Gyengén teljesít a német gazdaság az idén a vezető gazdaságkutató intézetek szerint

A tavasszal vártnál gyengébben teljesít a német gazdaság az idén a német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek csütörtökön Berlinben bemutatott közös előrejelzése szerint.

Gyengén teljesít a német gazdaság az idén a vezető gazdaságkutató intézetek szerint

Németország hazai összterméke (GDP) a tavasszal várt 3,7 százalék helyett 2,4 százalékkal nőhet az idén. A kilátások viszont jobbnak tűnnek, mint fél éve, az Európai Unió legnagyobb gazdasága így 3,9 százalék helyett 4,8 százalékkal bővülhet 2022-ben.
    
A folyamatokra még mindig a másfél éve tartó koronavírus-világjárvány gyakorolja a legnagyobb hatást. Továbbra sem várható a járvány előtti állapotok visszaállása mindazokon a területeken, amelyeken fertőzésveszéllyel fenyegető közvetlen fizikai kapcsolat van az adott vállalat dolgozói és az ügyfelek között. Ezért a GDP nagyjából 70 százalékát kitevő és a munkahelyek csaknem háromnegyedét biztosító szolgáltatási szektor teljesítménye az őszi-téli időszakban is a megszokott szint alatt marad, annak ellenére, hogy a járvány enyhült, az oltási kampány pedig halad előre.
    
Ugyancsak nagyban fékezik a német gazdaságot a szűk ellátási keresztmetszetek. A nyersanyagok, alkatrészek, például a számos területen alapvető alkotóelemnek számító mikrocsipek hiánya jelentősen visszaveti a feldolgozóipart, ezért legkorábban 2022-ben áll vissza a normál kapacitás-kihasználtság - áll az előrejelzésben.
    
A német-svájci-osztrák közös kutatási projektben (Gemeinschaftsdiagnose - GD) készített számítások szerint a főleg az energia drágulása miatt szeptemberben évtizedes csúcsra, 4,1 százalékra emelkedett infláció a következő időszakban csökken, így 2021 egészét tekintve 3 százalékos, 2022-ben 2,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése. A munkanélküliségi ráta a tavalyi 5,9 százalékról az idén 5,7 százalékra, jövőre 5,3 százalékra csökkenhet.
    
A GDP-arányos államháztartási hiány a járvány okozta gazdasági válság enyhítését szolgáló intézkedések miatt az idén 4,9 százalékra emelkedhet a tavaly 4,3 százalékról, jövőre viszont 2,1 százalékra süllyedhet. A GDP-arányos államadósság az idén 71 százalék, jövőre 67 százalék lehet. A GD-t évente kétszer, tavasszal és ősszel készítik el. A munkában ezúttal a berlini DIW, a müncheni ifo, az esseni RWI, a kieli IfW és a Halléban működő IWH, valamint a  zürichi KOF és a bécsi IHS kutatói vettek részt. Elemzésük alapján készíti el a német kormány a saját prognózisát, amelyet október második felében mutatnak be.

Ezzel a trükkel felére csökkentheted az áramzabáló hűtőszekrényed fogyasztását

Csendben, észrevétlenül falja az áramot – a hűtőszekrény az egyik legnagyobb rezsinyelő a háztartásban. Sokan nem is sejtik, hogy egy rossz beállítás vagy apró hiba miatt évente több tízezer forinttal fizetnek többet a kelleténél. A jó hír: néhány egyszerű megoldással drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, akár azonnal.
2026. 02. 08. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 07. 23:00
Megosztás:

Szoros együttműködésben az agrárgazdasági és a vadgazdálkodási szervezetek

A jövőben még szorosabban együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet az agrárgazdálkodás, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás fenntartható működtetése érdekében - közölte a NAK szombaton az MTI-vel.
2026. 02. 07. 22:00
Megosztás:

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás: