Az OTP Bank belépett a közép-ázsiai régióba az Ipoteka Bank megvásárlásával

Mától az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak, ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában. Az akvizíció első lépése zárult most le: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75%-át vásárolta meg, a második lépésben a fennmaradó 25% megvásárlására pedig három év múlva kerül sor. A tranzakció új fejezetet nyit az OTP Csoport történetében, hiszen Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol a Csoport megkezdi működését. Az Ipoteka Bank csaknem 1,5 millió fős lakossági ügyfélkörrel, valamint az összes eszközállományt tekintve 7,6 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

Az OTP Bank belépett a közép-ázsiai régióba az Ipoteka Bank megvásárlásával

Az OTP Bank 2020 vége óta tárgyalt az üzbég kormánnyal az üzbég bankszektor privatizációjában való részvétel lehetőségeiről. A felek 2022 decemberében Taskentben aláírták az ország ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójáról, az Ipoteka Bankról szóló adásvételi szerződést, amelynek értelmében az OTP Bank két lépésben megvásárolja az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 100 százalékát (kb. 98 százalékos részesedés)

Ma az első pénzügyi tranzakció sikeresen lezárult, ezzel az OTP Bank tulajdonába került az Ipoteka Bank részvényeinek 73,71 százaléka, valamint az OTP Bank közvetett tulajdonába kerültek az Ipoteka Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalatai, a pénzügyi lízinggel foglalkozó Ipoteka Leasing és a biztosítási szolgáltatásokat nyújtó Imkon-Sugurta. Az OTP Bankkal együttműködve az International Financial Corporation (IFC) továbbra is finanszírozási és fejlesztési támogatást nyújt az Ipoteka Banknak.

„Az üzbég bankpiac privatizációjában első külföldi szereplőként részt venni hatalmas felelősség és nagy lehetőség az OTP Csoport számára. Az országban végrehajtott határozott politikai és gazdasági reformok példaértékű elköteleződést mutatnak egy egyre nyitottabb, verseny alapú piacgazdaság kialakításának irányába. A digitalizáció terén elért eredmények és a folyamatban lévő infrastrukturális beruházások kiváló alapot teremtenek arra, hogy az üzbég gazdaság, és fontos szereplőjeként az Ipoteka Bank is dinamikus és fenntartható növekedést érjen el a következő években, évtizedekben. Üzbegisztán az első ország, ahová belépünk a közép-ázsiai régióban, ezért nagymértékben támaszkodunk arra a sikeres stratégiára, amely az Ipoteka Bankot piacvezető jelzáloghitelezővé tette” – fejtette ki Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette: „Hiszünk abban, hogy az Ipoteka Bank helyi tapasztalatai és az OTP Csoport 11 országban 23 akvizíció során felhalmozott tudása együttesen tovább erősítik a bank kiemelkedő pozícióját. Célunk, hogy ügyfeleinknek a pénzügyi szolgáltatások teljes skáláját kínáljuk mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben, a kiterjedt fiókhálózat mellett élvonalbeli digitális szolgáltatásokon keresztül is.”

„Egy olyan nagy külföldi bank, mint az OTP Bank belépése a helyi piacra hozzájárul a verseny erősítéséhez, a vállalatirányítási normák javításához és a banki szolgáltatások minőségének fejlesztéséhez” – nyilatkozta Sherzod Kudbiyev, az Üzbég Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere.

„Várakozással tekintünk azok elé a lehetőségek elé, amelyeket az OTP Csoport hozhat a bank ügyfelei, munkatársai és más érdekelt felek életébe. 2019-től az Ipoteka Bank folyamatos átalakuláson ment keresztül, aminek eredményeképpen képes volt stabilan növekedni és erős piaci pozíciót elérni a helyi bankok körében.

Ez az akvizíció egy új jelentős mérföldkő a történetünkben, és nincs kétségem afelől, hogy az OTP Csoport tagjaként még magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálást nyújthatunk, az új digitális technológiák, termékek és vezetői szakértelem révén pedig piacvezető pozícióra törekszünk a bankszektorban” – mondta Elyor Inomjonov, az Ipoteka Bank Igazgatóságának elnöke. 

A tranzakció lezárásával a következő cél a sikeres és gördülékeny integráció, amely a mai nappal kezdődik: az OTP Csoport és az Ipoteka Bank alaposan megvizsgálja az üzleti működés, a hálózatok, a rendszerek, a termékek és az innováció különböző aspektusait annak érdekében, hogy új lehetőségeket kínáljon az ügyfeleknek, a munkavállalóknak és a partnereknek egyaránt. Az Ipoteka Bank ügyfeleinek a tulajdonosváltással kapcsolatban nincsen dolguk, az integrációs folyamathoz kapcsolódó változásokról folyamatos tájékoztatást kapnak.

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: