Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére
A kezdeményezés célja, hogy felgyorsítsa a belga fegyveres erők számára szükséges új technológiák fejlesztését, miközben támogatja az ország védelmi iparát is.
Az ODIN a belga védelmi, ipari és kutatási stratégia (DIRS) része, amelyet 2022 óta dolgoz ki a királyi felsőfokú védelmi intézet és a gazdasági tárca. A stratégia értelmében évente 350 millió eurót fordítanak kutatásra, innovációra és ipari termelésre.
Theo Francken hangsúlyozta, hogy a cél a beruházások gyorsabb gyakorlati hasznosítása. Mint fogalmazott: "nem pusztán papíron létező tervekről van szó, hanem arról, hogy a következő években célzottan 3,7 milliárd eurót fektessünk be".
A programban a védelmi tárca, a gazdasági hatóságok, Belgium regionális kormányai, vállalatok, kutatóközpontok és egyetemek működnek együtt.
Az ODIN keretében azonosítják azokat a kulcsfontosságú technológiákat, amelyekben az ország versenyelőnyt szerezhet, majd a fegyveres erők igényeire épülő konkrét projekteket indítanak.
A belga kormány várakozásai szerint a beruházás hozzájárul a hadsereg képességeinek korszerűsítéséhez, valamint erősíti Belgium pozícióját az egyre bővülő európai védelmi iparban.