Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben
Az AKKO Invest az első félévben fő tulajdonosa, a WING Csoportba tartozóMevinvest 10 milliárd forintos tőkeemelésének köszönhetően jelentősen csökkentette kötelezettségállományát, így a működés során megtermelődő nyereség és forrás akvizíciókra, fejlesztésekre is fordítható.
19,3 milliárd forintos árbevétellel zárta 2025. első félévét az AKKO Invest Nyrt., amely kismértékben elmarad (-1,5%) a tavalyitól.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat számviteli eredménye jelentősen csökkent, elsősorban egyszeri tételek, ezeken belül meghatározóan egy franciaországi hotel projekt „hasznosítási koncepció” helyett „értékesítésre” történő átsorolásához kapcsolódó értékleírás miatt.
Az AKKO tőzsdei árfolyamának alakulása az elmúlt 1 évben
Ennek nyomán a vállalat tavaly első félévi 908 millió forintos nyeresége után az idei első félévben 520 millió forint számviteli veszteséget ért el. Az AKKO Invest működését mutató EBITDA-szinten továbbra is stabilan nyereséges, a tavalyi 1,5 milliárd forint után az idei első hat hónapban 1,4 milliárd forint EBITDA eredményt ért el.
A vállalat életében fontos mérföldkő volt, hogy fő tulajdonosa, a WING Csoportba tartozó Mevinvest 10 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, melyből az AKKO kifizette a NEO akvizícióhoz kapcsolódó vételár hátralékát, megszerezte a Szerémi irodaház fennmaradó 50 százalékát, és ennek vételárhátralékát is megfizette, így kötelezettségállománya nagymértékben csökkent. Mindezeknek köszönhetően a működés során megtermelődő többlet nyereség és forrás a későbbiekben akvizíciókra, fejlesztésekre is fordítható.