Fellép a GVH a népszerű influenszereket követő fogyasztók érdekében

A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) évek óta figyelmeztet ennek jelentőségére, illetve edukatív módszerekkel felhívja a figyelmet a jogkövetésre, illetve a lehetséges jogkövetkezményekre. A GVH nemrég lefolytatott gyorselemzése alapján a hazai véleményvezérek többnyire hiányosan, vagy egyáltalán nem tüntetik fel a tartalmaik reklámjellegét. Ezért az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a GVH versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat hazai influenszerrel, számos hirdető céggel, illetve közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt.

Fellép a GVH a népszerű influenszereket követő fogyasztók érdekében

A Gazdasági Versenyhivatal egyre nagyobb figyelmet fordít a közösségi média felületeken megjelenő reklámoknak, így a véleményvezérek reklámtevékenységének is. A GVH 2023 novemberében online ellenőrzést (sweepet) tartott a hazai influenszerek reklámozási gyakorlatának áttekintése érdekében, melynek során 28 magyar véleményvezért vizsgált a különböző közösségi platformokon (Instagram, YouTube, Facebook, TikTok). A sweep során a GVH feltárta, hogy mindössze az influenszerek 20%-a tartja be minden esetben a reklámjelleg feltüntetésére vonatkozó szabályokat, a többség (54%) általában jelzi a promóciós tartalom tényét, de nem mindig, míg a véleményvezérek mintegy negyede soha, vagy csak nagyon ritkán tesz közzé bárminemű tájékoztatást. A vizsgált tartalmak fizetett jellegének feltüntetési módjában is tapasztalt hiányosságokat a GVH.

A gyorselemzés tapasztalatai, a további adatok alapján, illetve az észlelt valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatok miatt a GVH hat hazai influenszert (Dancsó Péter – „Videómánia”; Forstner Csenge, Fördős Zoltán – „Fördős Zé”, Halmi Bence, Kása Roland – „Rolix”, Strenner Antal – „Whisper Ton”) érintően indított versenyfelügyeleti eljárásokat.

A nemzeti versenyhatóság észlelte ugyanis, hogy a véleményvezérek közösségi platformjain egyes reklámozó vállalkozások termékeit, szolgáltatásait, vagy márkáit népszerűsítő tartalmak jelentek meg, amelyekért cserébe a vállalkozások valószínűsíthetően ellenszolgáltatást nyújtottak az ügynökségként eljáró vállalkozásnak és az influenszernek is. Az ellenszolgáltatás ténye azonban sem a vizsgált tartalmak képi világából, sem a videók során elhangzó információkból, sem a tartalmakhoz kapcsolt leírásokból nem tűnik ki egyértelműen a fogyasztók számára.

Az úgynevezett „érdek-elvű” felelősségből következően ugyanazon magatartásért több vállalkozás felelőssége megállapítható lehet. Ezért a GVH az influenszerek mellett – valószínűsíthető közreműködői szerepükre tekintettel reklámügynökségeket, illetve több megrendelőt, érintett hirdető vállalkozást is eljárás alá vont. Utóbbiak közül hatékonysági szempontok alapján a legjellemzőbb, leggyakrabban hirdető és legnagyobb árbevételű cégeket vonta be a vizsgálatba a versenyhatóság.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárásokban érintett személyek, vállalkozások jogsértést követtek el. Az eljárás a tények és a felelősség tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés(ek) bizonyítására irányul. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH a tárgyban folytatott korábbi gyakorlata kapcsán ismételten felhívja az influenszerek, illetve az érintett ügynökségek és a hirdetők figyelmét is a jogkövető magatartás fontosságára, többek között a fizetett, promóciós tartalmak reklámjellegének való feltüntetésére. 

A tartalmak közzétevőinek többek között jól észlelhetően, hangsúlyosan, szembetűnően, egyszerűen, egyértelműen és közérthetően szükséges feltüntetniük, hogy a közzétett tartalomért ellenszolgáltatásban részesültek. Ezt megtehetik a platform által felajánlott címkézési lehetőséggel vagy (címkézés helyett) a szöveges leírásban, a szöveg elején feltüntetett magyar nyelvű utalással. Fontos, hogy ezen szabályok alkalmazandók abban az esetben is, ha a véleményvezér az egyes megjelenésekben saját vállalkozását, saját termékeit vagy szolgáltatásait népszerűsíti.

A GVH az elmúlt években nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy naprakész gyakorlati tanácsokkal segítse a piaci szereplőket jogkövető magatartásuk kialakításában. Ezzel összefüggésben a nemzeti versenyhatóság a véleményvezérek figyelmébe ajánlja a 2022 végén frissített influenszer marketing tájékoztatóját, amely gyakorlat-központúan, pozitív és negatív példák szemléltetésével mutatja be, miként lehet jogszerűen eleget tenni a fogyasztók tájékoztatását biztosító elvárásoknak.

A GVH Podcast csatornáján elérhető beszélgetésben is hasznos tanácsokat kapnak a vállalkozások és véleményvezérek hogyan tudnak jogszerűen reklámozni a közösségi média felületeken. A második részben szó esik az influenszerek reklámtevékenységével kapcsolatban lefolytatott versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatairól és a felelősségi kérdésekről, valamint szóba kerülnek azok a speciális ágazatok is, ahol egyáltalán nem megengedett az influenszer reklámozás. A GVH 2024 elején szakmai workshopot is szervezett a fogyasztóvédelmi felelősség legaktuálisabb kérdéseinek megvitatására. 

A versenyhatóság mindemellett az elmúlt években több olyan ügyet is lezárt, amelyekben érintettek voltak influenszer ügynökségek, illetve egyéni vállalkozó véleményvezérek is. Burkolt reklámozás miatt kapott bírságot Berki Renáta, és a Brightwhite fogfehérítő forgalmazója, valamint a Bongó nevű, gyerekeknek szóló játék üzemeltetője is. Kiderült továbbá, hogy egy sportfogadás-tanácsadó oldal, valamint egy fogyasztószer-kereskedő is influenszerek közreműködésével tévesztette meg a fogyasztókat.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: