Hétfőn kezdődik az online japán filmfesztivál

Az elmúlt évek japán filmterméséből 20 alkotást láthatnak az érdeklődők a JFF Online Japán Filmfesztiválon február 14. és 27. között.

Hétfőn kezdődik az online japán filmfesztivál

A fesztivál során az ország egész terülen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal ingyenesen tekinthetőek meg a filmalkotások.
    
A Japán Alapítvány Budapesti Irodája rendezésében megvalósuló fesztivál idei kínálatában szerepel többek között Kuroszava Akira A vihar kapujában című klasszikusa, az Awake című kortárs alkotás, valamint Japán egyik legígéretesebb női rendezője, Nisikava Miva a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és számos nemzetközi fesztiváldíjat nyert Szabad levegőn című filmje - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
    
A fesztiválon a nagy népszerűségnek örvendő friss alkotásoktól kezdve az animéken és klasszikusokon át a japán gasztronómiai és harcművészeti dokumentumfilmekig 2022-ben is számos kiemelkedő művet láthatnak az érdeklődők. A filmvetítések mellett online előadások és beszélgetések is színesítik a programot.
    
A Szabad levegőn című filmben Mikami, egy volt jakuzatag 13 év után szabadul a börtönből. Szeretne tiszta lappal indítani, de vajon képes lesz-e megvetni a lábát a társadalomban? A főszerepet játszó Jakuso Koudzsi az egyik legnevesebb kortárs színész Japánban.
    
A fesztiválon látható Mio szakácskönyve című alkotás az Edo-korban játszódik. A 17-től a 19. századig tartó 200 év a kulturális virágzás ideje volt Japánban. Az izgalmas történeten túl a filmkockákon megjelenő aprólékosan elkészített ételek e korszak esszenciáját jelenítik meg  - áll a közleményben. Mint írják, a Japánban óriási sikert aratott, 400 évvel ezelőtt játszódó Az úszó vár történelmi film azokról, akik bölcsességükkel, bátorságukkal és népük iránti szeretetükkel felfegyverkezve szamurájként kiállnak méltóságukért.
    
Az Awake című felnőttéválás-történet egy megtörtént eseményeken alapuló dráma, amely egy profi sógijátékos és egy sógiszoftver-fejlesztő sorsdöntő csatáját mutatja be. A fesztiválon bemutatják az Arisztokraták című alkotást is. Az elgondolkodtató dráma a mai japán nők életéről szól.
    
A Szeretete felmelegíti a fürdővizet című felemelő drámában a lányát egyedül nevelő Futaba mikor megtudja, hogy halálos beteg, elkezdi a családi titkokat felszámolni. A Médium című spirituális és humanista dráma a halál feldolgozásáról és a gyásszal való megküzdésről szól - írják a közleményben.
    
Az Ozland - Varázslat a mosolyfakasztásra című vígjáték egy vidámparkban játszódó szenvedélyes fejlődéstörténet, míg az Ito egy család történetén keresztül a tokiói szubkultúra sajátos eleme, a "maid cafe" kultúrába is bepillantást nyújt. Mint írják, az EVE idő című megható animációban felmerül a kérdés, hogy van-e lelkük a robotoknak, míg a világ legnagyobb fesztiváljain nagy sikerrel bemutatott Fordított Patema című formabontó egészestés animációban a dolgok az "égbe esnek" és a "földről szállnak".
    
A fesztivál részletes programja a https://jff.jpf.go.jp/watch/jffonline2022/hungary/ weboldalon olvasható, ahol az esemény ideje alatt minden nap elérhető mind a húsz alkotás.

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködés a 4iG Csoport és a Grid Telecom között a közép-balkáni régió digitális hálózatfejlesztésére

A 4iG Group International Digital Infrastructure Zrt. (4iG IDI) és a Grid Telecom stratégiai szándéknyilatkozatot írtak alá a nagykereskedelmi távközlés és a határokon átívelő digitális infrastruktúra-fejlesztések összehangolására.
2026. 04. 29. 18:00
Megosztás:

Hogyan találjunk értékálló ingatlant a magyar ingatlanpiacon?

Az ingatlanbefektetés az egyik legbiztonságosabb és legnépszerűbb módja a hosszú távú vagyongyarapításnak. A lakó- és üzleti ingatlanok stabilitása, értéknövekedési potenciálja és kiadási lehetőségei miatt sokan választják ezt a befektetési formát. A jelenlegi gazdasági környezetben azonban különösen fontos, hogy olyan értékálló ingatlant vásároljunk, amely hosszú távon is megtartja vagy növeli az értékét.
2026. 04. 29. 17:30
Megosztás:

A Tether Bitcoin-csapot indított: Lightning-kifizetésekkel csábítja az új felhasználókat

A Tether újabb lépést tett a Bitcoin és az önálló kriptoeszköz-kezelés népszerűsítése felé: a vállalat Bitcoin-csapot (BTC faucet) indított saját self-custody tárcáján belül. Az új funkció kis összegű BTC-kifizetéseket kínál a Lightning Networkön keresztül, így a felhasználók gyorsan, alacsony költségek mellett próbálhatják ki a Bitcoin-tranzakciókat.
2026. 04. 29. 17:00
Megosztás:

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai

Rekordot ígérnek az idei évre a horvát turisztikai szezon kezdeti adatai, 2026 első négy hónapjában a tavalyinál tizedével több magyar vendég látogatott Horvátországba - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2026. 04. 29. 16:30
Megosztás:

Technológiai innovációval és fokozott környezettudatossággal fejleszti debreceni üzemét az EcoPro BM Hungary Zrt.

Új technológiai lépésekkel még fenntarthatóbbá és környezetkímélőbbé teszi debreceni üzemének működését az EcoPro BM Hungary Zrt., amely nemrégiben indította el egységes környezethasználati engedélyének harmadik módosítását, együttműködve a helyi hatóságokkal. Az üzem növeli a gyártáshoz szükséges lítium újrafelhasználási hatékonyságát, ezzel is csökkentve nyersanyagigényét és hulladéktermelését. Még modernebb technológiát alkalmazva új típusú katódaktívanyag gyártását is megkezdik, a kibocsátásokat pedig modern ellenőrző rendszerekkel, akkreditált szakcég bevonásával felügyelik.
2026. 04. 29. 16:00
Megosztás:

Lakás, arany, euró: a magyarok szerint ezek a legjobb befektetések

A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? Mi a legjobb befektetés: lakás, arany, euró? Kire hallgatunk pénzügyekben és mennyire vagyunk tájékozottak? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ keresett az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének friss országos kutatása. A szervezet idén is elindította a középiskolások pénzügyi tudatosságát erősítő, közel négymillió forint összdíjazású vetélkedőjét, a Pénzmestereket, amelyhez május 11-ig lehet csatlakozni.
2026. 04. 29. 15:30
Megosztás:

A Ripple elnöke reagált: bankóriások rohamozzák meg a kriptós letétkezelési piacot

Egyre látványosabban gyorsul az intézményi érdeklődés a digitális eszközök iránt, és ezzel párhuzamosan a kriptós letétkezelés is a banki stratégia egyik kulcsterületévé válik. Monica Long, a Ripple elnöke szerint a Ripple Custody az elmúlt hónapokban komoly lendületet vett, miközben egyre több globális pénzügyi szereplő épít biztonságos kriptoinfrastruktúrát.
2026. 04. 29. 15:00
Megosztás:

Újraházasodás, hitelfelvétel és vállalkozói kockázatok miatt kötnek leggyakrabban házassági vagyonjogi szerződést

Saját cég, értékes ingatlanok, műkincsek, korábbi házasságból eredő kötelezettség és a családi vagyon megóvása – a leggyakrabban ezek miatt kötnek házassági vagyonjogi szerződést. A 2025-ben indult Otthon Start hitelek miatt is gyakran fordultak közjegyzőhöz: ha ugyanis csak a házaspár egyik tagja igényel kölcsönt, a bank a hitelbírálat során kérheti, hogy házassági vagyonjogi szerződésben rögzítsék: a hitelből megszerzett ingatlan az adós különvagyonába tartozik. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által összesített tapasztalatok szerint egyre tudatosabban rendezik el vagyonjogi viszonyaikat a házasulandók és a házastársak.
2026. 04. 29. 14:30
Megosztás:

Május a bevallások hónapja - ezekre a fontos határidőkre mindenkinek figyelnie kell!

Két fontos határidőre kell figyelniük a vállalkozóknak a következő időszakban: május 20. és június 1. szerepeljen mindenki naptárában! - figyelmeztetett a Számlázz.hu.
2026. 04. 29. 14:00
Megosztás:

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás: