Egyelőre enyhe tüneteket okoz az omikron
2021. 11. 29. 12:00
Az omikron vírusvariáns eddig tapasztalt tünetei enyhék voltak, de a WHO még mindig óvatosságra int, hiszen az omikront eddig csak fiatalabbakban mutatták ki, akik jobban viselik a tüneteket.
A Moderna egyik vezetője elmondta, hogy a jelenlegi vakcinák nem biztos, hogy meg tudják állítani az új variánst, viszont már 2022 első felében elérhető lehet az új vakcina. Bill Ackman szerint ha az új variáns tünetei enyhék, az emelkedést hozhat a részvénypiacokon.
Kína továbbra is kitart zéró-COVID stratégiája mellett
Kína továbbra is kitarthat zéró-Covid stratégiája mellett. Az új variáns megjelenésével folytatódhatnak a szigorú járványkezelési szabályozások, és még távolabbra kerülhet a részleges vagy a teljes újranyitás, így a fogyasztás lassabban állhat vissza a pandémia előtti szintre.
Az új koronavírus variáns miatt Japánba keddtől csak a japán állampolgárok léphetnek be. Ha a hazautazó Dél-Afrikából, illetve 8 másik országból érkezik, akkor 10 napra karanténba kell vonulnia.
Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok
A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista
Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Halottak napja - Temetői körkép
Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
Így emelkedik a pedagógusok bére
További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete
Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére
Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon
Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása
Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.