Felülmúlta a várakozásokat a GM idei előrejelzése
2025. 01. 28. 22:30
Az autógyártó ma tőzsdenyitás előtt tette közzé az előző negyedéves számait. 2024 utolsó három hónapjában 47,7 milliárd dollár bevételt ért el a General Motors, ami éves szinten 11%-os növekedést jelent, és némileg meghaladta a várt 13,58 milliárdot.
A vállalat több, mint 5 milliárd dolláros veszteséget számolt el, aminek nagy része a kínai operációjának átstrukturálásához kapcsolódik. Ez közel 3 milliárd dollár negyedéves veszteséget eredményezett papíron.
Az egyszeri tételeket leszámítva azonban a nyereség 1,92 dollár lett részvényenként, ami jelentős előrelépést jelent az egy évvel ezelőtti 1,24 dollárhoz képest, és szintén felülmúlja az 1,83 dolláros konszenzust.
A vezetőség arra számít, hogy jövőre 11 és 12 dollár között alakulhat a részvényenkénti profit, ami magasabb, mint az elemzők 10,6 dolláros átlagos várakozása.
Az első reakciók negatívak voltak, a GM árfolyama 3%-ot esett a tőzsdenyitás előtt.
100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport
A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
Top 10 hiba az szja-bevallásnál
A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben
A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben
Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe
Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket
A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc
Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel
Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
Erősödött a forint kedd estére
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.