Ez az örökletes betegség minden kétszázadik embert érinthet

Az örökletes szívbetegségek Magyarországon minden kétszázadik embert érinthetnek - idézi a szervezők közleménye Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját, aki erről egy keddi, a szív világnapja alkalmából rendezett fórumon beszélt.

Ez az örökletes betegség minden kétszázadik embert érinthet

A beszélgetést a Bristol Myers Squibb biotechnológiai gyógyszervállalat rendezte, hogy a szeptember 29-i világnap alkalmából az örökletes szívbetegségekre és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a figyelme.

A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Magyarországon is a szív- és érrendszeri betegségek jelentik a vezető halálokot, a Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint a halálozások 49 százaléka ezekhez a betegségekhez köthető. Ez közel 64 ezer halálesetet jelent. Hozzátették: a szívbetegség sokáig tünetmentes lehet, a betegek jelentős részénél ezért egyáltalán nem vagy csak később diagnosztizálják a betegséget.

Megjegyezték: a szívizom betegségei, azaz a kardiomiopátiák gyakran genetikai eredetűek. A hipertrófiás kardiomiopátiában szenvedőknél magasabb a hirtelen szívhalál kockázata - gyakran ez a betegség áll a fiatal sportolók hirtelen szívhalálának hátterében -, ám ez a rizikó az időben történő diagnosztizálással csökkenthető, illetve megelőzhető a betegség megfelelő kezeléséhez igazodó életmódváltással. Egy örökletes szívbetegség ugyanakkor a fizikális tünetek - mint például a mellkasi fájdalom, nehézlégzés, fáradékonyság - mellett sok esetben jelentős lelki teherrel és depresszióval is járhat, és kihathat a beteg társas kapcsolataira - írták.

A közleményben idézték Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját, aki a kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, az örökletes szívbetegségek Magyarországon minden kétszázadik embert érinthetnek. Hozzátette: ha fény derül az örökletes okokra, akkor genetikai szinten is lehetőség adódik az érintett beteg szűrővizsgálatára.

A legtöbb örökletes szívbetegség esetében nagyon egyszerű vizsgálatokkal kideríthető, hogy van-e rizikó a kór kialakulására. A hipertrófiás kardiomiopátia esetén például az EKG már jelezhet olyan elváltozást, ami további szívultrahang-vizsgálatot tesz szükségessé, ezzel pedig igazolni lehet a kamrafal megvastagodását okozó betegséget - idézték Merkely Bélát.  

A cég edukációs kampányt is indított kortárs magyar írók közreműködésével, amiben a genetikai eredetű szívbetegségekre hívja fel a figyelmet: Lackfi János, Ijjas Tamás, Posta Marianna és Véssey Miklós írók történetei valódi szívbetegek, valamint hozzátartozóik történeteit dolgozzák fel, a novellák a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika falait díszítik.

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás:

A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés

A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
2025. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
2025. 09. 12. 06:30
Megosztás:

Így újul meg Fonyód ikonikus kikötője

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését. A közel 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak, így a Dél-Balaton egyik legfontosabb kikötője modern és vonzó központtá válik.
2025. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
2025. 09. 12. 05:30
Megosztás:

Nagy átalakulás után a magyar lakáspiac – Mit hozhat még az Otthon Start?

Az elmúlt öt évben jelentősen átalakult Budapest és a megyeszékhelyek lakáspiaca a kereslet és a kínálat függvényében. Nem meglepő módon a főváros nagy részén 2024-ben alig értékesítettek családi házakat, vidéken viszont voltak olyan nagyvárosok, ahol a piac negyedét ezek tették ki. A következő időszakban a most induló Otthon Start kedvezményes hitelprogram hozhat komolyabb változásokat, Budapesten még inkább felértékelődhetnek a jó állapotú, kisebb lakások, vidéken azonban a magasabb összeghatár miatt a családi házak iránt is megnövekedhet az érdeklődés – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Piaci körkép: fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás

A hazai szállítmányozási és logisztikai szektor egy folyamatosan változó környezetben próbál egyensúlyt teremteni a digitalizációs forradalom, a fenntarthatósági elvárások, az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és a nemzetközi gazdasági kihívások között. Miközben az iparág szereplői innovációs versenyt futnak az ügyféligényekkel – valós idejű nyomkövetés, környezetbarát megoldások, zero waste logisztika – addig a háttérben egyre élesebb problémák húzódnak: munkaerőhiány, infrastrukturális hiányosságok, drasztikusan emelkedő működési költségek, globális ellátási zavarok és egyre komplexebb vám- és kereskedelmi szabályozások. Az ágazat jövője már nemcsak a járműveken, hanem az adatvezérelt döntéseken, a mesterséges intelligencián és a proaktív kapacitásmenedzsmenten is múlik.
2025. 09. 12. 04:30
Megosztás: