Felülteljesített kiskereskedelemben az AutoWallis az első negyedévben, és továbbra is érdemi növekedéssel számol

Erősen indította az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága az idei évet, miután 16 százalékkal növelte az újgépjármű-eladásokat, ezzel jelentősen meghaladva a magyar piac 7 százalékos növekedését. A régiós autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató Nagykereskedelmi üzletága által értékesített járművek száma a múlt évi azonos időszakhoz képest elsősorban bázishatások és a tengeri szállítások nehézségei miatt kisebb volument teljesített. A szolgáltatások terén a szervizórák és a bérleti események száma növekedett. Az AutoWallis az idén összességében a tavalyi évet érdemben meghaladó értékesítési adatokkal számol a jelenlegi makrogazdasági környezetben.

Felülteljesített kiskereskedelemben az AutoWallis az első negyedévben, és továbbra is érdemi növekedéssel számol

Új gépjármű eladásait 15,9 százalékkal 2.424-re, míg a használtautó-eladásokat 22,8 százalékkal 597 darabra növelte az első negyedévben az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletága. A teljesítmény annak fényében különösen kiemelkedő, hogy mindeközben Magyarországon mindössze 7,23 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett személyautók száma. A Kiskereskedelmi üzletág szolgáltatási területén a szervizórák száma 6,1 százalékkal 47.763-ra emelkedett, ezzel egyidőben a wigo car sharing tavalyi akvizíciójának köszönhetően jelentősen, 91.920-ra növekedett a bérleti események száma.

A Magyarországon az AutoWallis által üzemeltetett Sixt flottamérete 423 darabbal csökkent az első három hónapban a szezonális hatásoknak megfelelően, ugyanakkor a wigo 536 darabos állományának köszönhetően összesen 113 darabbal 3.678-ra bővült a flottaméret (+3,2%). A bérleti napok számának 11 százalékos csökkenése is szezonálisnak tekinthető, ami a flottaméret csökkentésével együtt működési hatékonyság javulást jelent. A Nagykereskedelmi üzletágban egyszeri és jelentős bázishatások miatt 23,5 százalékkal, 2.641 darabbal alacsonyabb az eladott új gépjárművek száma.

Az időszak mérsékeltebb értékesítési volumenének oka technikai jellegű, amit a 2022. utolsó és a bázisidőszaki 2023. első negyedéves kiugróan magas értékesítések bázishatása és az idei első negyedévben a Szuezi-csatorna, illetve a vörös-tengeri helyzet miatt csaknem egy hónappal megnövekedett tengeri szállítási határidők együttesen magyaráznak. A korábban az AutoWallis által jelzetteknek megfelelően megnövekedett regisztrációs számok a tavalyi időszakban a COVID hatásaira, chiphiányra, és globális szállítási nehézségekre visszavezethető elhalasztott vásárlásoknak és a magas teljesítésre váró rendelésállománynak voltak köszönhetőek.

Mára ezek az egyszeri hatások kiegyenlítődtek, az értékesítés normalizálódott, egyenletesebben oszlik el, kiszámíthatóbb mederbe került. A csökkenést elsősorban a SsangYong (-1.709 db), a Dacia (-462), és az Opel (-287 db) kisebb értékesítési volumene okozta. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy a nagykereskedelmi üzletág is a várakozásaiknak megfelelően teljesített, a 2024-es kilátások kapcsán pedig kiemelte, hogy a következő negyedévekben a bázisidőszakhoz képest is már növekedést várnak a jelenlegi makrogazdasági környezetben, így éves szinten érdemben bővülhet a két üzletág által értékesített gépjárművek száma.

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás: