Azonos termékeknél a nyugati áru minősége nem lehet jobb májustól

Egyre kiemeltebb szerepet kap a fogyasztóvédelem európai szinten: az Omnibusz Irányelv célja a meglévő fogyasztóvédelmi szabályok korszerűsítése és az uniós fogyasztóvédelmi jog kiigazítása. Az irányelv rendelkezéseit átültető magyar szabályok 2022 májusában lépnek hatályba, kiemelten fontos a kettős minőséggel és a termékek árfeltüntetésével kapcsolatos szabályozás, ami az eddigieknél is magasabb fokú figyelmet kíván meg a gyártóktól, forgalmazóktól, reklámozóktól.

Az Európai Parlament 2019 novemberében fogadta el az Omnibusz Irányelvet, amely jelentősen erősítette a közösségi fogyasztóvédelmi szabályozást. Az irányelv hazai alkalmazása idén május 28-ától hatályos, módosul többek között a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, és a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény. A májustól érvénybe lépő módosítások egyik fogyasztók szempontjából fontos eleme az ún. kettős minőség kérdése. A kettős minőség leginkább az élelmiszerekre jellemző, de előfordulhat más termékek, pl. higiéniai termékek, vagy tisztítószerek kapcsán is.

„Bizonyára sokan szembesültek már azzal, hogy az itthon vagy Nyugat-Európában vásárolt azonos márkájú élelmiszerek íze, állaga olyan mértékben eltér egymástól, mintha két különböző termékről volna szó. Ezt nevezzük kettős minőségnek. Májustól a kereskedők a különböző tagállamokban nem forgalmazhatnak azonosként olyan árukat, amelyek között a valóságban jelentős különbségek vannak a termékek összetétele vagy jellemzői tekintetében, kivéve, ha ezt jogszerű és objektív tényezők indokolják.” – mondta dr. Göndöcz Péter, a Deloitte Legal Göndöcz és Társai ügyvédi iroda partnere.

De mi minősül jobbnak?

A kettős minőséghez kapcsolódó megtévesztés tilalma valószínűleg nagy változásokat hoz a gyártók életében és a szabály alkalmazása több kérdést is felvet majd a gyakorlatban. Nagy kérdés például az, hogy mit jelent az, hogy a termékek „jelentős különbséggel” nem forgalmazhatók azonosként. Az Európai Bizottság útmutatása szerint ezt mindig az átlagfogyasztóra gyakorolt hatás alapján kell majd megállapítani, tehát nemcsak azt kell majd megvizsgálni, hogy egy élelmiszer összetevői jelentősen eltérnek-e, hanem más szempontokat is figyelembe kell venni, pl. azt is, hogy milyen az allergének aránya, amely szintén jelentős különbséget eredményezhet a fogyasztó szempontjából. Szintén kérdéses, hogy milyen jogszerű és objektív tényezők esetén lehet mégis azonos termékként forgalmazni eltérő termékeket. E tekintetben nagy szerepe lesz azoknak a nemzeti szabályoknak, amelyek egyes termékek kötelező összetételére vonatkozóan állapítanak meg követelményeket, vagy például az alapanyagok földrajzi és szezonális elérhetőségének is.

„A bizottság állásfoglalása szerint a kifejezés, hogy azonosként forgalmaznak valamely terméket, azt jelenti, hogy az átlagfogyasztó szemszögéből azonos termékváltozatokról van szó. A termékek azonosságát erősíthetik az olyan image reklámok, amelyek arra utalnak, hogy az adott áru az „igazi”, „eredeti”, vagy „egyedi recept alapján készült”. A gyakorlatban tehát már a több országra kiterjedő reklámkampányok megtervezése során figyelni kell arra, hogy a termékkel kapcsolatos állítások hogyan befolyásolják a kettős minőséggel kapcsolatos követelmények teljesülését.” – mondta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal Versenyjogi Csoportjának vezetője.

Nem kizárt az sem, hogy a jövőben az eddig azonosként forgalmazott különböző minőségű két termék egy márka két változataként kerül a polcra, amely ésszerű megoldás lehet az új szabálynak való megfelelésre. A kettős minőség előírása nagyon sok kérdést vet majd fel a gyakorlatban, ami leginkább a gyártók számára lesz fontos újítás. Azonban nemcsak a gyártókat, hanem a termékek forgalmazóit is érintheti majd ez az új szabály, mert jogsértés esetén a fogyasztóvédelmi hatóságok korrekciós intézkedésként számukra is előírhatják azt, hogy az értékesítés helyén nyújtsanak tájékoztatását a fogyasztók arról, hogy a termék nem azonos a más tagállamban forgalmazottal.

Szigorodnak a termékek árfeltüntetésének szabályai is

Akciós árak alkalmazása esetén májustól kötelező lesz közzétenni a kereskedő által az árcsökkentést megelőzően, meghatározott ideig alkalmazott árat. A jogszabály a korábbi ár meghatározására is ad szempontokat: a korábbi ár fő szabály szerint a kereskedő által egy olyan időszakban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti, amely nem lehet rövidebb, mint az árcsökkentés alkalmazását megelőző 30 nap. Ha a kereskedő ezt a szabályt megszegi és nem az új árfeltüntetési szabályok szerint adja meg a korábban alkalmazott árat, akkor ezzel akár kettős jogsértést is elkövethet, mert egyrészt megszegi az árfeltüntetési szabályokat, másrészt a nem megfelelően megadott ár akár megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak is minősülhet.

Az árfeltüntetés kapcsán újdonság az is, hogy személyre szabott árak alkalmazása esetén a fogyasztókat egyértelműen és jól láthatóan tájékoztatni kell annak érdekében, hogy vásárlási döntéseikben figyelembe vehessék a lehetséges kockázatokat. Ez olyankor fordulhat elő, amikor a kereskedők automatizált döntéshozatal és a fogyasztói magatartásra vonatkozó profilalkotás révén meghatározott fogyasztók vagy fogyasztói csoportok számára egyediesítik az árat.

Mivel az Omnibus Irányelv rengeteg, digitális térre alkalmazandó szabályozást is magába foglal (lásd erről szólósajtóközleményünket), ezért a különböző, egymással részben átfedő jogszabályokban sok olyan új rendelkezés van, amit a mindennapi reklámozás során figyelembe kell venni. Az is nyilvánvaló, hogy a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok – itthon elsősorban a GVH – gyorsan formálódó, az aktuális trendeket lekövető gyakorlata számos olyan jogsértést tár fel, amelyek bár „hagyományos” tilalmakra épülnek, de az új digitális környezet körülményeire szabva mégis új típusú jogsértésnek hatnak.

„Minden reklámozó cégnek javasoljuk, hogy tekintse át kereskedelmi gyakorlatát fogyasztóvédelmi szempontból a jogsértések megelőzése és az esetleges hibák kijavítása érdekében, mert a fogyasztóvédelmi jogsértések elkövetése jelentős bírság kiszabását vonhatja maga után.” – mondta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal Versenyjogi Csoportjának vezetője.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: