Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.

Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Május végén indította útjára a K&H Értékpapír azt az új mutatót, amely hetente méri a hazai lakossági befektetők tőkepiaci hangulatát. A K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex célja, hogy egyetlen számban tükrözze az aktuális piaci megérzéseket, érzéseket és várakozásokat – a befektetői döntések egyik legnehezebben megfogható, ám annál fontosabb tényezőjét.

Az első öt hét válaszai alapján a hazai kisbefektetők egyértelműen optimista várakozásokkal tekintenek az év második felére. Az adatok szerint a válaszadók átlagosan ötven százaléka pozitívan látja a tőkepiaci kilátásokat, míg a pesszimisták aránya egyetlen alkalommal sem haladta meg a húsz százalékot. Az index értéke így húsz pont körüli szinten mozgott.

A hangulat egyetlen mutatóban – hetente frissülő befektetői visszajelzés

„A piaci információk mennyisége és gyorsasága ma már szinte kezelhetetlen, ráadásul sokszor nem is a gazdasági tények, hanem a hangulat alakítja az árfolyamokat. A K&H Értékpapír hangulatindexe épp ezt a lényeget ragadja meg: milyen érzésekkel, várakozásokkal fordulnak a befektetők a piac felé. Az első hetek eredményei azt mutatják, hogy ügyfeleink többsége jelenleg bizakodó” – mondta Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.

A K&H Értékpapír befektetői hangulatindex alapja egy heti rendszerességgel kiküldött kérdés, amelyben a K&H Értékpapír lakossági ügyfelei a következő hat hónapra vonatkozó tőkepiaci várakozásaikat jelzik. A válaszadók három lehetőség közül választhatnak:

optimista: ha emelkedő tőzsdei árfolyamokra számítanak;

semleges: ha inkább oldalazó, bizonytalan mozgásokat várnak;

pesszimista: ha gyengülésre, korrekcióra vagy medvepiaci fordulatra számítanak.

Az index értékét a három válasz aránya alapján számítják ki: az optimista és pesszimista válaszok közötti százalékos különbség adja a végső értéket. Így, ha minden válaszadó optimista akkor +100 pont, ha mind pesszimista, akkor -100 pont az index értéke. Egy konkrét példával élve, ha háromszáz válasz érkezik, és ezekből százötven (50%) optimista, hatvan semleges, kilencven pedig pesszimista (30%), akkor az index értéke plusz húsz pont. A módszertan egyszerűsége ellenére jól követi a hangulat változását, amit a K&H Értékpapír szerint a jövőben egyre több befektető fog figyelemmel kísérni, mivel a döntések mögött gyakran nem elemzések, hanem piaci megérzések húzódnak meg.

Reakció a gyorsuló világra

A K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex bevezetését a tőkepiacokon tapasztalható fokozott volatilitás és információáramlás indokolta. A befektetőket ma már nemcsak hivatalos adatok, hanem véleményvezérek, közösségi médiás impulzusok, geopolitikai hírek és kamatvárakozások is befolyásolják – sokszor egy napon belül ellentétes irányba mozdítva az árfolyamokat.

A K&H Értékpapír célja, hogy ebben az ingadozó környezetben heti szinten közvetítse a lakossági befektetők kollektív hangulatát – ezzel is segítve a tájékozódást és a stratégiai gondolkodást a portfóliókezelésben.

A legfrissebb, aktuális adatok heti rendszerességgel az alábbi oldalon érhetőek majd el:

https://www.khertekpapir.hu/elemzesek/befektetoi-hangulatindex

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás:

Ausztrália bekeményít: új korszak kezdődik a kriptovaluta szabályozásban 2025-től

2025 mérföldkő lehet a globális kriptoszabályozás történetében – Ausztrália ugyanis átfogó és szigorú szabályozási reformokat vezet be. A cél: stabilitás, fogyasztóvédelem és intézményi bizalom megteremtése a digitális eszközök piacán.
2025. 06. 20. 18:00
Megosztás:

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás:

Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
2025. 06. 20. 13:30
Megosztás:

Nem lazított tovább a kínai jegybank

A kínai központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatokon.
2025. 06. 20. 13:00
Megosztás:

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás: