Erős évet zárt az MKB tavaly

Erős évet zárt az MKB Bank tavaly, a csoport korrigált adózás utáni eredménye elérte a 176,6 milliárd forintot 2022-ben, ami 48,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - ismertette Krizsanovich Péter, az MKB és a Magyar Bankholding pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Erős évet zárt az MKB tavaly

Kiemelte: a csoport az intenzív átalakulási folyamat és a piaci bizonytalanságok közepette is növelni tudta az ügyfélállományait, bevételeit és jövedelmezőségét. Jelezte, hogy 73 milliárd forint extra kiadást jelentettek a bevezetett kormányzati intézkedések, az extraprofit adó és az összeolvadási költségek.

Az MKB Bank tavaly március 31-én egyesült a Budapest Bankkal, a Takarékbank az idén április 30-án csatlakozik. Ezt követően MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal működik tovább az egyesült MKB Bank és a Takarékbank. Az MKB Bank a Takarékbankkal együtt a Magyar Bankholding Csoport tagja.

Tavaly év végén az MKB csoport mérlegfőösszege 8,9 százalékos éves növekedést követően 10 614,4 milliárd forint volt. A bankcsoport bruttó hitelállománya egy év alatt 582,4 milliárd forinttal, 5011,1 milliárd forintra emelkedett. A lakossági ügyfélhitelállomány 10,9 százalékkal, a vállalati hitelállomány 19,3 százalékkal 2696,5 milliárd forintra nőtt egy év alatt. Kitért arra, hogy az ügyfélállomány 13,2 százalékkal nőtt tavaly, ami a Sberbank ügyfelek átvételének hatását is tükrözi: 35 ezer lakossági és háromezer vállalati ügyféllel bővült a bank ügyfélköre, a hitelállomány 5,1 százalékkal nőtt a tranzakcióval.

A csoport kumulált nettó kamateredménye 419,1 milliárd forint volt 2022-ben 218,5 milliárd forinttal nőtt, mely a növekvő ügyfélállománynak, a hozamkörnyezet kedvező alakulásának és a portfolióminőségnek köszönhetően 108,9 százalékos éves növekedést jelent. A kamatbevétel 739,0 milliárd forint volt, 181,5 százalékkal nőtt egy év alatt. A kamatbevétel éves növekedését mind az ügyfélhitel állomány mind az értékpapírállomány növekedése segítette.

A csoport múlt évi teljes átfogó számviteli eredménye 122,8 százalékkal több, 95,9 milliárd forint volt. A saját tőke 808,7 milliárd forintra nőtt a harmadik negyedév végi 755,3 milliárd forintról - ismertette. A tőkemegfelelési mutató 19,7 százalékos volt, és 1,3 százalékponttal javult egy év alatt.

Ginzer Ildikó üzleti vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy nőtt az MKB csoport betétállománya is 5,7 százalékkal, amely 2022 utolsó napján meghaladta a 6574,4 milliárd forintot - a vállalati betétállomány 6,9 százalékkal nőtt, míg a lakossági állomány szinten maradt.

Szabó Levente vezérigazgató-helyettes közölte, hogy az MKB aktívan részt vesz a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramban. A bankcsoport továbbra is jelentős finanszírozási partnere a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásoknak, tavaly több mint 90 milliárd forinttal nőtt az agrár- és élelmiszeripari üzletágában kezelt hitelállomány, amely év végére mintegy 540 milliárd forintot tett ki. Közlése szerint a növekedés egyaránt érintette a kis-, közép-, nagyüzemi és az agribusiness és nagyvállalati élelmiszeripari ügyfélkört.

Bitcoin zuhanás 100 ezer dollár alá: Meddig tarthat a lejtmenet?

Több mint 4%-os esés egyetlen nap alatt, közel 875 millió dollárnyi likvidáció és globális geopolitikai feszültségek – a Bitcoin legújabb zuhanása új korszak kezdetét is jelentheti. Mi áll a háttérben, és meddig eshet még a piac?
2025. 06. 22. 19:00
Megosztás:

Elítélte Moszkva az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadást

Moszkva határozottan elítéli az Irán nukleáris létesítményei elleni amerikai támadásokat, ez a felelőtlen döntés súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányát - hangoztatta az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott nyilatkozatában.
2025. 06. 22. 18:30
Megosztás:

A legális játék oldalakra vonatkozó cseh szabályok megértése

Mivel az online játékok népszerűsége Európában egyre nő, Csehország biztosította, hogy a játék oldalakra vonatkozó törvényei megfelelőek és következetesek legyenek. Ahhoz, hogy az országban legálisan működhessenek, akár többjátékos játékokat, stratégiai alkalmazásokat vagy szerencsejátékokat üzemeltetnek, a fejlesztőknek és üzemeltetőknek bizonyos jogi követelményeknek kell megfelelniük.
2025. 06. 22. 17:03
Megosztás:

Izraeli elnök a BBC-nek: komoly csapás érte az iráni nukleáris létesítményeket

Izrael még nem ismeri az iráni nukleáris létesítmények ellen végrehajtott amerikai légitámadások pontos eredményét, de az nyilvánvaló, hogy az iráni nukleáris fejlesztési programot komoly csapás érte - mondta Jichák Hercog izraeli elnök a vasárnap a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak. A brit kormány ugyancsak vasárnap bejelentette, hogy megkezdte a térségben tartózkodó brit állampolgárok evakuálásának előkészítését.
2025. 06. 22. 16:00
Megosztás:

Soha nem látott érdeklődés a tanári pálya iránt

A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
2025. 06. 22. 15:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
2025. 06. 22. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.
2025. 06. 22. 13:00
Megosztás:

Alig veszünk már fel készpénzt - minek az a sok buta ATM?

A jegybanki statisztikák szerint a bankkártya forgalom évtizedekkel ezelőtti felfutása óta nem volt példa arra, hogy ne érte volna el a 20 millió darabot az egy negyedév alatt végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciók száma, mint most tavasszal. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a falvakba helyezett „buta”, egyfunkciós ATM-ek helyett a bankfiókok szolgáltatásának egy részét kiváltani képes okos ATM-ek járásközpontokba telepítésével érdemben lehetne javítani a vidéki lakosság hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
2025. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Növelheti az egészségpénztárak népszerűségét az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályváltozás

Ösztönözheti a csatlakozást az az egészségpénztárakhoz, hogy módosult az önkéntes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Elfogadták az önazonosság védelméről szóló törvényt. Van egy hatalmas meglepetés is a végleges jogszabályba

A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen. Legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban azonban láthatunk egy jelentős eltérést a tervezetben szereplőkhöz képest.
2025. 06. 22. 10:00
Megosztás:

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének fejlesztése

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-t.
2025. 06. 22. 09:00
Megosztás:

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás:

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozás! A nyugdíjasoktól is levonnák az adót és a járulékokat!

Már a nyugdíjasoktól is vonnának adót és járulékot Magyarországon? Ilyen módon alakulhat át a nyugdíjrendszer!
2025. 06. 22. 01:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

Annak ellenére, hogy a rövid távú grafikon fokozott volatilitást mutat, a Bitcoin nemrég egy jelentős mérföldkövet lépett át. A világ legnagyobb kriptovalutája már több, mint 40 napja tartja a 100.000 dollár feletti szintet. Ez azért olyan jelentős mérföldkő, mert a múltban a 100 ezer dolláros szint áttörése után a Bitcoin rendszerint néhány napon belül ismét csökkenésbe kezdett.
2025. 06. 22. 00:01
Megosztás: