Befejeződik a tavi viharjelzési szezon

Véget ér a tavi viharjelzési szezon pénteken.

Befejeződik a tavi viharjelzési szezon

A HungaroMet Zrt., a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) és a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság közös, pénteki sajtóközleményében azt írta, április 1-jétől október 31-ig a balatoni, a Velencei-tavi és a Tisza-tavi viharjelzések meteorológiai kiszolgálására vihar-előrejelző szolgálatot működtet a HungaroMet, a viharjelzéseket és az időjárás-előrejelzéseket a HungaroMet Nonprofit Zrt. Siófoki Viharjelző Obszervatóriuma adja ki, a viharjelzést szolgáló fényjelző rendszert pedig a katasztrófavédelmi főigazgatóság üzemelteti.

A HungaroMet összefoglalója szerint az idei viharjelzési szezon első hat hónapja átlagosan szelesnek bizonyult a Balaton térségében. A legszelesebb hónap július volt, ezt követte az április és a május. Öt erős vihar - óránkénti 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéssel - érte el a tavat, ami kevesebb, mint a 20 éves átlag. A legerősebb vihart július 7-én észlelték, ekkor Balatonfürednél 130 kilométer/órás széllökést mértek.

A szezon első hat hónapjának középhőmérséklete mintegy 1 Celsius-fokkal haladta meg az 1991-2020 közötti évek átlagát, a legmelegebb nap június 26-án volt, amikor Balatonedericsen 37,7 Celsius-fokot mértek. Bár az idei nyár melegebb volt az átlagnál, 1,5 fokkal hűvösebb maradt a 2024-es rekordmeleg nyárnál.

A csapadék mindenütt az átlag alatt maradt: a keleti medencében az átlagos mennyiség felével, helyenként harmadával, nyugaton negyedével kevesebb eső hullott. Siófokon, az Obszervatóriumnál fél év alatt 177,7 milliméter, a nyári hónapokban mindössze 74,9 milliméter esőt regisztráltak.

A Balaton délkeleti térségében így 1901 óta az idei volt a legaszályosabb nyár. A Balaton nyugati része átlag feletti csapadékot kapott augusztusban, illetve az átlaghoz közelítőt júliusban. Itt néhány zivataros napon 40-50 milliméter eső is hullott.

Hozzátették: idén a Balatonnál az első- és másodfokú viharjelzések összesített fenntartási ideje a szezon teljes időtartamának átlagosan 39,2 százalékát tette ki, a Velence-tónál ez az érték 24,5 százalék volt (1260 óra).

A Balatonnál a viharjelzéssel lefedett idő ezzel az előző éveknél magasabban, ugyanakkor az elmúlt két évtized átlagának megfelelően alakult. A Velencei-tónál az átlagosnál 12 százalékkal rövidebb ideig volt szükség a viharjelzések fenntartására - írták.

Közölték azt is, hogy a másodfokú viharjelzés ideje a Balatonnál a teljes időszak mintegy 13 százalékát, a Velencei-tónál pedig 5 százalékát tette ki. Az első- és másodfokú viharjelzések fenntartására legrövidebb ideig a Tisza-tónál volt szükség, mindösszesen 1043 órára, ami a sokéves átlagnak megfelelő érték. Itt a másodfokú viharjelzés fenntartása a teljes időszaknak kevesebb, mint 4 százalékát tette ki.

Jelezték: a tavak időjárásról a HungaroMet honlapján, a folyamatosan frissülő www.met.hu/idojaras/tavaink oldalról kaphattak részletes információt az érdeklődők, és sokan használták a viharjelzést és az időjárási helyzetet folyamatosan követő, ingyenesen letölthető HungaroMet Meteora mobil alkalmazást.

Az OKF arról számolt be, hogy a Balaton keleti medencéjében megújultak a viharjelző lámpák és az energetikai rendszer, ennek köszönhetően a végpontok még hatékonyabban működnek. A szervezet a közeljövőben további hatékonyságnövelő fejlesztéseket tervez végezni.

A balatoni viharjelzés a mostani szezonban is a tó három medencéjében egymástól függetlenül működött, mindhárom rendszer az adott terület időjárási körülményeihez igazodva jelzett. A viharjelzők mellett évek óta üzemeltetik az ingyenesen elérhető TAVIHAR mobilalkalmazást, amelyen jól követhetők az ország legnagyobb tavakon érvényes aktuális viharjelzések, emellett a folyamatosan frissülő viharjelzések a katasztrófavédelem weboldalán is elérhetők.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a kapitányság vízirendészeti rendőrőrsein 31 szolgálati kisgéphajóval közel 60 ember lát el szolgálatot a vízen, a folyamatos vízirendészeti jelenlét a nyár teljes időszakában biztosított volt.

Elsősorban a fürdőeszközöket használó, a szörfösök, vitorlázók, elektromos hajtású vízijárművel közlekedő személyek körében volt szükség rendőri intézkedésre, mentésre, ami betudható a hirtelen kialakuló időjárási változásoknak.

A rendőrkapitányság munkatársai a viharjelzési szezonban 171 esetben összesen 374 fürdőzőt vagy vízi közlekedőt mentettek ki a vízből.

Április 1-je és október 31-e között 7 ember fulladt a Balatonba, halálos kimenetelű vízi közlekedési baleset nem történt.

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás:

Hatékony tárolás: a konténerbérlés előnyei

Eszedbe jutott-e már, hogy a felhalmozott tárgyak és szezonális eszközök mennyire lehetséges korlátoznak az otthoni vagy az irodai térben? A tárolási problémák megoldása egyre több ember és vállalkozás számára jelent kihívást.
2025. 11. 12. 12:30
Megosztás:

Gyengül a lakosság fizetőképessége, borúsak a kilátások

Az előző negyedév enyhe növekedése után ismét csökkenő szakaszba került a fizetőképességi index, amely a lakosság jövedelmi helyzetét a hiteltörlesztések és a számlafizetések függvényében vizsgálja. A mutató 13,7 pontról 9,3-ra esett vissza a harmadik negyedévre, idén pedig már nem is várható érdemi javulás az Intrum és a Gazdaságkutató Intézet előrejelzése alapján.
2025. 11. 12. 12:00
Megosztás: