Csökkentette idei német növekedési előrejelzését a BDI

A német iparvállalatok szövetsége (BDI) a bizonytalan gazdasági kilátások miatt csökkentette idei németországi gazdasági előrejelzését és a recesszió veszélyére figyelmeztetett az orosz gázszállítások leállásának esetére.

Csökkentette idei német növekedési előrejelzését a BDI

"A bruttó hazai termék csak mintegy 1,5 százalékkal fog növekedni az idén, mivel az ipart kettős válság sújtja: az ukrajnai orosz invázió és a Covid-járvány hatásai" - mondta Siegfried Russwurm, a BDI elnöke kedden a szervezet éves tanácskozásán Berlinben.

Az év elején, a háború kitörése előtt az iparszövetség még 3,5 százalék körüli GDP-növekedést feltételezett 2022-re. A BDI szerint a válság előtti szintre legkorábban az év végére térhet vissza a német gazdaság, ami annyit jelent, hogy még akkor is hiányozni fog három év növekedése. De ennek is az az előfeltétele, hogy az orosz gáz továbbra is eljusson Nyugat-Európába: "Az orosz gázexport csökkenése aggaszt bennünket a leginkább. A szállítások leállása katasztrofális hatással lenne a feldolgozóiparra, és elkerülhetetlenül recesszióba taszítaná gazdaságunkat" - hangsúlyozta Russwurm.

"A rendelésállomány továbbra is rekordmagas az iparban, és a kapacitáskihasználtság is magas. A termelés azonban egyes esetekben jelentősen visszaesett a továbbra is fennálló beszállítói szűk keresztmetszetek miatt" - mondta a BDI elnöke.

"Kína megkérdőjelezhető 'zéró-Covid' stratégiája valósáéggal megbénítja a globális kereskedelmet." Az idő közben feloldott kínai zárlatok hatása azonban a szűk termelési keresztmetszetek és a megszakadt ellátási láncok formájában valószínűleg a nyári hónapok folyamán is érezhető lesz még - tette hozzá. A beruházások is megtorpantak: "A bizonytalan gazdasági kilátások és a háború miatt felfokozott kockázatok sok helyen lassítják a beruházási tevékenységet" - mondta Russwurm.

A BDI elnöke szerint a háború felfedte az iparosodott országok Achilles-sarkát: az energia-, nyersanyag- és alaptechnológiák ellátási biztonságának a hiányosságainak a formájában. "Az ellátás biztonságát garantálni kell, mindenkor" - hangsúlyozta Russwurm. "Az inflációt az energia és a nem energetikai nyersanyagok árának meredek emelkedése fűti. Ezt a polgárok is érzik, de sok vállalat is" - mondta a BDI elnöke. "A költségterhek egyre inkább leszűkítik a vállalatok mozgásterét, és nem csak az energiaigényes vállalatok esetében." Szerinte többek között egy globálisan versenyképes villamosenergia-árra lenne szükség Németországban. "Az EEG-járulék eltörlése nem elég. A villamosenergia-adót és a hálózati díjakat is jelentősen csökkenteni kell.

A BDI elnöke fontosnak tartja az energetikai átállás felgyorsítását és újraszabályozását. Rövid távon át kell rendezni a prioritásokat szerinte: "Az ellátás biztonsága lenne az elsődleges prioritás, ami most a tározók feltöltését jelenti. Tehát most már szükségszerűen több áramot kell termelni szénből, hogy télre teljes gázkészletünk legyen" - hangsúlyozta Russwurm. "A szél- és naperőművek bővítését és a csatlakozó távvezetékeket a korábbinál sokkal gyorsabban kell megvalósítani." Az új ellátási források biztosítása és a cseppfolyósított földgáz infrastruktúrájának kiépítése szintén a rangsor élére kell hogy kerüljön: "Ezzel elkerülhető a középtávú ellátási hiány, hosszú távon pedig olyan beruházásokra lesz szükség, amelyek a hidrogéngazdaságra való felkészüléshez mindenképpen szükségesek".

A BDI elnöke hangsúlyozta, hogy a német iparnak el kell kerülnie az egyoldalú függőségeket: "Az olyan alapvető technológiai kompetenciák bővítésének, mint a félvezető-fejlesztés és -gyártás, Európában kell történnie" - mondta. A nyersanyagok esetében az ellátási források sokkal szélesebb körű diverzifikációjára, valamint a helyettesítésre, az újrahasznosításban és a körforgásos gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázására irányuló erőfeszítésekre van szükség.

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás: