Geopolitikai bizonytalanság és piaci átrendeződés formálja a logisztikai szektort

A geopolitikai feszültségek, a gazdasági bizonytalanság és az ipari termelés visszaesése egyaránt meghatározza a logisztikai szektor kilátásait – hangzott el a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által rendezett 16. Közlekedéslogisztikai Konferencián. A szakmai fórumon a gazdasági környezet változásairól, az ipari és logisztikai ingatlanpiac helyzetéről, a digitalizáció szerepéről, valamint az energiaátállás és az infrastruktúra-fejlesztések hatásairól is szó volt. A rendezvényen a logisztikai szakma kiemelkedő szereplőit is díjazták.

 Geopolitikai bizonytalanság és piaci átrendeződés formálja a logisztikai szektort

A konferenciát Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke nyitotta meg, aki rámutatott, hogy a világgazdaságban jelenleg túltermelési válság figyelhető meg, miközben a logisztikai raktárkapacitások kihasználtsága világszerte mindössze mintegy 70 százalék. Ennek ellenére továbbra is épülnek új raktárlogisztikai létesítmények, részben azért, mert az építési költségek az elmúlt három évben mintegy 30 százalékkal csökkentek. Az elnök kiemelte, hogy a magyar áruforgalom jelentősen visszaesett: közúton 23,3 százalékkal, vasúton 18,9 százalékkal, vízen pedig 27,9 százalékkal csökkent, ami több területen meghaladja az uniós átlagos visszaesést. A piacot emellett a fogyasztói bizonytalanság és az európai autóipart érő új verseny is alakítja, különösen a kínai elektromos autók megjelenése miatt.

Dr. Nagy Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparügyekért felelős helyettes államtitkára előadásában hangsúlyozta, hogy a vállalatok ma olyan geopolitikai környezetben működnek, amelyben a korábban csak a hírekben hallott globális események közvetlenül befolyásolják a mindennapi gazdasági döntéseket. A gazdasági lassulás és a versenyképességi kihívások egyaránt új alkalmazkodási kényszert jelentenek az európai gazdaság számára. Hozzátette: a kormányzat kiemelt célja a hazai kis- és középvállalkozások fejlesztése, valamint az ipari és logisztikai infrastruktúra erősítése.

Élénk kereslet, erősödő verseny az ipari ingatlanpiacon

Az ipari és logisztikai ingatlanpiac helyzetéről Kalmár Milla, a 108 Hungary Real Estate Kft. ipari ingatlan üzletágának vezetője adott áttekintést. Elmondta, hogy a teljes bérlői kereslet tavaly meghaladta az egymillió négyzetmétert, ami mintegy 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az előbérleti szerződések volumene elérte a 330 ezer négyzetmétert, miközben több mint 327 ezer négyzetméter új ipari-logisztikai ingatlant adtak át.

A szakértő szerint a vidéki tranzakciók aránya az elmúlt években megduplázódott, és a vidéki lokációk jelentősége tovább nőhet. Ugyanakkor az ingatlanpiacon erős verseny alakult ki a bérbeadók között: az effektív bérleti díjak sok esetben stagnálnak vagy csökkennek, miközben a bérlők alkupozíciója erősödött. A konferencia ingatlanpiaci kerekasztalán a szakértők arra is rámutattak, hogy a logisztikai szektor a magyar GDP mintegy 4,5-5 százalékát adja, ugyanakkor a közúti fuvarozási szegmens jelentős nehézségekkel küzd, és évente mintegy 300 fuvarozó vállalkozás szűnik meg. A piacon ugyanakkor továbbra is jelentős mennyiségű szabad raktárterület áll rendelkezésre, ezért a lokáció és az épületek speciális adottságai egyre fontosabb szerepet játszanak a beruházási döntésekben.

Digitalizáció és infrastruktúra-fejlesztések

A digitalizációról szóló panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a technológiai fejlesztések elkerülhetetlenek a logisztikában, ugyanakkor azok bevezetése komoly stratégiai döntéseket igényel. A szakértők szerint a vállalatok számára ma már nem az a kérdés, hogy digitalizáljanak-e, hanem az, hogy milyen ütemben és milyen mélységben valósítsák meg a fejlesztéseket.

A konferencián szó esett az M1 autópálya átfogó felújításáról és bővítéséről is. A fejlesztés során a gyorsforgalmi út három-három sávossá válik, intelligens forgalomirányítási rendszerekkel kiegészítve. A projekt részeként több mint hetven felüljárót és aluljárót építenek át vagy újítanak fel, bővítik a pihenőhelyeket, valamint új kamionparkolók is létesülnek.

Energiaátállás a fuvarozásban

A közúti fuvarozás energiaátállásáról szóló panelbeszélgetés résztvevői szerint a technológiai fejlődés és a fenntarthatósági elvárások egyaránt gyors változásokat hoznak a szektorban. A vállalatok számára egyre fontosabbá válik az energiahatékonyság, az alternatív hajtásláncok és a megújuló energiaforrások használata, ugyanakkor az infrastruktúra-fejlesztések és a gazdasági megtérülés kérdései továbbra is komoly kihívást jelentenek.

A szakértők szerint a vállalatok számára az energiaköltségek csökkentése és az energiahatékonyság növelése vált a legfontosabb céllá. Ennek eszközei között egyre nagyobb szerepet kap az energiamenedzsment, az energiafelhasználás optimalizálása, valamint a helyben termelt megújuló energia, például napelemes rendszerek integrálása. A szakértők rámutattak arra is, hogy az energiaközösségek létrehozása és a digitalizált energiamenedzsment rendszerek hosszabb távon jelentős költségcsökkentést tehetnek lehetővé, ugyanakkor ezek megvalósítását gyakran szabályozási és finanszírozási kihívások nehezítik.

A logisztikai szakma legjobbjait díjazták

A konferencián idén is átadták a logisztikai szektor elismeréseit. A Logisztikai Érdemrend díjat Reisinger Győző, a LOCARGO Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója vehette át. A Logisztikai Fejlesztési Díjat idén a CTPark Budapest West nyerte el egy 27 ezer négyzetméteres logisztikai fejlesztéssel, amely a jövőálló és energiahatékony raktárlogisztikai megoldásokat helyezi előtérbe

A Logisztikai 9M díjat azok a szakemberek kapták, akik munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a logisztikai ágazat működéséhez. Az idei díjazottak: Polcz Erika (EWG Customs Agency Zrt.), Szőke Pál (EWG Rail Zrt.), Mihály Attila (Trans-Sped Kft.), Szabó László (Kühne + Nagel Kft.), Varga Gábor (Universal Translink Airline Hungary), Bíró Tamás (HUNGRAIL) és Bekk Róbert (FLEX International Kft.).

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás:

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás:

358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót

Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
2026. 04. 10. 12:00
Megosztás:

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is

Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
2026. 04. 10. 11:30
Megosztás:

Április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 04. 10. 11:00
Megosztás: