Ezer vízügyi szakember dolgozik az aszály elleni küzdelemben

Országszerte ezer vízügyi szakember dolgozik az aszály elleni küzdelemben és azon, hogy segítsék a bajba jutott tógazdaságokat, halas- és horgásztavakat üzemeltető vállalkozásokat - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Felsőbereckiben.

Ezer vízügyi szakember dolgozik az aszály elleni küzdelemben

Hubai Imre, aki az aszályvédelmi operatív törzs vezetője is, közölte, arra törekednek, hogy ahol van szabad vízkészlet, abból annyit juttassanak a tájba, amennyit csak lehet.

Az államtitkár hozzátette, eddig mintegy 180-200 millió köbméternyi plusz vizet emeltek át a felszíni vízfolyásokból és helyeztek ki a tájba. Ennek, a táj ökológiai állapotának javítása mellett, a növényzet és az állatok vízzel való ellátásában és a vadak itatásában is jelentősége van. Elmondta, hogy már második éve tart a tartós vízhiány, a kis vízfolyások és a csatornák nem tudnak megtöltődni vízzel.

Jelezte, az önkormányzatokkal, a térségi országgyűlési képviselőkkel, valamint a vízügyi ágazat szakembereivel és minden olyan üzemeltetővel, aki gazdálkodóként öntözőtelepet, halastavat, horgásztavat üzemeltet sikerült összefogni, aminek eredményeképpen az aszály okozta károkat idén már nagy részben csillapították. Hozzátette, ebben segített a július elején érkezett csapadék is, ami csökkentette a felszíni vízkészletre nehezedő nyomást.

Hubai Imre úgy fogalmazott, nagyjából 650 millió köbméter víz van betárolva azért, hogy ha szükség van rá, akkor hasznosuljon. "Még az öntözési idény jócskán tart, ez nagyjából még körülbelül egy hónapon keresztül igénybe is fogja venni a készleteket, ugyanakkor fölhalmoztuk azt a 170-180 millió köbméternyi vízszükségletet, ami ahhoz kell, hogy akár egy éven keresztül ki tudjuk szolgálni a gazdák öntözési igényeit" - mondta, hozzátéve, hogy ezen felül további 300 millió köbméter szolgálja az ökológiai vízpótlást.

Az államtitkár a Bodrog folyó partján tartott sajtótájékoztatón közölte, a Felsőberecki főcsatornán keresztül a szakemberek két hét leforgása alatt közel félmillió köbmétert többletvizet juttattak a térségbe, ami így megmenekül a kiszáradás okozta ökológiai katasztrófától. Jelezte, szükség esetén a környéken működő horgásztavak is kapnak a vízből.

Hubai Imre megköszönte a munkáját annak a mintegy ezer embernek, akik az aszály elleni védekezésben dolgoznak. Felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 170 szivattyút és 190 munkagépet üzemeltetnek éjjel-nappal.

Bánné Gál Boglárka (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat elnöke a sajtótájékoztatón közölte, a térségben egy öt állomást érintő bejáráson tájékozódnak arról, hogy a Bodrogközben és a Bodrogzugban milyen vízügyi intézkedések történtek, amik kedvezően érintik a helyi gazdákat, valamint megvizsgálják azt, hogy milyen intézkedésekre lehet szükség a továbbiakban.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője megköszönte a segítséget az aszály elleni védekezésben és azt mondta, anélkül a Bodrog két holtága kiszáradt volna.


Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás: