Fellendülőben a nyílt bankolás, mozgolódnak a hagyományos szereplők, tombol a kripto láz

Fokozott aktivitás volt megfigyelhető márciusban is a fintech szektorban. A tőkebevonások száma a februári rekordhoz képest mérsékelten esett ugyan (277-ről 255-re), ez azonban még mindig a második legmagasabb érték, amit valaha feljegyeztek. Látványosan pörög az open banking piac: az Apple és a Samsung is újdonságokról számolt be. Számos hagyományos pénzintézetet jelentett be izgalmas kezdeményezést. A kriptovaluták növekvő adaptációja pedig egyre markánsabb trenddé formálódik a Peak Financial Service fintech tanácsadó márciusi összefoglalója szerint.

Fellendülőben a nyílt bankolás, mozgolódnak a hagyományos szereplők, tombol a kripto láz

Míg februárban két szereplő is legalább egymilliárd dollár forrást vont be, addig a legnagyobb tőkeemelés ezúttal 550 millió dollár (azaz nagyjából 180 milliárd forint) volt. A szektor érettségéről rengeteget elárul, hogy ennél szinte minden hónapban volt nagyobb tőkebevonás tavaly.

A legnagyobb összegű plusz tőkéhez a Ramp jutott márciusban. A New York-i székhelyű fintech egy pénzügyi automatizációs platformot kínál vállalati ügyfeleinek, amelyek a színvonalas megoldások segítségével gyorsabban és kényelmesebben végezhetik el pénzügyi és adminisztratív teendőiket. A tranzakcióval a Ramp értéke 8,1 milliárd dollárra emelkedett.

Nem panaszkodhattak az Acorns alapítói sem, hiszen a vállalat 300 millió dollár friss tőkéhez jutott befektetőitől. A cég digitális befektetési és megtakarítási termékeket kínál ügyfeleinek, akiket a tudatos vagyonkezelésben és pénzügyi pozíciójuk stabilizálásában igyekszik támogatni. A kaliforniai székhelyű fintech korábban tőzsdére készült, az év elején bejelentette azonban, hogy erre a lépésre még jó ideig várni kell. Ezt sokan aggasztó jelként értékelték az Acorns jövőjére nézve, a tőkebevonás híre azonban cáfolta ezeket a véleményeket. A vállalat piaci értéke jelenleg közelíti a 2 milliárd dollárt.

A havi tőkeemelések képzeletbeli dobogóján a Roofstock volt a harmadik – a március teljes amerikai dominanciát hozott tehát e körben. Az itthon nem igazán ismert fintech online piacteret működtet, ahol a felhasználók lízingelt lakóotthonokban vásárolhatnak részesedést, amelyek értéke valós időben leköveti az ingatlanok piaci értékét. A Roofstock emellett egy hagyományos ingatlanhirdetési platformot is üzemeltet. A vállalat márciusban 300 millió dollárhoz jutott banki hitelek formájában.

A bigtechek hisznek a nyílt bankolásban

Az Apple március második felében jelentette be, hogy 150 millió dollárért felvásárolta a Credit Kudost. A londoni székhelyű fintech open banking szolgáltató, elsősorban a tranzakció- és hiteltörténet alapján végez hitelminősítést, megoldásait infrastruktúra szolgáltatói modellben bocsátja a hagyományos pénzügyi szereplők rendelkezésére. Elsőre mind a szolgáltatás jellege, mind a földrajzi elhelyezkedés alapján meglepő, hogy az Apple választása éppen erre a vállalatra esett. A fintech elemzők szerint azonban a Credit Kudos technológiáját számos módon hasznosíthatja majd a bigtech.

Erre lehet jó példa az Apple saját hitelkártyájának brit piacon való bevezetése. Az Apple Card jelenleg csak az USA-ban érhető el, a Credit Kudos szolgáltatásai révén azonban a szigetországban is hatékonnyá válhat a hitelképesség ellenőrzése, ami megteremtené az alapját a bővítésnek ebbe az irányba.

Hasonló érvek alapján számítanak egyesek az Apple részletfizetéses (Buy Now, Pay Later – BNPL) megoldásának bevezetésére Nagy-Britanniában. Ez egy hosszabb távú cél lehet ugyanakkor, hiszen az Apple Pay Later névre hallgató szolgáltatás még egy országban sem érhető el, az pedig szinte borítékolható, hogy az USA-ban debütál majd.

A kétségekkel együtt a Credit Kudos akvizíciójával az Apple újabb pénzügyi területen jelent meg, ami egyértelműen jelzi: komoly ambíciókat dédelget az amerikai óriás a pénzügyi szolgáltatások kínálatának bővítésében.

A Samsung pénzügyi területen ritkán hallat magáról, de márciusban a dél-koreai vállalat is szolgáltatott beszédtémát: megállapodott a Moneyhubbal. A brit fizetési szolgáltatóval együttműködve a Samsung open banking alapú fizetéseket tesz majd lehetővé önkiszolgáló termináljainál.

A Samsung terminálok gyorséttermekben, kisboltokban, stadionokban és egyéb vendéglátó egységekben érhetők el. A Moneyhub technológiájával ezeknél a kártyaadatok megadása nélkül lehet majd fizetni: egy, a rendszer által generált egyedi QR-kód beolvasását követően kiválasztva a preferált fizetési módot. Az utalás azonnal végbemegy, így a kereskedők is jól járnak, a vásárlók pedig gyorsabban és biztonságosabban fizethetnek.

A nyílt bankolás (amely a fintechek számára elérhetővé teszi a hagyományos banki adatokat) pontosan erről kell, hogy szóljon. A fogyasztók egy korábban hosszadalmas pénzügyi folyamatot gyorsan és kényelmesen végrehajthatnak a modern technológiák révén.  

Megdorgálták a brit nagybankokat

Míg a bigtechek lelkesedése látványos a nyílt bankolás irányába, addig egyes pénzintézetek egyelőre alulmúlják a várakozásokat. A brit verseny- és piacfelügyeleti hatóság (CMA) levélben figyelmeztette a Barclays-t és Lloyds-ot. A bankok pontatlan és hiányos adatokat közöltek a harmadik feles (fintech) szolgáltatókon keresztül is elérhető szolgáltatásaikról. Érdemes ugyanakkor itt kiemelni, hogy a brit Open Banking előírások az egész világon a legkifinomultabbak. A nagybankoknak kötelességük pontos, átfogó és aktuális adatokat közölniük a kapcsolatot biztosító API-kon keresztül igénybe vehető szolgáltatásokról, hogy a harmadik feles szolgáltatók alkalmazhassák azokat.

A Barclays tizenhárom alkalommal publikált pontatlan adatokat. A vétségek között volt az elérhető ATM-ek számának túlbecsülése, valamint a kis- és középvállalatok (kkv) számára elérhető hiteltermékek kamatainak hibás megadása. A Lloyds hasonló hibákat vétett összesen tíz esetben.

A CMA szerint az ilyen típusú mulasztások lassítják a nyílt bankolás terjedését, és megfosztják a fogyasztókat a színvonalas, személyre szabott szolgáltatások előnyeitől. Hiába áll tehát az élen Nagy-Britannia, a pénzintézeteknek sokat kell még tenniük az innováció elősegítése érdekében.

Jó példák is vannak az inkumbensek között

Míg a nyílt bankolás terén sok lemaradása van a hagyományos (inkumbens) piaci szereplőknek, addig több fintech trend lekövetésében egyre inkább jeleskednek a legnagyobb szereplők. A NatWest jó ideje Európa egyik legnyitottabb bankjának számít, ami a digitalizációt és az innovatív megoldásokat illeti. Nemrég kiderült, hogy idén nyáron a bank saját részletfizetési (BNPL: Buy Now, Pay Later) terméket dob piacra.

A BNPL-hitelezés bevezetésével a NatWest az elsők között reagál az elmúlt évek egyik, ha nem a legerősebb fintech szolgáltatására, amelynek népszerűsége drámai tempóban nő. A NatWest kedvező feltételeket kínál az ügyfeleknek, akik az igénybevétel előtt egy gyors hitelképesség ellenőrzésen is átesnek. A bank szerint erre mindenképp szükség van ahhoz, hogy senki ne kerüljön adósságspirálba. Az inkumbens szereplő feltett szándéka, hogy fejlettebbé és biztonságosabbá tegye a szektort a teljes brit lakosság számára.

Maradunk a NatWest háza táján, hiszen a vállalat egy másik újdonságról is márciusban rántotta le a leplet: a kkv-ügyfelek hamarosan egy ingyenes karbonkalkulátorhoz férhetnek hozzá bankjuk jóvoltából. A karbonkalkulátor megmutatja a vállalatoknak a tranzakcióik által kiváltott szén-dioxid-kibocsátás mértékét és segít nekik karbonlábnyomuk csökkentésében. A megoldás a CoGo új-zélandi fintech technológiájára épül.

A NatWest piacvezetőnek számít Nagy-Britanniában a kkv-szegmensben, így a karbonkalkulátor többmillió ügyfélhez juthat el hamarosan. A hangzatos ígéretek helyett pontosan így képzeljük el az ideális banki fellépést a klímaváltozással szemben.

A kripto minden pénzügyi szereplő fantáziáját megragadja

A kriptovaluták adaptációja februárhoz hasonlóan ezúttal is gyors tempóban folytatódott. A területen aktív szereplők között találunk bankot, neobankot és bigtech vállalatot is.

Az inkumbensek közül a Santander állt elő a legérdekesebb megoldással. A bank Argentínában kínál kripto token fedezetű mezőgazdasági hiteleket farmereknek. A konstrukció lényege röviden az, hogy a farmerek minden tonna mezőgazdasági áru beszolgáltatása után digitális tokeneket (érméket) kapnak. Ezek aztán pénzügyi szolgáltatások, köztük hitelek igénybevételére is fordíthatók. A konstrukciót a mezőgazdasági árucikkek és termékek tokenizálásával (digitalizálásával) foglalkozó Agrotokennel közösen vezeti be a pénzintézet.

A Goldman Sachs túlzás nélkül történelmet írt március végén. A befektetési bankóriás végrehajtotta az első olyan tőzsdén kívüli kripto ügyletet, amelyben hagyományos bank is részt vett. A tőzsdén kívüli (over-the-counter, OTC) ügyleteket a központosított tőzsdék helyett jellemzően bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók hajtják végre a kriptopiacon. A Goldman Sachs a Galaxy Digitallal között egy bitcoinhoz kötött opciós szerződés jött létre. A pénzügyi eszköz értékét a bitcoin árfolyamának mozgása határozza meg, amennyiben azonban a Goldman Sachs számára kedvező irányba mozdul az árfolyam, a vállalat nem bitcoint kap a Galaxy Digitaltól, hanem a különbözetnek megfelelő összeget fiat pénzben.  (Ebben az esetben dollárban.)

A Dave, Amerika kevés tőzsdén kereskedett neobankjának egyike is látványos lépést tett a kriptovaluták irányába. A fintech nemrég vont be 100 millió dollárt az FTX US-től, az Egyesült Államok egyik legnagyobb kriptotőzsdéjétől. A befektetés mellett a felek számos közös szolgáltatás kialakításában terveznek együttműködni. Máris belengették, hogy a neobank ügyfelei hamarosan digitális eszközökkel is tranzaktálhatnak majd a mobilappban. A Dave filozófiájának alapja a demokratizálódás elősegítése a pénzügyi területen, és a kiszolgálatlan rétegek színvonalas megoldásokkal való ellátása. Ehhez a küldetéshez kiválóan passzol a nyitás a kripto világ felé.

Végezetül a világ egyik legfontosabb technológiai vállalatának legújabb befektetését is meg kell említeni: a Microsoft részesedést szerzett a Consensysben, amely Ethereum alapú blockchain infrastruktúra és alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. A vállalat égisze alá tartozik például a Metamask, az egyik legnépszerűbb kriptotárca-szolgáltatás. A Consensys összesen 450 millió dollárt vont be márciusban. Ezt az összeget főleg termékfejlesztésre, a Metamask külsejének megújítására, valamint NFT fejlesztésre fordítja majd a vállalat. A befektetéssel a Microsoft egyértelműen jelezte, nem szeretne kimaradni a rohamtempóban növekvő terület jövőjéből.

Mindenki a blockchainre és a kriptovalutákra figyel

Az orosz-ukrán háború eszkalálódása és az azt követő szankciók ismét a figyelem középpontjába emelték a kriptovalutákat. Egyes adatok arra engednek következtetni, hogy az orosz oligarchák nagy része rendelkezik kriptoeszközökkel és félő, hogy amint lehetőségük adódik arra, vagyonuk kriptovalutába való átváltásával igyekeznek megkerülni a szankciókat. Kulcsfontosságú időszak jön tehát ezen a területen. A digitális eszközök jövőjét ugyanis biztosan negatívan érintené, ha kiderülne, alkalmasak a szankciók elkerülésére, ezáltal gyengítik a nyugati hatalmak fellépését.

Amerikában már csak emiatt is nagy érdeklődés övezte a kriptovalutákkal és a digitális jegybankpénzekkel kapcsolatos március első felében kiadott rendeletet. A végeredmény egyelőre a vártnál nyitottabb fellépésre utal. A rendelet ugyanis - noha prioritásként kezeli a fogyasztók védelmét és a visszaélések kiküszöbölését - egyértelmű kísérletet jelent arra, hogy az USA legyen az első számú hatalom a piacon. A jövőben a kriptoeszközök szabályozása konzisztensebbé és részletesebbé válik az eddigiek alapján, de nem született a kriptovaluták jövőjét veszélyeztető intézkedés.

A rendelet az amerikai digitális jegybankpénz létrehozását is sürgeti, az USA központi bankjának szerepét betöltő a Federal Reserve-t pedig részletes kutatásra és az implementációs tervek kidolgozására szólította fel a témában. Egyértelműnek tűnik, hogy az Egyesült Államok nem nézi jó szemmel Kína vezető szerepét ezen a fronton és magához kívánja ragadni a domináns pozíciót. Kínában egyébként már bevezették a digitális jüant, így érthető a lépéshátrányban lévő amerikai fél fellépése.

Ezen a területen egy magyar fejleményről is beszámolhatunk: március 8-án létrejött a Blockchain Koalíció, amelynek célja a blockchain technológia nemzetgazdasági szerepének növelése, valamint a jó gyakorlatok átadása. A koalíciót az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti Adatgazdasági Tudásközpont hívták életre. Az alapítók szerint Magyarország fontos szereplője lehet a blockchain technológiát érintő innovációknak a közép-európai régióban. A prioritások között szerepel a kutatás-fejlesztési és szolgáltatásfejlesztési tevékenységek támogatása és a lakosság edukálása a témában. A Blockchain Koalíció elnöki posztját Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke tölti be.

A Peak kutató és tanácsadó csapata minden hónapban átfogó körképet készít a fintech világ mozzanatairól, azok bankszektorra, biztosítókra, IT szektorra és kormányzati szervekre gyakorolt hatásairól. A tanulmányokban részletesen foglalkozunk a külföldi piacok legsikeresebb üzleti megoldásaival, kitérünk továbbá ezek hazai megvalósíthatóságára is. A hónap első napjaiban közleményben értesítjük a pénzügyi sajtó szereplőit a legfrissebb trendekről és fejleményekről. A teljes körképpel, vagy annak egyes elemeivel kapcsolatban a science@peakfs.io email címre várjuk a felmerülő kérdéseket.


Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás: