Tavaly rengeteg tisztítószert vásároltunk
A lakosság 2017. március és 2018. február között több mint 33 milliárd forintot költött tisztító- és takarítószerekre Magyarországon, mennyiségben 2 százalékkal , értékben pedig 5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - derül ki a Nielsen kiskereskedelmi indexéből, ami hétfőn jutattak el az MTI-nek.
Kétszázmilliós beruházás kezdődik a Körös-Maros Nemzeti Parkban
Több mint kétszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el a Körös-Maros Nemzeti Park (KMNP), amelyből főként a Békés megyei Biharugra területén kezdenek fejlesztésbe.
Modernizálja gépjárműflottáját a Magyar Honvédség
Új személygépjárműveket állított hadrendbe a Magyar Honvédség.
Így változik a forint
Az euróval szemben a forint árfolyama nem változott hétfőre virradóra a nemzetközi devizapiacon, a dollárral és a svájci frankkal szemben viszont kissé erősödött.
Menjen biztosra! A fix kamat lehet idén a sláger a lakáshiteleknél
Egyre keresettebbek a rögzített kamatozású lakáshitelek, ami azt mutatja, hogy nő az igény a kiszámítható törlesztőrészleteket biztosító kölcsönök iránt. A piaci várakozások szerint jövőre a BUBOR emelkedni fog, így különösen érdemes lehet ezeket a lakáshiteleket választani.
Rekordszámú résztvevő volt a Föld órája rendezvényein
Rekordszámú, 188 ország csatlakozott idén a Föld órája akcióhoz, amelyben magánszemélyek, vállalatok és civil szervezetek világszerte hallatták hangjukat vagy tettek konkrét lépéseket a természet megőrzése érdekében - közölte vasárnap az akciót világszerte összehangoló Vadvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezete.
Nem kell attól tartani, hogy a régi német dízel autók elöntik az országot
Nem kell attól tartani, hogy a németországi behajtási korlátozások miatt olcsóbbá váló idősebb német dízelautók "elöntik az országot", míg 2013-ban az importált használt autók kétharmada tartozott ebbe a kategóriába, addig tavaly a behozott járműveknek már kevesebb mint fele működött gázolajjal - közölte a Jóautók.hu az MTI-vel.
Választás 2018 - ábrán mutatjuk a jelölteket!
Nyilvántartásba vett jelöltet, listát állító jelölőszervezetek (az összes jelölt száma szerint) FIDESZ-KDNP;
JOBBIK;
MSZP-PÁRBESZÉD;
LMP;
DK;
MOMENTUM;
ÖSSZEFOGÁS PÁRT;
MUNKÁSPÁRT;
EGYÜTT;
CSALÁDOK PÁRTJA;
MKKP;
MIÉP;
KÖSSZ;
MEDETE PÁRT;
KÖZÖS NEVEZŐ;
IRÁNYTŰ;
EU.ROM;
MCP;
NP;
SEM;
SZEM PÁRT;
REND PÁRT;
TENNI AKARÁS MOZGALOM