Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására
Hankó Balázs a Hungaroring mellett tartott sajtótájékoztatón azt mondta: miközben a Hungaroring az idén nyáron ünnepelte a 40. évfordulóját, a versenypályát övező utak egy része nagyon rossz állapotban van.
A Mogyoródot és Kerepest, illetőleg az autópályát összekötő utak láthatóan leromlott állapotban vannak, kátyúsak, szükség van arra, hogy ezeket az utakat megújítsuk - tette hozzá a miniszter.
Kiemelte: a Hungaroring nemcsak hazánknak, hanem az egész világnak egy olyan meghatározó helye, ahol a Forma 1-et az autó-motorsportért rajongók élvezhetik, és tudhatják, hogy Mogyoród környékén milyen jó magyar versenypályánk van.
Hankó Balázs ismertette: a kormány figyelembe véve a kerepesiek, szilasligetiek, mogyoródiak kérését, döntött arról, hogy a 3365 méternyi útszakaszt felújítja. Erre egymilliárd forintos támogatást biztosít, amiből 750 millió forint fog jutni az útfejlesztésre, a fennmaradó 250 millió forint pedig egy olyan terv elkészítésére, amely alapján meg tud újulni a Hungaroringet elkerülő, amúgy Kerepest és Mogyoródot, valamint az autópályát összekötő út. A felújítás a tavasz végéig elkészül - jelezte a miniszter.