Brit miniszterelnök: nem engedek az amerikai nyomásnak

Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy London nem enged az amerikai kormány vámfenyegetések formájában megnyilvánuló nyomásának, és nem módosítja azt az álláspontját, hogy Grönland hovatartozásáról a grönlandiakat és Dániát illeti meg a döntés joga.

Brit miniszterelnök: nem engedek az amerikai nyomásnak

Starmer a londoni alsóház szerdai ülésén leszögezte: a brit kormány véleménye szerint teljesen elhibázott lépés, ha egy ország büntetővámokkal fenyegeti saját szövetségeseit és így próbál nyomást gyakorolni rájuk.

"Nagy-Britannia nem fog engedni az általa vallott alapelvekből és értékekből Grönland jövőjével kapcsolatban a vámfenyegetések hatására sem"
- fogalmazott a munkáspárti brit kormányfő.

Starmer elmondta, hogy csütörtökön a Downing Streeten fogadja Mette Frederiksen dán miniszterelnököt, akivel megvitatja az autonóm területként Dániához tartozó Grönland ügyében kialakult helyzetet.

Keir Starmer alsóházi nyilatkozatának előzményeként Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon a hétvégén bejelentette, hogy Dániával, Nagy-Britanniával, Norvégiával, Svédországgal, Finnországgal, Franciaországgal, Németországgal és Hollandiával szemben február 1-től 10 százalékos általános importvámot vezet be.

Ezt azzal indokolta, hogy Dánia nem hajlandó átadni az Egyesült Államoknak Grönlandot, a másik hét ország pedig a sziget hovatartozásáról folyó vitában a dán kormány mögött sorakozott fel.

Trump közölte azt is, hogy a vámok júniustól 25 százalékra emelkednek, és mindaddig érvényben maradnak, amíg nem jön létre egyezség arról, hogy az Egyesült Államok "teljeséggel és maradéktalanul megvásárolhatja" Grönlandot.

A szerdai alsóházi ülésen Keir Starmer a Chagos-szigetek sorsáról szóló ellenzéki kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Trump ebben az ügyben a héten másként nyilatkozott, mint korábban, és ezt is azzal a kifejezett céllal tette, hogy nyomást gyakoroljon Nagy-Britanniára Grönland jövőjének ügyében.

"Trump elnök ezzel is azt akarja, hogy engedjek álláspontomból, de ezt nem fogom megtenni" - mondta a brit kormányfő.

London több évtizedes jogi és diplomáciai vita után 2024 októberében bejelentette, hogy Nagy-Britannia egykori gyarmatának, Mauritiusnak adja át az indiai-óceáni Chagos-szigetcsoport feletti fennhatóságot, és a területről évtizedekkel ezelőtt kényszerrel kitelepített őslakosok vagy leszármazottaik visszatérhetnek.

Az akkori londoni közlemény hangsúlyozta, hogy a szigetcsoport legnagyobb szigetén, Diego Garcián működő, főleg az Egyesült Államok által használt stratégiai fontosságú légitámaszpont fennmaradása továbbra is garantált, mivel az egyezmény felhatalmazást ad Nagy-Britanniának "99 évnyi kezdeti időszakra" a támaszpont feletti szuverén jogok gyakorlására.

Donald Trump annak idején támogatásáról biztosította Chagos-szigetek átadásáról szóló egyezményt, a Truth Social portálon megjelenet keddi bejegyzésében ugyanakkor a megállapodást "óriási ostobaságnak" és a "teljes gyengeség megnyilvánulásának" nevezte, amelyre szerinte "Oroszország és Kína is kétségtelenül felfigyelt".

Trump is elismerte a bejegyzésben, hogy Grönland és a Chagos-szigetek sorsa összefügg. Azt írta: a Chagos-egyezmény is szerepel azoknak a nemzetbiztonsági okoknak "a nagyon hosszú listáján", amelyek miatt az Egyesült Államoknak "meg kell szereznie" Grönlandot.

Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az NVB

Újabb jelölőszervezeteket vett nyilvántartásba az április 12-ei országgyűlési választásra keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
2026. 02. 11. 03:30
Megosztás:

2040-re 90 százalékos kibocsátáscsökkentést ír elő az uniós klímarendelet módosítása

Az Európai Parlament kedden jóváhagyta az uniós klímarendelet módosításáról a Tanáccsal kötött politikai megállapodást, amely 2040-re az 1990-es szinthez képest 90 százalékos nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátáscsökkentési célt rögzít az Európai Unió számára - közölte a testület.
2026. 02. 11. 03:00
Megosztás:

Ha lakáshiteled van, akkor erre a változásra figyelned kell!

A magyar lakáshitelpiacon 2026-ban is komoly változások zajlanak, amelyek jelentősen befolyásolhatják mindazok helyzetét, akik lakáshitelt fizetnek vagy most tervezik felvenni azt. Itt vannak a legfontosabb és hiteles tények, amelyeket mindenképp érdemes ismerni.
2026. 02. 11. 02:00
Megosztás:

Veszteséges negyedik negyedév, csökkenő éves eladások a Harley-Davidsonnál

Veszteségbe fordult a Harley-Davidson 2025 negyedik negyedévében a csökkenő értékesítési volumenek miatt, éves szinten azonban még nyereséget ért el - derül ki a vállalat kedden közzétett eredménybeszámolójából.
2026. 02. 11. 01:30
Megosztás:

Átalánydíjas villanyszámlát fizetsz? Figyelj, mert a zsebedbe kell nyúlnod

Az utóbbi időszakban számos magyar háztartás tapasztalta meg az emelkedő energiaköltségek hatásait, különösen azok, akik az áramszámlájukat havi átalány formájában rendezik. Noha ez a megoldás első pillantásra kényelmesnek tűnhet, valójában több pénzügyi kockázatot és bizonytalansági tényezőt hordoz, amelyeket érdemes alaposan mérlegelni. De mit is jelent pontosan az átalánydíj?
2026. 02. 11. 01:00
Megosztás:

A közép-kelet-európai üzleti vezetők 76 százaléka optimistán ítéli meg vállalkozása növekedési kilátásait

A közép-kelet-európai (CEE) régióban a cégek egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: az üzleti vezetők 76 százaléka optimistán ítéli meg vállalkozása növekedési kilátásait, ugyanakkor a geopolitikai feszültségek, a szabályozási változások és a technológiai átalakulás jelentős nyomást helyeznek a vállalatokra - derül ki a Grayling tanácsadó cég 2026-os globális trendjelentéséből, amelynek megállapításairól kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2026. 02. 11. 00:30
Megosztás:

Átvette és forgalomba állította a 28. új CAF-villamost a BKK

Átvette és forgalomba állította a 28. új CAF-villamost a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután a jármű sikeresen teljesítette a futáspróbákat és a hatósági vizsgát - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 02. 11. 00:05
Megosztás:

Az Európai Parlament gyorsítaná a menekültügyi eljárásokat

Az Európai Parlament kedden elfogadta az uniós menekültügyi eljárásról szóló rendelet módosításait, amelyek célja a menedékkérelmek gyorsabb elbírálása, valamint egy uniós szintű lista létrehozása a biztonságos származási országokról.
2026. 02. 10. 23:30
Megosztás:

Bitcoin mint digitális tőke – így épít stratégiát válság idején a Strategy vállalat

Nem spekulál, építkezik: vállalati szemléletmód a kriptopiaci viharban: a 2026 eleji piaci turbulencia közepette a Strategy nevű nyilvánosan jegyzett vállalat vezérigazgatója, Phong Le, részletesen kifejtette, hogyan értelmezi a cég a Bitcoin szerepét vállalati szinten.
2026. 02. 10. 23:00
Megosztás:

Botok uralják a Solana DEX-eket – stratégiai előny vagy illúzió 2026-ban?

2026 a Solana hálózat számára újabb növekedési hullámot hoz: több ezer új token jelenik meg naponta a decentralizált tőzsdéken. A technikai bevezetés ugyan egyszerűsödött, de a legnagyobb kihívás még mindig az: hogyan tűnjön ki egy új token a zajból?
2026. 02. 10. 22:30
Megosztás:

Az EU jogszabállyal szabna gátat az online zaklatásnak

A gyermekek és tinédzserek mentális egészségének védelme érdekében az Európai Bizottság cselekvési tervet mutatott be kedden az online zaklatás felszámolására az Európai Unióban.
2026. 02. 10. 22:00
Megosztás:

Gyengült kedden a forint

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 02. 10. 21:30
Megosztás:

A brit jegybank Chainlinket választotta blokkláncos elszámolási programjához

Lépés a jövő pénzügyi infrastruktúrája felé: Chainlink és a Bank of England összefog. A Chainlink újabb mérföldkőhöz érkezett: bekerült az Egyesült Királyság jegybankjának (Bank of England) Synchronisation Lab nevű kezdeményezésébe, amelynek célja a központi bankpénz és a tokenizált pénzügyi eszközök blokkláncon történő, szinkronizált elszámolásának megvalósítása.
2026. 02. 10. 21:00
Megosztás:

Újra eladási nyomás alá került a Chainlink – figyelmeztető jelek az inflow-adatokban

A spekuláció újra feléledt: nőnek az inflow-ok, s nő a kockázat is. A Chainlink (LINK) árfolyama rövid ideig tartó fellélegzés után ismét lefelé vette az irányt. A CryptoQuant legfrissebb jelentése szerint a tőzsdékre beáramló tokenek mennyiségének meredek növekedése azt sugallja, hogy az eladási nyomás újra felerősödött – nem stabilizálódott.
2026. 02. 10. 20:30
Megosztás:

Mi történt ma az MBH Bank-ban? Itt a hivatalos válasz

Az MBH Bank délután 4 órára befejezte a reggel bejelentett technikai hiba elhárítását.
2026. 02. 10. 20:00
Megosztás:

Tokenizált betétek indulnak Texasban – új korszak kezdete a banki digitalizációban

A kriptopénzek világa a hagyományos bankrendszer küszöbén – most Texas mutat példát. Texas állam új kísérleti programja lehetővé teszi, hogy helyi bankok valódi környezetben teszteljék a tokenizált betéteket. A projekt célja, hogy a kriptoeszközök világában rejlő lehetőségeket a szabályozott pénzügyi szektorba integrálják – óvatosan, de céltudatosan. Az irány egyértelmű: a pénz jövője digitális, a kérdés csak az, ki tud alkalmazkodni időben.
2026. 02. 10. 19:30
Megosztás:

Tavaszig folyamatosan erősödő kereslet jöhet az ingatlanpiacon

Januárban 79 ponton állt a Duna House keresletindexe, ami az elmúlt évtized egyik legalacsonyabb évkezdő értéke. Bár az adatok első ránézésre gyenge érdeklődést mutatnak, január végére már megérkeztek a piaci élénkülés első jelei.
2026. 02. 10. 19:00
Megosztás:

Kakaópiac 2026 elején: árstabilizálódás, de továbbra is kihívások

A kakaó ára stabilizálódni látszik 4 200 dollár/tonna felett, miután az Elefántcsontpart kikötőiben lassult a beérkező szállítmányok üteme. Bár az exportőrök visszafogott keresletét említik, a lassulás a betakarítási nehézségekre is utalhat.
2026. 02. 10. 18:30
Megosztás:

Figyelmeztető sztrájkot tartottak Romániában a községházák alkalmazottai

Kétórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak kedden Romániában a községházák alkalmazottai a Bolojan-kormány tervezett közigazgatási reformjában szereplő létszámleépítések ellen.
2026. 02. 10. 18:00
Megosztás:

Visa áttért az Ethereumra – valós stablecoin-tranzakciókat számol el blokkláncon

Egy csendes, de történelmi lépés: a pénzügy jövője már a blokkláncon épül. A világ egyik legnagyobb fizetési hálózata, a Visa, valódi stablecoin-tranzakciókat kezdett elszámolni az Ethereum blokkláncon – nem kísérleti jelleggel, hanem éles, termelési környezetben. Mindezt különösebb felhajtás nélkül, de annál mélyebb jelentőséggel.
2026. 02. 10. 17:30
Megosztás: