Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

A legtöbb ember számára egy mosdókagyló egyszerű használati tárgy. Rá sem nézünk különösebben: a csapból kijön a víz, lefolyik, kész. Pedig ez az egyik legintimebb, leggyakrabban használt tárgya a fürdőszobánknak. Éppen ezért érdekes az a kísérlet, amelyben egy svájci gyártó és a világhírű dizájner, Yves Béhar közösen próbáltak választ adni egy alapvető kérdésre: mit jelent ma a víz, és hogyan használjuk a mindennapokban?

A végeredmény a Volta nevű mosdó lett, ami formájában inkább egy kis belső vízesésre, mint klasszikus szaniterre emlékeztet. A víz nem fentről ömlik a tálba, hanem egy ívelt, spirálszerű lejtőn halad lefelé, mintha csak egy díszmedence része lenne. A lefolyó középen található, és nincs hagyományos csaptelep sem – helyette a víz egy felső nyílásból indul útnak, kontrollált pályán.

„Nemcsak dizájnról van szó, hanem a vízhasználat újfajta élményéről” – mondja Németh Ákos, aki a Laufen hazai képviseletét vezeti, és testközelből látta, hogyan reagálnak az emberek először a különös tárgyra. „Sokan először azt kérdezik, hogyan kell bekapcsolni, honnan jön a víz, de aztán pár másodperc múlva elkezdenek játszani vele. Ez a játékosság nagyon ritka a fürdőszobai tárgyaknál.”

A mosdó működése nemcsak látványos, de praktikus is. A spirális kialakítás lehetővé teszi, hogy a víz ne az egész tálban szétterülve végezze, hanem kis mennyiségben is hatékonyan lehessen használni. Ez – bár elsőre talán furcsának tűnik – jelentősen csökkentheti a vízfogyasztást.

Nem szobor, hanem használati tárgy

Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy múzeumba való installáció, hanem teljes értékű mosdó. Sőt, a fejlesztők külön figyelmet fordítottak arra, hogy a takarítás egyszerű maradjon: a víz forgó mozgása segíti a leülepedő szennyeződések eltávolítását. Ezzel együtt persze ez nem az a termék, amit egy fürdőszobafelújítás közben öt perc alatt kiválasztunk egy barkácsáruházban. Már csak az ára és a különleges formája miatt is inkább azokhoz szól, akik keresik az egyedi, formabontó megoldásokat.

„A magyar piacon is látható egyfajta elmozdulás abba az irányba, hogy a fürdőszoba több legyen, mint funkcionális tér. Egyre többen keresnek olyan megoldásokat, amelyek kifejezik az ízlésüket, vagy egyszerűen csak örömöt okoznak a használat során” – mondja Németh Ákos.

Nemcsak a forma új, a gyártási mód is az

A háttérben egy kevésbé látványos, de annál fontosabb fejlesztés is meghúzódik. A Volta ugyanis az első olyan kerámia mosdók közé tartozik, amelyet teljesen CO₂-mentes égetési eljárással gyártanak. Egy új, elektromos kemence teszi lehetővé, hogy a gyártás során ne használjanak fosszilis energiát. A vállalat azt állítja, hogy ez az első ilyen szanitergyártó kemence a világon – ha ez igaz, akkor nemcsak formailag, de fenntarthatósági szempontból is új korszakról beszélhetünk.

A gyártás során használt anyag, a SaphirKeramik, szintén hozzájárul a vékony falak és éles formák létrehozásához – anélkül, hogy a szerkezet meggyengülne.

Bár a Volta kétségtelenül prémium termék, nemcsak dizájnmániásoknak vagy építészeknek szól. Inkább azokhoz szól, akik kíváncsiak: milyen az, amikor egy teljesen hétköznapi tárgy – egy mosdókagyló – újra meg tud lepni. Nem digitális kütyü, nem világít, nem beszél hozzánk. Csak másképp működik. Talán ebben rejlik az ereje.

„A legtöbb fürdőszobai tárgy próbál eltűnni a háttérben. Ez viszont kérdez” – fogalmaz Németh Ákos, a Laufen magyar képviseletének vezetője. És ha egy tárgy képes arra, hogy pár percig gondolkodásra, kíváncsiságra, sőt – ne adj’ isten – örömre sarkalljon, talán már megérte elkészíteni.


Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás: