Emelkedtek a nyugat-európai tőzsdék hétfőn, a zöld tartományban zárt a BUX is
A páneurópai STOXX 600 index 0,1%-kal emelkedett, és már a nyolcadik egymást követő kereskedésben zárt pluszban. A Kínának kitett európai bányavállalatok 3,2%-kal növekedtek. Az olyan luxuscégek részvényei, amelyek bevételük jelentős részét Kínából szerzik, mint például az LVMH és a Kering, több mint 3%-kal emelkedtek, és ezzel felhúzták a francia CAC40 indexet.
A német DAX 0,1%-ot esett a korábbi csúcsról. Eközben az energetikai részvények 2,1%-kal emelkedtek, miután Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása felerősítette a háború által már amúgy is sújtott régió instabilitásának növekedésétől való félelmet. Az európai repülőgépipari és védelmi index 1,3%-kal – egyhetes mélypontra – esett. A Vivendi 1,2%-os emelkedéssel zárt, miután a részvényesek jóváhagyták a francia médiakonglomerátum feldarabolását.
A KKE-régió tőzsdéi többnyire emelkedtek: a BUX 0,8, a WIG 20 0,2%-kal növekedett, a PX pedig nem változott. A hazai blue chipek közül a Richter kivételével az összes a zöld tartományban zárt.
(Forrás: OTP Ébresztő)