Eséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat jelentős romlása miatt eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX 214,09 pontos, 0,32 százalékos csökkenéssel, 66 625,06 ponton zárt csütörtökön.

Eséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP árfolyama nem tudott a 17 270 forintos szint felett stabilizálódni, így az továbbra is rövid távú ellenállást képez, míg támasz az 50 napos mozgóátlag 17 032 forintnál található. Az OTP ismét saját részvényt vett: a csütörtöki kereskedésben 9406 darab részvényt vásárolt a társaság, az átlagár ezúttal 17 184 forint volt. Csütörtökön az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,69 százalékkal 17 180 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

Hozzátette, a Mol viszont folytatta az emelkedést, a következő ellenállás 3050 forintnál, míg támasz 3 ezer forintnál látható a grafikonján. A Raiffeisen Bank 2700 forintról 3200 forintra emelte a Mol 12 havi célárfolyamát, az ajánlást eladásról tartásra javította. Az előző nap a Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3024 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

A Richter egy fontos ellenállási zónáról fordult le, amely 9520-9560 forint között látható, illetve letört a 9420 forintos támasz. Amennyiben alatta marad a jegyzés, a következő támasz 9250 forintnál lehet. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,11 százalékkal 9380 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Az elemző szerint jól szerepelt a Magyar Telekom, sikerült a 906 forintos szint felett zárni, amely már támaszt jelent, míg a következő fontos ellenállás 930 forintnál lehet. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,11 százalékkal 910 forintra nőtt, forgalma 577,6 millió forint volt.

Budapesten nagyot ugrott az első lakást vásárlók aránya

2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapokban a program miatt hatalmas hitelpiaci robbanás várható.
2025. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Zöld állítások és visszaváltási díjak nagyító alatt – országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
2025. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Albérlet árak 2025 szeptember: Bejött-e az egyetemisták kivárásos taktikája?

A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a többszobás ingatlanoknál is 5-7 százalékkal magasabbak a kínálati bérleti díjak, mint tavaly ilyenkor.
2025. 09. 13. 04:00
Megosztás:

A Simple szolgáltatásai bővültek, a Simple Classic-tól búcsúzunk

Érdemes Simple Classic-ról a Simple appra váltani, hiszen a régebbi verziót még idén kivezeti az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető SimplePay Zrt. A Simple applikációban ezzel párhuzamosan számos új fejlesztés várja a felhasználókat. Például már lehetőség van az OTP Visa mellett az OTP Mastercard bankkártyák digitalizálására is NFC-fizetéshez az androidos verzióban.
2025. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás: