ChatGPT vagy Bard? Ki nyeri meg a Google és a Microsoft párviadalát?

Az elmúlt hónapokban a világ két legnagyobb technológiai vállalata közötti kiélezett versenytől hangos a világsajtó. A legtöbb elemzés arról számol be, hogy a Microsoft a ChatGPT (OpenAI) fejlesztésével és piaci bevezetésével jelentősen elhúzhat a Google előtt, eldöntve ezzel a már több évtizede tartó “állóháborút”. Akadnak azonban bőven szkeptikusok a témában, akik szerint a ChatGPT körüli felhajtás inkább csak egy ügyes PR fogás és hosszú távon nem lesz számottevő a redmondiak befektetése. Juhász Viktor felhőszakértő szerint a felhasználók elköteleződése nem a funkciók fejlesztésén vagy a pillanatnyi felhasználói élményen áll vagy bukik, hanem leginkább a megszokáson és az innovációra való nyitottságon múlik.

ChatGPT vagy Bard? Ki nyeri meg a Google és a Microsoft párviadalát?

Jókor szállt fel a Microsoft a mesterséges intelligencia hullámra

Bár a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI kutatólabor már 2015 óta működik, a széles nyilvánosság körében a fejlesztés felhasználók előtti megnyitása után, néhány hónapja vált ismertté, és adott új lendületet az egész mesterséges intelligencia tudományágnak.

A Microsoft újabb több milliárd dolláros befektetését követően jelenleg arról mindenki csak találgat, hogy a tech óriás szoftverportfóliójában milyen konkrét funkciókban jelenik majd meg ez a technológia.

A Google-nek gyorsan kellett reagálnia a konkurencia lépésére és válaszul a ChatGPT-re bejelentette a Bard nevű AI technológiáját, ami jelenleg az utolsó tesztelési fázisban van, de hamarosan nyilvánossá válik. Azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Google már jóval a Microsoft előtt elkezdte alkalmazni a mesterséges intelligenciát a szoftvereiben, csak éppen nem a szövegalkotásban. A Google Search, a Maps és Lens alkalmazások jelenleg több területen is használják a mesterséges intelligenciát.

„Lényeges különbség a Google és a Microsoft között, hogy amíg a Google önmaga fejleszt és folyamatosan új utakat tör az informatikában, a Microsoft a legtöbb esetben inkább kivárja míg más cégek kitapossák az utat és csak akkor indít nagyobb fejlesztéseket, amikor már biztossá válik adott innováció sikere. Azt azonban el kell ismerni, hogy ChatGPT esetében a redmondiak jókor szálltak fel erre a hullámra, hisz hatalmas szenzáció lett és most mindenki erről beszél.” – magyarázta Juhász Viktor.

A verseny még mindig a felhő körül zajlik

Bár a két gyártó felhő megközelítése teljesen eltér, a Google és a Microsoft párviadala még mindig ezen a területen a legszorosabb. A Google infrastruktúrától függetlenül működő rendszerként tekint a felhőre, ami böngészőn keresztül bármilyen eszközről elérhető.

A Microsoft ezzel szemben a felhőt a saját szoftvereihez köti, rákényszerítve így a felhasználókat a Microsoft infrastruktúra használatára.

Ez gyártóként logikus lépésnek tűnhet, hiszen így több gépet és szoftvert adhat el, hosszú távon azonban ennek a hozzáállásnak az lett az eredménye, hogy a fejlesztéseket tekintve a Microsoft rendszer elmaradt a Google mögött és nehezen tud megújulni.

„A Google alapvetően a felhőt mindig úgy képzelte el, ahogyan a felhasználók ábrándoznak róla, hogy egy böngészőből kényelmesen mindent el lehessen érni. A Microsoftnál ez nincs így, mert ő mindig arra törekszik, hogy a rendszert telepíteni kelljen a Windows-ra, így egyszerűen köti magához a felhasználókat a mai napig.” – vélekedett Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

A keresőpiacon lényeges változást hozhat a Microsoft új lépése

Bár több piaci előrejelzés számol be arról, hogy az OpenAI partnerségnek köszönhetően a Microsoft 2023-ban várhatóan jelentős versenyelőnyre fog szert tenni a felhőpiacon a Google-el szemben, ám a szakértő szerint ennek a hírnek egyelőre nincs a gyakorlatban nyoma.

Azonban azt egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a keresőpiacon még látványos változást hozhat a jelenlegi fejlemény és elképzelhető, hogy fél éven belül a felhasználók már másra fogják használni a Google és a Bing keresőket, mint eddig. Az OpenAI generatív tartalmaknak azonban az előnyei mellett még bőven akadnak hátrányai.

A mesterséges intelligencia szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a ChatGPT könnyen összekeverheti az információt, ha nem megfelelő adatforrásokból merít, így az általa létrehozott tartalmak egyáltalán nem biztos, hogy megfelelnek a valóságnak.

„Én azt látom, hogy az interneten való keresés valószínűleg már a közeljövőben élesen ketté fog válni. A felhasználók a termékeket, szolgáltatásokat, híreket jellemzően továbbra is a Google-ban fogják keresni, de ha bizonyos információra lesznek kíváncsiak nagy eséllyel az OpenAI chatbotot fogják használni, ami beépített modulként várhatóan hamarosan elérhető lesz a Microsoft böngészőben és a Wordben is.” – árulta el a szakértő, Juhász Viktor.

A Google és Microsoft egymás mellett is jól megférhetnek a vállalatok informatikájában

Mivel a két gyártó között folyamatos a felhasználókért vívott verseny, érthető módon egyik vállalat sem reklámozza azt, miként tud hatékonyan együttműködni a másik cég szoftvereivel egy vállalati rendszerben. Pedig a gyakorlatban egyáltalán nem ördögtől való a Microsoft és a Google közös alkalmazása. Persze az, hogy melyik cég mit választ, az nagyban múlik a vállalati kultúrán és a munkatársak digitális érettségén.

“Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a MS tényleg egy nagyvállalati rendszer, ami azt jelenti, hogy olyan cégek számára lesz ideális, ahol rendelkezésére állnak helyi informatikusok, akik kellő kapacitással bírnak ahhoz, hogy megértsék a rendszer működését, kiigazodjanak rajta és segítsék a munkatársakat. Az 50-100 fős magyar kkv-k nem nagyvállalatok, így nekik jellemzően nincs megfelelő kapacitásuk, se tőkéjük arra, hogy a Microsoft felhőt megfelelően kezeljék.” - jegyezte meg Juhász Viktor.

A hazai cégek hozzáállása az informatikához legtöbbször habitus kérdése

A szakértő szerint a Microsoft azoknak a cégeknek ideális, ahol a munkatársak önállóan dolgoznak Word-ben és Excel-ben, megszokták a kezelését és megtanulták hogyan tudnak problémát megoldani ezekben a programokban.

Ha egy vállalat már hosszú évek óta Microsoft rendszerekben dolgozik és nem akar túl nagy energiát fektetni arra, hogy a munkatársakat átszoktassa egy új rendszerbe, az nagy valószínűséggel felhőben is a Microsoft szolgáltatást fogja választani. Ahol a vezetők és munkatársak nyitottan állnak a digitalizáció kérdéséhez és szeretnének egyszerűen és hatékonyan együttműködni hibrid irodai környezetben, ott mindenképpen a Google felhőrendszerét érdemes bevezetni.

És az se kizárt, hogy a két rendszer egymás mellett működjön egy vállalati IT környezetben. Egy jó példa erre az, mikor egy cég Office 365 csomagot használ, de a levelezését a Gmail-ben intézi és Google Drive-on tárolja adatait, hiszen az Excel, Word és PPT fájlok kiválóan alkalmazhatóak Workspace környezetben is.

„Az informatikához való hozzáállás leginkább habitus kérdése, hogy valaki mennyire nyitott vagy konzervatív. Ez olyan, mint amikor valaki időről-időre ugyanazt az autómárkát vásárolja meg, mert működik és megszokta vezetni. Egy ilyen ember nem akar kipróbálni semmi újat, még akkor se, ha az jobb lehet.

A Microsoft egy nagy múltú vállalat, aki a hosszú évek alatti piaci jelenléte által megragadt a köztudatban, mint nagyvállalati szoftvergyártó. Őt a felhasználók azért választják, mert pontosan tudják mit kapnak tőle, hiszen már 10 éve is ugyanazt csinálta. A Google ezzel szemben folyamatosan megújul és fejleszt, így azok a felhasználók fogják választani, akik szeretik az innovatív megoldásokat és nyitottak az újra.” – fejtette ki Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.

Hogyan méri fel egy jó IT szolgáltató, hogy mire van szüksége az ügyfeleknek?

Figyelembe veszi a vállalati kultúrát – Egy vállalat kultúráját mindig a vezetőség és a munkatársak egyéni hozzáállása és szokásai határozzák meg. Egy jó IT szolgáltató a felhőbe költöztetés előtt mindig figyelembe veszi, milyen rendszerben létezett eddig a vállalat, valamint miként dolgoztak együtt a munkatársak és ehhez igazodva választja ki a cég jövőbeni felhőrendszerét.

Felméri a munkatársak digitális érettségét – A digitális érettség döntő lehet az új rendszer kiválasztásánál. Ott, ahol már önállóan elkezdték használni a Google szolgáltatásait és nyitottak a digitalizációra, nagyobb eséllyel lesz sikeres a Google felhő, mint ott, ahol már évek óta Outlook-ot használnak, megszokták és nem szeretnék lecserélni.

Megvizsgálja az üzleti célokat – Mivel a vállalatok működésének mozgatórugója az üzleti célok elérése, így a vállalat IT rendszereinek is elsősorban ezeket a célokat kell szolgálniuk. A Microsoft alapvetően egy nagyvállalati szoftver, így nagyobb szervezetek számára egyszerűbben kezelhető, mint a Google, ám a modern együttműködés szempontjából hatékonyabb lehet egy Workspace környezet. A szolgáltató alapos vizsgálata segít eldönteni a cégeknek, hogy melyik rendszer áll közelebb a vállalat üzleti céljaihoz.

Figyelembe veszi a vállalat anyagi lehetőségeit – Bár az IT megoldások esetében a szakértő nem győzi hangsúlyozni, hogy soha nem szabad az ár alapján dönteni, az, hogy egy cég éves szinten mennyit fizet a rendszerekért, igenis fontos szempont! Egy jó IT szolgáltató a vállalat számára több fajta konstrukciót is felvázol, amiket ár-érték alapján osztályoz és segít a vállalatnak kiválasztani a legjobb megoldást.

„A Microsoft és a Google abban hasonlítanak egymásra leginkább, hogy mindkettőt lehet rosszul bevezetni és rosszul kezelni, ezáltal mindig akadnak majd olyan felhasználók, akik egyikkel vagy másikkal elégedetlenek lesznek. Egy jó IT szolgáltató odafigyel arra, hogy a céghez olyan rendszert vezessen be, amiben komfortosan és hatékonyan tudnak dolgozni a munkatársak, legyen szó önálló vagy közös feladatvégzésről” – fejtette ki Juhász Viktor a felhőmegoldásokkal foglalkozó iSolutions ügyvezetője.


Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás: