Fontos döntés előtt a hazai biztosítók!

Három nap múlva kerül, sor a Magyar Biztosítók Szövetségének tisztújító közgyűlésére. Sem az ügyfelek, sem az elmúlt években számos problémával küzdő biztosítási szektor számára nem lesz közömbös, hogy kiket választanak meg a tagbiztosítók és milyen irányba halad tovább a MABISZ tevékenysége. A várakozásokról és a feladatokról - a Biztosítási Elemző Központ készített összefoglalót.

Fontos döntés előtt a hazai biztosítók!

Csökkenő üzletkötői létszámok, öregedő szakma, 3 millió ügyfelet érintő márciusi lakáskampány és a lakossági biztosítási díjakat is befolyásoló különadók közepette kerül sor hamarosan a biztosítási szakma háromévente esedékes „Pápaválasztásra”. A március 12-én megtartásra kerülő tisztújító közgyűlésen a MABISZ tagbiztosítói a leköszönő nyolctagú ügyvezető elnökség helyére választ újat.

A MABISZ szabályainak megfelelően a nyolctagú új elnökség négy állandó és négy választott tagból áll majd. Míg az állandó tagokat a mindenkori négy piacvezető biztosító (Alfa, Allianz, a Generali és a Groupama) adja, a többi tagot közös szavazással választják meg a biztosítók. Érdekesség, hogy az új elnök személyét már nem a tagok, hanem az új elnökség választja meg oly módon, hogy a frissen megválasztott elnökség azonnal tart egy zárt alakuló ülést (mondjuk úgy, „konklávét”), ahol többségi döntéssel választja meg - a saját tagjai közül - az új elnököt. A megválasztott elnök három évig képviseli majd a biztosítókat, így személye jelentős hatással lesz a piac működésére és hazai biztosításpolitikára. Alapvető fontosságú tehát, hogy kiket szavaz be az ügyvezető elnökségbe a szakma és az, hogy így kiből lehet egyáltalán elnök.

Jelöltek

Az új elnökség négy szabad helyéért előre láthatólag hét-nyolc jelölt száll majd ringbe a mostani választáson. Többen közülük azonban külföldiek. Ők nemzetközi biztosítók Magyarországon tevékenykedő vállalatainak vezérigazgatói, így ők jó eséllyel - elsősorban a nyelvi nehézségek és a hagyományok okán - nem aspirálhatnak komolyan az elnöki pozícióra. Soha nem volt még ugyanis olyan korábban, hogy a Magyar Biztosítók Szövetségének külföldi elnöke lett volna. Valószínű tehát, hogy az új elnök ezúttal is a magyar jelöltek közül kerül majd ki, mely jelölteknek általában pozitív a szakma általi megítélése, bár különböző erőségekkel rendelkeznek.

MABISZ elnökválasztás 2025

Holló Bence - a MABISZ jelenlegi alelnöke, az NN Élet- és Nyugdíj Biztosító elnök-vezérigazgatója. Bár csak másfél éve tölti be az alelnöki tisztséget, mégis tud eredményeket felmutatni. Nevéhez fűződik az extraprofitadó kapcsán érkezett tagbiztosítói javaslatok egyeztetése, a MABISZ-ORFK iskolakezdéshez kapcsolódó közlekedésbiztonsági kampánya és személyében is elkötelezett a biztonságosabb és fenntarthatóbb értékek védelme mellett. Esetében meg kell jegyezni, hogy korábban életbiztosító soha nem „adott” MABISZ elnököt, így megválasztása akár precedenst is teremthet.

Kurtisz Krisztián - az UNIQA Biztosító vezérigazgatója. Az elmúlt héten megtartott Portfólió 2025-ös Biztosítás Konferencián a „biztosítóvezéri”  panel résztvevőjeként arra hívta fel a szakma figyelmét, hogy az extraprofitadó változása kapcsán érdemes és szükséges is lenne befektetni a jövőbe. Hangsúlyozta a digitalizáció és az innováció fontosságát, annak érdekében, hogy a piac a lehető legjobban alkalmazkodjon a jövőben változó ügyféligényekhez. Fontos számára a szakképzés és azon kevesek közé tartozik, akik felvázolnak bizonyos jövőképet a szektor számára. Nevéhez fűződik az UNIQA Cherrisk programja, mely Magyarországon is jelentős befektetést és figyelmet kapott.

Kovács Zsolt - az NGM korábbi - nemzeti biztosítási stratégiáért felelős - miniszeri biztosa, jelenleg, mint a Posta Biztosító vezérigazgatója aspirál az elnökségre. Államigazgatási tapasztalatszerzést követően, nemrégiben tért vissza a biztosítóintézeti szektorba. A Portfólió Biztosítás Konferencián üdvözölte az extraporfit adó kapcsán a kormány által bevezetett állampapír vásárlási lehetőséget és arról is beszélt, hogy a biztosítóknak még soha sem volt ekkora profitra kilátása, mint ami 2025-re várható. A konferencián résztvevő egyes szakemberek szerint azonban Kovács miniszteri biztosként hatékonyabban is támogathatta volna a szakma érdekeit és - bár jóllehet ma egy üzleti biztosító vezérigazgatója - még „nem ült át teljesen a kormány oldaláról, a biztosítók oldalára”.

Erdős Mihály - a MABISZ jelenlegi elnöke, a Generali Biztosító elnök-vezérigazgatója. Általánosan elfogadott, hogy Erdős elnökként - sokszor kifejezetten nehéz körülmények között is - jól kormányozta a hazai biztosítók hajóját. Nem csak az infláció okozta alulbiztosítási problémával, de a szektort sarokba szorító extraprofitadó okozta nehézségekkel is sikeresen küzdött meg, vezérletével a biztosítási szakma a 2024-es „első” márciusi lakáskampányt és legutóbb 2025 januárban, a biztosítók „nyakába szakadt” kötelező építőipari kivitelezői felelősségbiztosítások kérdését is sikeresen kezelte. Ezen túlmenően fontos lépéseket tett a fiatal generációk biztosítási tudatosságának növelése érdekében, az etikus 2.0 szabályozás élhető verziójáért és a kockázati életbiztosítások pénzmosási szabályainak régóta esedékes rendezéséért. Jelentős tisztelet övezi és az alapszabály szerint újraválasztható.

Komoly kihívások a jövőre nézve

Bárki lesz is MABISZ új elnöke, egyáltalán nem lesz könnyű dolga. A Biztosítási Elemző Központ szerint a szektor mélyen gyökerező problémák, a bizonytalan gazdasági környezet és az ügyfelek vásárlóerejének csökkenése egyaránt komoly kihívást és feladatot jelentenek majd a piac szereplőinek és az elnöknek is.

Az alkuszi- és a közvetítői szövetségekkel való együttműködés szükségessége és a napi problémák kezelése mellett - akár 10-20 évre előre tervezve - szakképzési és lakossági edukációs programokat kell indítani, támogatni és folytatni kell a fiatalok információval való ellátását. A Klímaváltozás és természeti katasztrófák okozta kihívásokkal, a szabályozási környezet változásaival, a fogyasztói elvárások növekedésével is meg kell majd küzdeni és akkor a digitalizáció kihívásairól és az AI piacfelforgató hatásáról még nem is beszéltünk.

Mindezek hosszú távú stratégiai gondolkodást és proaktív vezetést igényelnek majd - vélhetően tartósan megmaradó extraprofitadó mellett - az új elnöktől, a szektor stabilitásának és növekedésének biztosítása érdekében.

A választás tétje tehát NAGY: a magyar biztosítási piac jövője, alkalmazkodóképessége és versenyképessége is múlhat azon, hogy ki kerül a MABISZ élére. Jó és megbízható elnökre lesz tehát szükség, akinek megválasztása egyben az eddigi szakmai munkájának elismerését is jelenti majd.

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás: