Brit kormányfő: Nem szabad elhamarkodottan reagálni az amerikai vámokra

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britanniának nem szabad reflexszerű válaszlépéseket adnia az amerikai kormány által bejelentett importvámokra.

Brit kormányfő: Nem szabad elhamarkodottan reagálni az amerikai vámokra

Donald Trump amerikai elnök várhatóan szerdán ismerteti az új vámokat, amelyek az előzetes tájékoztatások szerint a teljes amerikai importra kiterjednek.

Starmer a Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva kedden úgy fogalmazott: senki nem örül az új amerikai vámoknak és senki nem akar kereskedelmi háborút.

Hozzátette ugyanakkor, hogy neki a brit nemzeti érdekeket kell figyelembe vennie, és minden válaszlehetőség nyitva áll.

A munkáspárti brit kormányfő szerint mindazonáltal a brit gazdaság szereplői nem reflexszerű reakciót, hanem nyugodt, megfontolt válaszlépéseket várnak az amerikai vámintézkedésekkel szemben.

Starmer elmondta, hogy London olyan gazdasági megállapodás eléréséről tárgyal az amerikai kormánnyal, amely remélhetőleg enyhíti a vámok hatását.

Jonathan Reynolds brit üzleti és kereskedelmi miniszter a BBC közszolgálati televízió keddi hírműsorában kijelentette: a Washingtonnal folyó tárgyalások alapján az összes érintett ország közül Nagy-Britanniának van a legjobb esélye arra, hogy mentesítést kapjon az amerikai kormánytól a vámok hatálya alól.

A miniszter szerint néhány nap alatt sikerült olyan tárgyalásokat folytatni, amelyek rendszerint évekig tartanak, és a megállapodás keretrendszere már egyértelműen megvan.

Reynolds hozzátette ugyanakkor, hogy minél hosszabb ideig várat magára a megoldás, a brit kormánynak annál inkább át kell gondolnia saját álláspontját.

Egybehangzó elemzői prognózisok szerint az amerikai vámemelési tervek komoly növekedési és exportkockázatokat jelentenek a brit gazdaság számára.

 

A brit kormánynak hivatalos előrejelzéseket készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) friss elemzésében közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy ha az Egyesült Államok és a világ többi része közötti vámok viszonossági alapon 20 százalékponttal emelkednek, ennek nagy-britanniai hatása a 2026-2027-es pénzügyi évben tetőzne, és abban az évben a brit hazai össztermék (GDP) értéke 1 százalékkal lenne alacsonyabb az arra az időszakra szóló jelenlegi alapeseti előrejelzésnél.

A Sussexi Egyetem kereskedelempolitikai kutatóműhelyének (CITP) szimulációs forgatókönyve olyan helyzetet vázol fel, amelyben az Egyesült Államok 20 százalékos vámot vet ki minden importtermékre, és külön 60 százalékos vámmal sújtja a Kínából érkező behozatalt.

A CITP modellszámításai szerint e forgatókönyv megvalósulása esetén a teljes brit export éves értéke 22 milliárd fonttal (10 600 milliárd forinttal) zuhanna. Az intézet szerint ez 2,6 százalékos exportkiesést jelentene, és a kiviteli veszteség elérné az éves brit hazai össztermék 0,8 százalékát.


A Magyar Reklámszövetség szerint piactorzító a tervezett új közterületi reklámszabályozás

A Magyar Reklámszövetség álláspontja szerint torzítja a piacot a közterületi reklámszabályozáshoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezet, amely szerdán kerülhet kormányülés elé.
2026. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP tartásnak annyi, mit tegyünk?

A borítékban, fiókban vagy házi széfben őrzött pénz megnyugtató látvány: bármikor elérhető, nem kell hozzá bankkártya, internet vagy mobiltelefon. Látszólag ugyanannyi marad belőle holnap is, mint amennyit ma elrejtettünk.
2026. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Visa stabilcoin-kártyái már 160 programban működnek

A Visa tovább gyorsítja a stabilcoinokra épülő fizetési infrastruktúra fejlesztését: a vállalat 2026-os pénzügyi évének második negyedévében már 160 stabilcoinhoz kapcsolódó kártyaprogram működött világszerte.
2026. 09. 09. 01:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Jogosult vagyok-e özvegyi nyugdíjra, és hogyan igényelhetem azt?

Egy házastárs vagy élettárs elvesztése nemcsak súlyos lelki megrázkódtatás, hanem a család anyagi helyzetét is alapvetően megváltoztathatja. Az özvegyi nyugdíj ebben az élethelyzetben nyújthat rendszeres pénzügyi segítséget, megállapítása azonban nem automatikus: az ellátást külön kérelemmel kell igényelni.
2026. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Horvátország javított PISA-helyezésén, de továbbra is az OECD-átlag alatt teljesít

Javított helyezésén Horvátország a 2025-ös PISA-felmérésben matematikából és természettudományokból, miközben szövegértésből megőrizte korábbi pozícióját. Radovan Fuchs oktatási miniszter a kedden Pozsonyban tartott regionális eredménybemutatón a horvát diákok környezettudatosságát és a digitális figyelemelterelés viszonylag alacsony szintjét emelte ki.
2026. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A vidéki kkv-k mintegy egymillió embert foglalkoztatnak Magyarországon

A vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy egymillió embernek adnak munkát Magyarországon, foglalkoztatotti létszámuk 2021 óta csaknem 27 ezerrel nőtt - derül ki a Modern & Stílusos Vidék Üzleti Közösség (MSVK), valamint az OPTEN céginformációs szolgálat közös elemzéséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 09. 09. 00:05
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: nem tanultunk a koronavírus-járványból

Az országos tisztifőorvos szerint a koronavírus-járvány utáni időszakban nem történtek meg azok a fejlesztések, amelyek egy következő járványhelyzetre való felkészültséget javítanák.
2026. 09. 08. 23:00
Megosztás:

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a TÖOSZ az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében

Átfogó kormányzati intézkedéseket sürget a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az azbeszttartalmú kőzúzalék ügyében - közölte a szervezet az MTI-vel kedden.
2026. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Tovább nőtt a magyar turisták száma Horvátországban

A magyar vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt hét százalékkal növekedett Horvátországban az év első hét hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete kedden az MTI-t.
2026. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde csaknem 3 milliárd forint eredményt ért el az első fél évben

Közel 3,19 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 2026 első fél évében, amely tartalmazza a KELER Csoport BÉT Csoportra eső eredményét is - derül ki a Budapesti Értéktőzsde kedden közzétett féléves jelentéséből.
2026. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Lemondott az Oktatási Hivatal elnöke

Benyújtotta lemondását elnöki tisztségéről és kormánytisztviselői jogviszonyáról az oktatási és gyermekügyi miniszternek Brassói Sándor, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke október 1-jei hatállyal.
2026. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Erősödött kedden a forint

A forint kedden 0,2 százalékkal erősödött a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Az európai részvénypiacok kedden iránykereső kereskedés mellett vegyesen zártak, miközben a befektetői hangulatot továbbra is az energiaárak emelkedése és az ebből fakadó inflációs aggodalmak terhelték. Az olajárak újabb lendületet kaptak, a Brent jegyzése megközelítette a hordónkénti 100 dolláros szintet, az európai földgáz ára több mint három százalékkal nőtt.
2026. 09. 08. 20:00
Megosztás:

5000 új egészségügyi dolgozóra van szükség Kongóban

Mintegy ötezer egészségügyi dolgozó felvételére és betanítására, valamint további 1600 betegágyra van szükség a Kongói Demokratikus Köztársaság hat tartományát sújtó ebolajárvány elleni védekezés kiterjesztéséhez - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
2026. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Nem sietik el a generációváltást a magyar vállalkozók, a cégük bánhatja

Komoly üzleti kockázattá válhat az utódlás a hazai családi vállalkozásoknál – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmérésben 173 magyar válaszadó vett részt.
2026. 09. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb kedvező magyar gazdasági adat érkezett

A KSH ma reggel az augusztusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, mely szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves szintű infláció így enyhén nőtt: 1,3 százalékra a júliusi 1,2 százalékról. Az 1,3 százalékos tényadat megegyezik a várakozásunkkal és minimálisan elmaradt a konszenzustól. Az éves maginfláció enyhén emelkedett: a hetedik havi 1,9 százalékról 2,0-ra nőtt az index.
2026. 09. 08. 18:30
Megosztás:

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága

Tovább mélyült a magyar közúti fuvarozás profitválsága 2026 második negyedévben, a nemzetközi fuvarozás összköltsége az infláció hatszorosával, 12,3 százalékkal ugrott meg, a belföldi fuvarköltségek 6,4 százalékkal nőttek, miközben a fuvardíjak alig több mint harmadát tudták a fuvarozók áthárítani - közölte a NiT Hungary - Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete kedden az MTI-vel a logisztikai és közúti fuvarozási szektorra szakosodott DigiLog Consulting cég Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) elemzése alapján.
2026. 09. 08. 18:00
Megosztás:

A világ GDP-jének 9 százalékát bukják a vállalatok ezen az egy hibán

Van egy láthatatlan költség, amit a cégek akkor is megfizetnek, ha az ára semmilyen kimutatásban nem szerepel: a túlterheltség, a stressz és az alacsony elköteleződés ugyanis közvetlenül hat a teljesítményre. A Gallup 2026-os adatai szerint globálisan csak a munkavállalók 20 százaléka elkötelezett1, Magyarországon pedig ez az arány 19 százalék2. A gazdasági tét óriási, hiszen a Gallup szerint a teljes elköteleződés globálisan 9,6 billió dollárnyi többletproduktivitást jelenthetne, ami a világ GDP-jének mintegy 9 százaléka.
2026. 09. 08. 17:30
Megosztás:

A kerékpárosbarát címre idén is pályázhatnak a települések, munkahelyek és közintézmények

Települések, munkahelyek és közintézmények idén is pályázhatnak a kerékpárosbarát címre - közölte a Közlekedési és Beruházási Minisztérium kedden az MTI-vel.
2026. 09. 08. 17:00
Megosztás:

5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban

Augusztusban is a júliusi 5 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban - közölte a cseh munkaügyi hivatal kedden Prágában.
2026. 09. 08. 16:30
Megosztás: