Jön a digitális termelés kora
A jövőben a termelés világszerte a digitalizációra épül, a vállalatok a termelésbe és a pénzügyi szolgáltatásokba is infokommunikációs megoldásokat hoznak, a magyar kormány a mikro, kis- és középvállalkozásokat erre az időszakra akarja felkészíteni a digitális gazdaság fejlesztésére irányuló európai uniós pályázati lehetőséggel - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Hulladékfejlesztési innovációval rukkol elő Zalaegerszeg
Az eddigi hulladékkezelési módszereket átalakító, a vegyes gyűjtésű szilárdhulladékok válogatására szolgáló berendezés fejleszt ki Zalaegerszegen a 3B Hungária Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésben - közölte a konzorcium az MTI-vel.
6,4 millió forint összbírság télire a Földművelésügyi Minisztériumtól
Eddig 6,4 millió forint bírságot szabtak ki a téli szezonális ellenőrzésen 62 esetben, és több mint 15 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból - mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Jövőre nyilvánosan hozzáférhető lesz melyik céget ki birtokolja
Az uniós tagállamok 2017-től kötelesek lesznek követni az Európai Unió új, a pénzmosás megakadályozását célzó irányelvét. Az irányelv olyan központi adatbázis létrehozására kötelezi a tagállamokat, amelyből gyakorlatilag bárki számára megismerhetőek lesznek a gazdasági társaságok és különböző jogi személyek úgynevezett tényleges tulajdonosai.
Egyre nagyobb területet fednek le az online pénztárgépek
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) becslése szerint január 1-től mintegy 20 ezer vállalkozással bővül az online pénztárgépet használók köre, a kötelezettek több mint fele már igényelte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a kassza üzembe helyezéséhez szükséges kódot - mondta Kiss Péter András, a NAV adószakmai szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Tőzsde - Mit alkotott Európa?
Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn, Londonban enyhén emelkedett, Berlinben és Párizsban csökkent az irányadó index.
Stagnálás várható a BÉT-en
Nem várnak érdemi elmozdulást a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.
Brexit - Erős összefogás az EU-s munkavállalókért
Közös nyílt levélben kért azonnali garanciavállalást a brit kormánytól a brit üzleti szféra legnagyobb képviseleti szervezete és az országos szakszervezeti szövetség arra, hogy a külföldi EU-munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradhatnak.
Tízéves csúcsán zárta az évet a fogyasztói bizalmi index
A GKI konjunktúraindexe decemberben ismét emelkedett, a mutató már mintegy három éve viszonylag szűk sávban hullámzik, és most ennek a felső részén található. Az üzleti várakozások kissé, a fogyasztóiak erőteljesebben emelkedtek, az utóbbiak - megközelítve 2006. áprilisi szintjüket - tízéves csúcspontjukra jutottak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Közösen kér azonnali garanciavállalást a külföldi EU-munkavállalóknak a brit üzleti szféra és a szakszervezeti szövetség
Közös nyílt levélben kért azonnali garanciavállalást a brit kormánytól a brit üzleti szféra legnagyobb képviseleti szervezete és az országos szakszervezeti szövetség arra, hogy a külföldi EU-munkavállalók a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradhatnak.
Japán bankok kivonulási ultimátumot intéztek a brit kormányhoz
A Financial Times értesülése szerint több japán nagybank közölte a brit kormánnyal, hogy fél éven belül elkezdhetik egyes tevékenységeik áttelepítését Londonból más pénzügyi központokba, ha nem kapnak gyors és egyértelmű tájékoztatást Nagy-Britannia és az Európai Unió várható jövőbeni kapcsolatrendszeréről.