Ekkora volt a központi alrendszer tavalyi hiánya

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly. A költségvetés maradéktalanul biztosította a gazdaság újraindításához és a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat - erősítette meg az előzetes adatokat pénteken kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Az éves hiány 209,8 milliárd forinttal kisebb az előző évinél, de a 2287,7 milliárd forint módosított törvényi előirányzat több mint kétszerese, 223,0 százaléka. A központi alrendszer december havi hiány 1170,2 milliárd forint volt. A szeptember végi 2292 milliárd forintos deficithez képest az éves hiány 55,1 százaléka 2809,4 milliárd forint a negyedik negyedévben halmozódott fel. A központi alrendszer 24 994,4 milliárd forint bevétele 1973,7 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal volt több az előző évinél; a 30 095,9 milliárd forint összegű kiadások 1763,9 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal nőttek.
    
A központi költségvetés 4662,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 419,4 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 19,8 milliárd forintos hiányt könyveltek el.
    
Az általános forgalmi adóból 5397,2 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, 728,2 milliárd forinttal, 15,6 százalékkal több az előző évinél. A jövedéki adóból származó bevétel 2021-ben 1243,4 milliárd forintot tett ki, 47,4 milliárd forinttal többet az egy évvel korábbinál. Az üzemanyagok utáni bevételek 27,6 milliárd forintos növekedésének hátterében a magasabb üzemanyagforgalom és az első negyedévi magasabb adómértékek állnak. A dohánytermékek utáni bevételek 12,3 milliárd forintos növekedését elsősorban a több lépcsőben megvalósult adómérték-emelés okozta.
    
A személyi jövedelemadóból származó bevétel - a magasabb bérkiáramlás miatt - 360,9 milliárd forinttal, 14,3 százalékkal 2888,6 milliárd forintra nőtt. Társasági adóból 558,0 milliárd forint realizálódott, 151,5 milliárd forinttal haladta meg az előző év egyenlegét és 24,9 százalékkal a módosított előirányzat összegét.
    
Az uniós programok bevételei 1544,5 milliárd forintot tettek ki, a tervezett 2033,5 milliárd forint 76,0 százalékát, míg a múlt év végéig 2235,0 milliárd forint összegű kifizetés történt, ami az előirányzott 2515,4 milliárd forint 88,9 százaléka volt. A felmerült kiadások túlnyomó részét, 1653,0 milliárd forintot a 2014-2020-as programozási időszak kohéziós operatív programjai adták. Az új, 2021-2027-es programozási időszak kohéziós operatív programjai közül a Gazdaságfejlesztés és Innovációs operatív program plusz 209,8 milliárd forint kifizetést teljesített. A Helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) kiadása 27,7 milliárd forintot tett ki - közölte a PM.
    
A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron 7267,8 milliárd forint kiadás teljesült, 0,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év kiadása, de 43,5 százalékkal meghaladták az 5063,6 milliárd forintos törvényi előirányzatot. Ebből 3706,0 milliárd forintot tett ki a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg. Ezen kívül kiemelkedik a Honvédelmi Minisztériumnál meghatározó részben a gyalogsági harcjárműcsaládra, a Lynx Programra és helikopterbeszerzésre fordított 317,0 milliárd forint, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ főként a koronavírus-járványhoz kapcsolódó oltóanyag és PCR teszt beszerzése 167,5 milliárd forint értékben.
    
A nyugdíjbiztosítási alap kiadásai 4124,1 milliárd forintot értek el, 5,3 százalékkal haladták meg a tervezettet, az egészségbiztosítási alap 3248,2 milliárd forintos kiadása 11,3 százalékkal haladta meg a módosított törvényben előirányzott összeget. Az 1274,3 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 293,8 milliárd forinttal lett több az előző évinél, amit a hozamok év közben bekövetkezett emelkedésével és az előző évitől különböző finanszírozási szerkezettel magyaráz a PM jelentése.
    
A központi költségvetés adóssága 4012,7 milliárd forinttal növekedett a múlt év során és 40 697 milliárd forinton állt az év végén. A nettó forintkibocsátás 2884,0 milliárd forinttal finanszírozta a költségvetés hiányát.
    
A nettó devizakibocsátás 916,8 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát. A forint árfolyamának az előző év végéhez képest bekövetkezett gyengülése 160,1 milliárd forinttal növelte,  az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét.

Kerozinpánik söpör végig az utazókon

A globális kerozinellátás megingása miatt nőtt a bizonytalanság az utazók körében, de a szakértők szerint a helyzet nem indokol pánikot.
2026. 05. 03. 18:00
Megosztás:

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás: