Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztosítást kötni, a Netrisknél tavaly több mint 7200 ilyen biztosítást kötöttek, az idei év első öt és fél hónapjában pedig 2 ezer felett van a szerződések száma. Ebben az évben a mikromobilitási eszközök kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forint fölé nőtt a múlt év egészére jellemző majdnem 6600 forinttal szemben. Az adatok szerint egyébként 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik.

Egyre több a baleset, nőtt a rollerbiztosítások átlagdíja

Továbbra sincs tűpontos statisztika, nyilvántartás a motoros rollerek számáról Magyarországon, az elmúlt időszakban megjelent becslések alapján 100 ezret meghaladó állományról lehet szó. A rollerekhez köthető balesetekről azonban vannak hivatalos adatok, ezek pedig elég rossz képet festenek. 

Lehangoló számok, emelkedő díjak

Összesen 635 személysérüléses balesetet okoztak a motoros rolleresek a múlt évben, ami 73 százalékos emelkedést jelent tavalyelőtti 367 esethez képest. Emellett a személyszállító járművekkel - például autóval, motorral, kerékpárral és elektromos rollerrel - okozott személysérüléses balesetek több mint 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, szemben az egy évvel korábbi 2,9 százalékkal.

 „A számok arra utalnak, hogy a személysérüléses balesetek szempontjából kockázatosabbá váltak a villanyrollerek. A mikromobilitási eszközök idei kgfb díjai tükrözik ezt a trendet. A Netrisknél az idén eddig az ilyen eszközökre megkötött kötelező biztosítások átlagdíja 8300 forintot tett ki, míg a múlt év egészében 6600 forint volt ugyanez. Vagyis az átlagdíj 27 százalékkal nőtt. Az igazi rollerszezon pedig csak most kezdődik, az időjáráshoz igazodóan a nyári időszak kiugró a rollereladások és így a rollerbiztosítások számát tekintve” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezetője. 

Alulbiztosított szektor

Besnyő Márton beszélt arról is, hogy jelentős az alulbiztosítottság az érintett mikromobilitási eszközök esetében. A mostani szabályozás szerint azokra az eszközökre kell kötelezőt kötni, amelyek tömege meghaladja a 25 kilót és a gyártó által tervezett sebesség 14 km/óránál magasabb. Valamint azokra, amelyeknél a tömegüktől függetlenül 25 km/órát meghaladja a gyártó által megadott sebesség. Bár a 100 ezer feletti becsült állományon belül vannak olyanok, amelyekre nem kell kötelező biztosítást kötni, de feltehetően nagyon sok olyan roller van, amelyekre még nem kötöttek biztosítást, az előírás ellenére. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetség becslését idézve Besnyő Márton azt mondta, tízből hét-nyolc rollernek nincs biztosítása, pedig kötelező lenne. 

Itt a toplista

A Netrisk adatai szerint tavaly 7300 rollerbiztosítást kötöttek, az idei első öt és fél hónapban pedig több mint 2 ezret. Besnyő Márton arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes átnézni és összehasonlítani a különböző biztosítók ajánlatait. Jellemzően a legolcsóbb és a legdrágább ajánlat között maximum 10 ezer forint eltérés van, azonban volt példa 6 ezer forintos és 100 ezer forint feletti díjra is.  Az adatok szerint egyébként leginkább, 79 százalékban férfiak kötnek rollerbiztosítást. A legtöbb szerződést, a biztosítások közel felét Kukirin márkájú rollerekre kötötték, utána a Kugoo, a Ztech és a Segway következik. 


Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt

A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már megjelent egy 9 százalékos ajánlat is. Mindez akár úgy is lehetséges, hogy számlát sem kell nyitni a kölcsönt nyújtó pénzintézetnél.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Diákmunka órabérek 2026: ennyit kereshetnek a diákok nyáron, az IT viszi a prímet

Diákmunka órabér 2026: már most látszik, hol kereshetnek a legtöbbet a fiatalok.
2026. 05. 18. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödnek az inflációs aggodalmak; pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek

Piros tartományban zárták a pénteki kereskedést a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 1,5%-os mínuszba csúszott a szerdai és csütörtöki emelkedés után. A vezető indexek közül a német DAX volt a nap vesztese 2,1%-os esésével. Szektorszinten a legnagyobb esést az alapanyag szenvedte el (-5,1%) a csökkenő fémárak miatt, de a bankok és más ciklikus ágazatok papírjai is nyomás alá kerültek.
2026. 05. 18. 09:00
Megosztás:

Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás: