Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek

Magyarország Kormánya rezsivédelmi és honvédelmi alapokat hozott létre. Ezek forrását többek között az ún. „extraprofit-különadókból" kívánja finanszírozni, melyek bevezetésétől mintegy évi 800 milliárd forint árbevételt vár. A különadók a 2022-es és 2023-as adóéveket érintik, a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a részleteket tartalmazó kormányrendelet pedig június 4-én jelent meg. A magyarországi BDO munkatársai részletesen elemezték a jogszabályt, amelyet Orbók Ilona, BDO Magyarország adótanácsadási üzletágának ügyvezetője foglalt tételesen össze.

Extraprofit-különadók: itt vannak a részletek

Kiskereskedők: főleg a nagy láncok viszik el a „balhét”

2022-ben a Kiskeradó törvény alá tartozó adóalanyoknak egyszeri, a 2021. évben kezdődő adóévük kiskereskedelmi adója 80 százalékának megfelelő összegű pótadót kell fizetniük 2022. november 30-ig.

2023-ban kezdődő adóévben a kiskereskedelmi adó adómértéke az alábbiak szerint emelkedik:

  • az adóalap 500 millió forintot meg nem haladó része után változatlanul 0 százalék;
  • az adóalap 500 millió és 30 milliárd forint közötti részére 0,1 százalék helyett 0,15 százalék;
  • az adóalap 30 és 100 milliárd forint közötti részére esetén 0,4 százalék helyett 1 százalék;
  • a 100 milliárd forint feletti adóalaprész esetén 2,7 százalék helyett 4,1 százalék.

Cégautó adóemelés: a szennyezés és a teljesítmény mértékében

A cégautó adó havi mértéke 2022. július 1-je és 2022. december 31-e között közel megduplázódik.

Egyszerűsített foglalkoztatás: drágábbak lesznek az alkalmi munkások

A 2022. július 1-jétől kezdődően létesített, Efo törvény szerinti foglalkoztatási jogviszonyok esetében változik a munkáltatók által fizetendő közteher mértéke.

  • mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetén az eddigi 500 forint helyett a minimálbér 0,5 százaléka (1.000 forint),
  • alkalmi munka esetén az eddigi 1.000 forint helyett a minimálbér 1 százaléka (2.000 forint),
  • filmipari statiszta alkalmi munka esetén az eddigi 4.000 forint helyett a minimálbér 3 százaléka (6.000 forint). A filmipari statisztáknak adható napi bér maximuma ugyanakkor az eddigi 18.000 forintról a minimálbér 12 százalékára, 24.000 forintra növekszik.

Népegészségügyi termékadó: drágább lesz, ami egészségtelen

2022. július 1-jétől növekszik a fizetendő NETA mértéke is. Cukros üdítők esetén például az eddigi 15 forint / liter adómértékkel ellentétben 23 forint lesz az adómérték. Növekszik többek között az energiaitalok, a sós snack-ek és az ízesített sör adómértéke is.

Hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, befektetési vállalkozások: idén 10%, jövőre 8%, illeték az értékpapír után, felkészül a Revolut és a többiek

Különadó:

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások által fizetendő különadó 2022-re a 2021-es éves beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel 10 százaléka, 2023-ra pedig a 2022-es évi nettó árbevétel 8 százaléka. A különadót először 2022. október 10-éig kell megállapítani és bevallani, és a 2022. évi adókötelezettség 50%-ának megfizetése szintén eddig az időpontig esedékes.

Tranzakciós illeték:

Kiterjesztik a tranzakciós illetéket az értékpapírkereskedelemre is. A szolgáltatóknak az ügyfelek értékpapírvásárlása után keletkezik illetékfizetési kötelezettsége. Mértéke változatlanul 0,3 százalék, de legfeljebb 10 000 forint, ez korábban 6000 volt. A Magyar Államkincstár és a Posta befektetési szolgáltatásai után nem kell tranzakciós illetéket fizetni. A pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség mostantól kiterjed a pénzügyi tevékenységet Magyarországon határon átnyúló szolgáltatásként végző személyekre is – így illetékfizetési kötelezettség terheli a jövőben az olyan pénzügyi közvetítőket is, mint a Revolut vagy a Transferwise.

Kőolajtermék-előállítók: a kormányé lesz az orosz olaj profitjának negyede

Ezen adózóknál a különadó alapja az Oroszországból származó kőolaj világpiaci árkülönbözetének és a tárgyhónapban beszerzett, Oroszországból származó nyersolaj hordóban mért mennyiségének a szorzata, mértéke pedig 25 százalék. A kőolaj világpiaci árkülönbözetét a Platts Crude Oil Marketwire Brent napi jegyzési Mid értékeinek számtani átlagának és az Oroszországból származó nyersolaj hordónkénti beszerzési árai számtani átlagának különbözetéből kell számolni.

Energiaszektor: komoly sarc a támogatott árakra

A 0,5 MW beépített teljesítőképességet meghaladó kapacitású, villamos energiát termelő erőművek esetén az adó alapja a betáplált energia átadásából származó bevétel és a kötelező átvételi ár, illetve a támogatott ár közötti különbözet, az adómérték 65 százalék. Nem kell azonban különadót fizetniük a szilárd biomasszát felhasználó erőműveknek.

Légitársaságok: fejpénz az utasok után

A légitársaságok Mo.-ról induló utasonként fizetnek, két desztinációs csoportban. Az Albániába, Andorrába, Bosznia-Hercegovinába, Észak-Macedóniába, Koszovóba, Liechtensteinbe, Moldovába, Monacoba, Montenegróba, az Egyesült Királyságba, Norvégiába, San Marinoba, Svájcba, Szerbiába, Ukrajnába, illetve az EU országaiba utazók esetén utasonként 3900 forintot, minden más célországba utazók vonatkozásában pedig 9750 forintot. A különadót a 2022. július 1-jétől induló járatok utasaira vonatkozóan kell először alkalmazni.

Gyógyszerforgalmazók: kemény teher

A gyógyszerforgalmazókat a 2022-es és 2023-as évre a 10 ezer forint alatti termelői (nagyker) árú gyógyszerek esetén 20 százalékos, a 10 ezer forintnál drágábbak esetén 28 százalékos különadó-kötelezettség terheli.

Bioetanol, napraforgó, keményítő: mostantól energiaellátók

2022. és 2023. évben a feldolgozóipari gyártók is az energiaellátók jövedelemadója alanyának minősülnek. Feldolgozóipari gyártónak minősül a bioetanol-gyártó, a keményítő- és keményítőtermék-gyártó, valamint a napraforgóolaj gyártója.

Távközlési szolgáltatók: teher a nagyokra, kiskapuk nélkül

A távközlési adóról szóló törvény szerinti adófizetési kötelezettség mellett, az elektronikus hírközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak távközlési pótadót kell fizetniük. A pótadó alapja a nettó árbevétel, sávosan:

  • 1 milliárd forintot meg nem haladó bevételrész után 0 százalék;
  • 1-50 milliárd forint közötti árbevétel része után 1 százalék;
  • 50-100 milliárd forint közötti árbevétel után 3 százalék;
  • 100 milliárd forintot meghaladó árbevétel része után pedig 7 százalék.

Kapcsolt vállalkozások esetén, amennyiben a kapcsolt vállalkozási viszony 2022. június 1-jét követően szétválással, kiválással jött létre, az egyes vállalkozások árbevételét össze kell számítani, majd az árbevétel arányában kell az adóalapot leosztani a társaságok között.

A pótadót a 2022. adóévre vonatkozóan 2022. november 30-áig kell megfizetni a 2021-ben kezdődő adóévben elért nettó árbevétel alapján.

Biztosítók: már az életbiztosítás sem kivétel

Szintén sávosan került megállapításra a biztosítási pótadó. Az adó alapja a beszedett biztosítási díj, mértéke 2022-ben magasabb, a díjbevétel nagyságától és a biztosítási szolgáltatás típusától függően 2-14 százalékig terjed, 2023-ra vonatkozóan pedig 1-7 százalék. A meglévő biztosítási adó mellett tehát egy olyan pótadó kerül bevezetésre, amely a nem életbiztosításokon túl az életbiztosításokat is sújtja, de kisebb mértékben.

Egyéb adóváltozások: jövedéki adóemelés mindenre, ami nem benzin és gázolaj

A kormányrendelet alapján növekszik a dohánytermékek, az szeszes italok jövedéki adója. Változik az áram, a fűtőolaj, a PB-gáz, a szén, valamint az LPG jövedéki adójának mértéke is. Ezen kívül változásokra lehet számítani a bányajáradékhoz kapcsolódóan is.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: