Ismét gyengül a forint - 326 felett jár az EURÓ!

Tegnap Jerome Powell portugáliai beszédében megerősítette, hogy tovább fogja folytatni az alapkamat fokozatos emelését a Fed, amit a gazdaság erős fundamentumai indokolnak. Igaz ebben semmi újdonság nem volt, de megerősíti a befektetőket abban, hogy itt még egy jó ideig divergencia lesz az európai és amerikai monetáris politika között. Így ha az európai makroadatok nem kezdenek el a közeljövőben érdemben javulni, elképzelhető, hogy elesik a fontos 1,15-ös technikai szint, ami további esést hozhat az EUR/USD kurzusban.
2018. 06. 21. 11:30
Megosztás:

Elszigetelődési politikát folytat Donald Trump

Donald Trump elszigetelődési politikát folytat, megválasztása óta számos nemzetközi szervezetből kilépett - mondta el Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok kedden bejelentette kilépését az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.
2018. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Gyorsult a keresetek emelkedése áprilisban

Áprilisban a bruttó átlagkereset 340 600 forint volt, 12,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év negyedik hónapjában a keresetek emelkedése ismét gyorsult a februári 11,9 és a márciusi 11,3 százalékos emelkedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2018. 06. 21. 10:30
Megosztás:

Kevesebb hitelt kaphat, aki kockáztat

Szigorúbb szabályok jönnek októbertől a lakáshitelpiacon, amelyek a biztonságos, fix törlesztőrészletű konstrukciók további térnyerését segítik, és minimalizálják a kockázatokat. Ha az új szabályok szerint egy átlagfizetéssel 20 éves futamidőre veszünk fel kölcsönt és a kamatokat 10 évig befixáljuk, akkor akár 16-17 millió forintos lakáshitelt kaphatunk. Ha viszont a 20 éves futamidejű kölcsönünk törlesztőrészletét maximum öt évre szeretnénk fixálni, akkor egy átlagfizetéssel csak 10 millió forintos hitelre lehetünk jogosultak. A lakáshitelekre vonatkozó szigorúbb feltételek októbertől lépnek életbe, addig sokan előrehozhatják a lakásvásárlást, ami idén az adásvételek számát is megdobhatja.
2018. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Nő a medvepopuláció Európában

Egész Európában nő a medvepopuláció, és az állatok új élőhelyet keresnek maguknak - mondta a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 06. 21. 09:30
Megosztás:

BÉT: Eltérnek az elemzői várakozások

Eltérően ítélik meg a csütörtöki kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
2018. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Pozitív kezdésre számíthatunk az európai tőzsdéken

Indexerősödésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
2018. 06. 21. 08:30
Megosztás:

Így alakult reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2018. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Közeleg az 5G, felfutóban a mobil IoT

A mobil IoT kapcsolatok száma 2023-ra várhatóan eléri a 3,5 milliárdot Az 5G már idén megjelenhet, a technológia átvételében Észak-Amerika áll az élen. 2023-ra a globális mobil adatforgalom 20 százaléka már 5G hálózatokon bonyolódik majd
2018. 06. 21. 07:30
Megosztás:

Megbírságolták a csíkszeredai polgármestert

Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról.
2018. 06. 21. 07:00
Megosztás:

Új vezető a DVM group tervezési részlege élén

A DVM group tervezési osztálya vezetésével Kiss Idát bízta meg, aki a több mint negyven fős tervezőcsapat munkájának koordinálása és szakmai felügyelete mellett a megbízókkal való zökkenőmentes kapcsolattartásért, valamint a tervezési munkák magas szintű, összehangolt elkészítéséért felelős. Magyar és nemzetközi cégeknél különféle léptékű projektekben szerzett széleskörű tapasztalatát kitűnően hasznosítja az integrált építőipari szolgáltatásokat nyújtó cégcsoportnál.
2018. 06. 21. 06:30
Megosztás:

Az Olympic Destroyer visszatért: biológiai- és vegyvédelmi pontokat támad Európában támad

A Kaspersky Lab kutatói, akik az Olympic Destroyer nevű kibercsapdát azonosították a Téli Olimpiai Játékok idején úgy látják, hogy a pusztító fertőzés mögött álló hekkercsapat még mindig aktív. Úgy tűnik támadásaik célpontjai most Németországban, Franciaországban, Svájcban, Hollandiában, Ukrajnában és Oroszországban lévő vegyi- és biológiai veszélyekkel szemben érintett szervezetekre irányul.
2018. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Testre szabott utasbiztosítást kell kötni!

Érdemes testre szabott utasbiztosítást kötni, mivel az utazási célpont, valamint a tervezett program is alapvetően befolyásolja, hogy mit fedezzen az optimális utasbiztosítás, így a díját is - hívja fel a figyelmet az Union Biztosító az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2018. 06. 21. 05:30
Megosztás:

Mutatjuk az államháztartási egyenleget - egy ábrán

az államháztartás egyenlege (helyi önkormányzatok nélkül); a központi költségvetés egyenlege; milliárd forint; GFS, privatizációs bevételek nélkül
2018. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Az észteké lett Európa legjobb energetikai startup-ja

A technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb európai versenyeként ismert, az EIT InnoEnergy szervezésében megvalósult PowerUp! idei nyertese az észtországi Zubax Robotix lett a június 19-ei prágai döntőn.
2018. 06. 21. 04:30
Megosztás:

Így üthet vissza az amerikai gazdaságra a kínai importra kirótt vám

Londoni pénzügyi elemzők szerint az amerikai gazdaságra és a fogyasztókra is visszaüthetnek a kínai termékekre már bejelentett, de főleg a kilátásba helyezett még további importvámok, tekintettel arra, hogy az amerikai piacra irányuló kínai export zöme fogyasztási cikk.
2018. 06. 21. 04:05
Megosztás:

Magyarország támogatja Albánia felvételét az unióba

Albánia európai uniós tagságának támogatásáról, migrációs kérdésekről és a vízgazdálkodási együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Áder János köztársasági elnök és Ilir Meta, az Albán Köztársaság elnöke szerdán a Sándor-palotában. Az albán elnök a magyar államfő meghívására érkezett hivatalos látogatásra Budapestre.
2018. 06. 21. 03:30
Megosztás:

Előtérbe helyezné a környezetvédelmet a francia kormány

A környezetvédelmet szeretné az alkotmány első cikkelyébe foglalni a francia kormány - közölte szerdán Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A környezetvédő szerveztek szerint ez erős jelkép lenne a Föld védelméhez.
2018. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Az orosz külügyi szóvívő szerint helytelen döntést hozott az Egyesült Államok

Helytelen döntést hozott az Egyesült Államok azzal, hogy kilépett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak szerdán Szamarában.
2018. 06. 21. 02:30
Megosztás:

Rengeteg külföldön élő török megy el szavazni

Rekordszámban- és arányban járulnak az urnákhoz a külföldön élő, szavazásra jogosult törökök a június 24-i előrehozott államfő- és parlamenti választás alkalmából - nyilatkozott a török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven szerdán Ankarában újságíróknak.
2018. 06. 21. 02:00
Megosztás: