HORIZONT 5+ VEGYES ESZKÖZALAP


Az eszközalap eszközeinek 80%-át bankbetétekbe, hazai és külföldi állampapírokba, banki, jelzálog-hitelintézeti és vállalati kibocsátású kötvényekbe, 20%-át pedig hazai és nemzetközi részvényekbe, valamint tőzsdén kereskedett befektetési alapokba (ETF) fekteti. A részvényeken belül a megcélzott összetétel: 15% fejlett piaci részvények (Amerikai Egyesült Államok, Nyugat-Európa, Japán), 5% fejlődő piaci részvények (Afrika, Ázsia, Dél-Amerika, Kelet-Közép-Európa). A devizapiaci mozgások kihasználása szintén fontos eleme a teljesítménynek, ugyanakkor az eszközalap a devizakockázat kiszűrése érdekében devizafedezeti ügyleteket is köthet. Az eszközalap összetételét szabályozó megoszlás piaci értéken kerül megállapításra és a meghatározott aránytól (részvény – kötvény) minden értékelési napon legfeljebb ±20 százalékponttal lehet eltérni.

Az eszközalap célja, hogy az ajánlott minimális befektetési időtáv alatt a benne elhelyezett megtakarítások reálértékének csökkenését megakadályozó hozamot érjen el egy jól diverzifikált, a piaci várakozások függvényében folyamatosan kiigazított, alacsony részvénytartalmú vegyes eszközösszetétel segítségével.

Az eszközalap befektetési célterülete globális. A portfólió összetétele jól diverzifikált, a kockázatokra fordított kiemelt figyelem aktív portfólió menedzseléssel párosul. A befektetési eszközök kiválasztását segíti az elemzési eszköztár, ahol többek között az értékeltség, hozamkilátások, múltbeli teljesítmény, transzparencia, rövid távú katalizátorok megtalálása játszanak fontos szerepet.

Az eszközalap mindenekelőtt azoknak a befektetőknek a figyelmébe ajánlott, akik közepes kockázatvállalási hajlandósággal rendelkeznek, és egy jól diverzifikált befektetési lehetőséget keresnek legalább 2-3 éves időtávra.

Az alap árfolyama

Dátum '26.04.20 '26.04.22 '26.04.23
Árfolyam 1,5545 1,5532 1,5517

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,09% 4,30% 10,77%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

Megpihen a lakáspiaci lendület: szinte mindenhol nőtt az alku és az értékesítési idő

Érezhetően lassult tavasszal a korábban pörgő lakáspiac az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint. A fordulatot az értékesítési idők hosszabbodása és az alkupozíciók változása is jelzi. A fővárosban és a nagyobb vidéki városokban már több idő kell az eladáshoz, miközben a vevők mozgástere is nőtt. A kisebb városokban és településeken ugyanakkor még kitart valamennyire a keresleti lendület, részben az Otthon Start Programnak köszönhetően.
2026. 04. 28. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács nem változtatott az alapkamaton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, a kamatfolyosó két széle sem változott - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 04. 28. 14:30
Megosztás:

Az EP új szabályokat fogadott el a kutyák és macskák védelme érdekében

Az Európai Parlament kedden elfogadta az Európai Unió első olyan jogszabályát, amely átfogó szabályokat vezet be a macskák és kutyák védelmére, a visszaélések visszaszorítására és az állatok egészségének megóvására.
2026. 04. 28. 15:00
Megosztás:

Legjobb kripto befektetések ma - a kicsik mennek nagyot

Zöld számok, ideges ujjak: a nap, amikor a „második vonal” kriptói ellopták a reflektorfényt. A kriptopiac ma nem a Bitcoinról szólt. Nem az Ethereumról. Hanem arról a furcsa, nyugtalan, mégis elektromos hangulatról, amikor a kereskedők reggel kávéval a kezükben ránéznek a képernyőre, és azt látják: a pénz hirtelen egészen máshol kezdett el futni.
2026. 04. 28. 14:00
Megosztás:

Megkezdődtek a nyári ellenőrzések – Vendéglátóhelyek, fesztiválok és taxiszolgáltatások kerülnek ellenőrzésre

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a különböző kulturális rendezvényekre, valamint a személytaxi-szolgáltatást nyújtó vállalkozásokra. Az ellenőrzésekre élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztóvédelmi szempontból egyaránt sor kerül.
2026. 04. 28. 13:30
Megosztás:

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-alapú kereskedési infrastruktúráját - derül ki a Messari jelentéséből

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökoszisztémájának része.
2026. 04. 28. 13:00
Megosztás:

A Művészetek Völgyébe költözik a Bánkitó Fesztivál

Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre. A tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
2026. 04. 28. 12:30
Megosztás:

Kettészakadt az ingatlanpiac: a prémium és jó állapotú ingatlanok kerültek most a vevők célkeresztjébe

A jó állapotú, reálisan árazott lakások gyorsan elkelnek, miközben a túlárazott ingatlanok hónapokra a piacon ragadnak, és egyre nagyobb engedményekre kényszerülnek a tulajdonosaik, ha értékesíteni akarják őket.
2026. 04. 28. 12:00
Megosztás:

Mekkora téglalakást lehet venni most 60 millió forintból Budapesten?

Egy 60 millió forintos vásárlási keretből 2026 elején Budapesten a téglalakások piacán 32 és 63 négyzetméter közötti használt lakás érhető el, jelentős eltéréssel az egyes városrészek között. A Duna House adatai szerint a budapesti átlagos négyzetméterár 2025-ben 1,29 millió forint volt, 2026 első két hónapjában pedig 1,37 millió forintra nőtt. A kerületek közötti különbségek ebben a szegmensben tovább nőttek.
2026. 04. 28. 11:00
Megosztás:

Tether MDK: nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszerrel újítaná meg a Bitcoin-bányászatot

A Tether újabb nagy lépést tett a Bitcoin-bányászat nyílt infrastruktúrájának kiépítése felé. A vállalat bemutatta a Mining Development Kit, vagyis MDK nevű nyílt forráskódú fejlesztői keretrendszert, amely a bányászati rendszerek egyszerűbb kezelését, skálázását és automatizálását célozza.
2026. 04. 28. 10:30
Megosztás:

BÉT: Iránykereskedés várható

Iránykereséssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 703,75 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel 133 168,50 ponton zárt hétfőn.
2026. 04. 28. 09:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a hosszú hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt, folytatódott a hazai hozamcsökkenés

Kismértékben emelkedtek hétfőn a hosszú hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, az amerikai tízéves hozam 4,34%-ra, a német tízéves 3,04% fölé kúszott azt követően, hogy nem sikerült előrelépést elérni az amerikai-iráni tűzszüneti tárgyalások felélesztése érdekében.
2026. 04. 28. 10:00
Megosztás:

Oldalaztak az amerikai piacok az eseménydús hét kezdetén, elmaradt béketárgyalásokat követően nőtt az olaj jegyzése

Az S&P 500 és a Nasdaq hétfőn visszafogott kereskedés mellett szerény emelkedést könyvelt el, miközben a befektetők kivártak egy eseménydús hét elején.
2026. 04. 28. 09:00
Megosztás:

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

A Tether 500 milliárd dolláros értékelést céloz meg

A Tether minden eddiginél nagyobb tőkebevonási tervvel készül megerősíteni pozícióját a globális kriptopiacon. A USDT mögött álló vállalat állítólag 500 milliárd dolláros cégértékelés mellett vonna be friss forrást, miközben a befektetőknek mindössze két hét áll rendelkezésükre, hogy döntsenek: beszállnak az ügyletbe, vagy végleg kimaradnak belőle.
2026. 04. 28. 00:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás:

Az alap árfolyama

Dátum '26.04.20 '26.04.22 '26.04.23
Árfolyam 1,5545 1,5532 1,5517

Az Alap múltbéli hozamai*

Időszak napi** féléves éves
Hozam -0,09% 4,30% 10,77%
* nem évesített hozamok
** az előző értékelési naphoz viszonyítva

Ajánlásunk

 Vétel