A palaolaj forradalom elérheti Németországot is

Németországban kísérleti jelleggel engedélyezhetik az olaj- és gáz kitermelését kőzetrepesztéses módszerrel, vagyis a palaolaj forradalom akár Németországba is begyűrűzhet.
2014. 11. 19. 11:30
Megosztás:

Jövőre elkezdődhet a 3-as metró szerelvényeinek a felújítása

Jövő év elején elkezdődhet a 3-as metró szerelvényeinek a felújítása - közölte Tarlós István főpolgármester szerdán a M1 Ma reggel című műsorában.
2014. 11. 19. 11:12
Megosztás:

Andoid alapú tabletet mutatott be a Nokia

A Nokia egy Andoid alapú tabletet mutatott be N1 néven. A bejelentésnek több érdekessége is van. Egyrészt a mobilkészülék gyártási üzletágat mindössze néhány hónapja értékesítette a Nokia a Microsoft számára.
2014. 11. 19. 10:50
Megosztás:

3 százalékponttal csökkenhet az államadósság novemberben

Az ÁKK honlapján elérhető adatok szerint november 14-én 79,1 százalékon állt a GDP-arányos államadósság, 2,0 százalékponttal alacsonyabban az október véginél.
2014. 11. 19. 10:32
Megosztás:

Így spórolhatnak milliókat a cégek az IT-költségeiken

Évente átlagosan 72 ezer forinttal lehet alacsonyabb az egy főre jutó informatikai költsége egy olyan cégnek, amely az adatait „felhőben”, vagyis külső adatközpontban tárolja – állítja az Eston International Zrt. friss irodapiaci elemzésében.
2014. 11. 19. 10:07
Megosztás:

Milyen hatása lehet a devizahiteles csomagnak a lakáspiacon?

A lakáshitelezés és a lakáspiac nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz, ennek jelét a magyar lakáspiacon is számtalanszor láthattuk. A napokban körvonalazódott a legújabb devizahiteles csomag feltételrendszere, ezért aktuális megvizsgálni, hogy milyen hatásokkal kell a lakáspiacon számolni. Az aktualitást külön erősíti, hogy a lakáspiac éledezik, idén 15-20 százalékkal nagyobb forgalom várható, mint tavaly. A kérdés, hogy a lakáshitelezésben látható folyamatok támogathatják-e ezt a fellendülést. Az Otthon Centrum elemzésében megvizsgálja, hogy milyen lakáspiaci hatása lehet a devizahiteles csomagnak, illetve milyen más hitelezési kérdés befolyásolhatja a lakáspiac fellendülését.
2014. 11. 19. 09:45
Megosztás:

Az olajárak miatt nyomás alatt az energiaipar

Az olajárak miatt nyomás alatt az energiaipar, a fekete arany a nyár vége óta már 25 százalékot esett. A MOL és a horvát kormány között közelednek az álláspontok, a várakozások javultak az INA ügy kapcsán. A MOL kurzusa felfelé vette az irányt.
2014. 11. 19. 09:26
Megosztás:

Felfüggesztik a kazáncsere pályázatot a közép-magyarországi régióban

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az Otthon Melege Program keretében meghirdetett Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram esetében a közép-magyarországi régióban a forrás kimerülése miatt 2014. november 19. napjával határozatlan időre felfüggeszti a pályázatok benyújtását - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
2014. 11. 19. 09:06
Megosztás:

Ma kezdődik a költségvetés vitája

A következő három napban, összesen több mint harminc órában tárgyalja az Országgyűlés a jövő évi költségvetést.
2014. 11. 19. 08:51
Megosztás:

Magyarországra költözhet a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA)

A Világgazdaság szerint nem kizárt, hogy 2017-ben Párizsból Budapestre költözteti székhelyét a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), a nemzetgazdasági miniszter ugyanis a kormány határozata szerint felkínálhatja a szervezet számára a budapesti Mészáros utca 48-54. alatti ingatlant, mégpedig ingyenes használatra.
2014. 11. 19. 08:25
Megosztás:

Csalódottak és dühösek a tejtermelők

Elégedetlenek a tejtermelők, mert az áfacsalókkal szembeni szigorú fellépés jobbára ígéret maradt, miközben a környező országok orosz piacról kiszorult termékei leverik az amúgy is alacsony felvásárlási árakat - írja szerdai cikkében a Népszabadság.
2014. 11. 19. 08:05
Megosztás:

Megbukott a Keystone XL kőolajvezeték ügye az amerikai szenátusban

Egyetlen szavazaton bukott el kedden a demokrata többségű amerikai szenátusban a környezetvédők által támadott, nagyszabású Keystone XL kőolajvezeték északi szakaszának engedélyeztetése.
2014. 11. 19. 07:45
Megosztás:

Stratégiai együttműködést írt alá a HEINEKEN és a Design Terminál

Stratégiai megállapodást kötött a kreatívipar támogatására a HEINEKEN Hungária és a Design Terminál.
2014. 11. 19. 07:22
Megosztás:

Ismét olcsóbban tankolhatunk

Bruttó 5 forinttal csökkentette a Mol Nyrt. a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.
2014. 11. 19. 07:04
Megosztás:

Két román bűnözőért 1,75 millió dollárt ajánlott fel az amerikai külügy

Az amerikai külügyminisztérium 1,75 millió dollárig terjedő jutalmat ajánlott fel kedden olyan információkért, amelyek elvezethetnek két román internetes csaló és bűnszervezeti tag, Nicolae Posescu és Dumitru Daniel Bosogioiu letartóztatásához és/vagy elítéltetéséhez.
2014. 11. 19. 06:45
Megosztás:

Reklámadó módosító: 'burkolt harc' a Google/Facebook ellen?

Szakértői kommentárt fogalmazott meg a Szecskay Ügyvédi Iroda a Parlament által mai napon elfogadott Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról (T/1705) törvény reklámadót érinti részéhez.
2014. 11. 19. 06:00
Megosztás:

Az a szép, az a szép... Könnyebben találnak állást a szebbek?

10 álláskeresőből 9 hajlandó engedni az elképzelt fizetéséből, ugyanakkor a beadott pályázatok kicsivel több mint fele tartalmaz olyan állításokat, melyek nem felelnek meg a valóságnak. A Jobinfo.hu friss kutatásából az is kiderült, hogy a magyar álláskeresők háromnegyede szerint a vonzó külsővel rendelkezők előnnyel indulnak a toborzás során, ugyanakkor a legfontosabb sikertényezőnek a „kémia beindulását”, vagyis a leendő munkaadó és munkavállaló között már az interjún kialakuló kölcsönös szimpátiát tartják.
2014. 11. 19. 04:00
Megosztás:

Orbán: a mezőgazdaság húzóágazat

A magyar nemzetgazdaság egyik húzóágazatának nevezte a mezőgazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök kedden Fejér megyében, állattartó telepek átadásán.
2014. 11. 19. 03:00
Megosztás:

FHB: emelkednek a lakásárak

Emelkedtek a lakásárak az idén a második negyedévben a megelőző negyedévhez és az egy évvel korábbihoz képest is, utóbbi nominális és reál értelemben is megközelítette az 1,4 százalékot - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt., valamint az FHB Ingatlan Zrt. kedden az MTI-vel kedden.
2014. 11. 19. 02:00
Megosztás:

EU-támogatással korszerűsít a Gyulahús

Az első érdemleges fejlesztést valósította meg a Gyulahús, mióta a vállalatot tavaly februárban az önkormányzat kivásárolta a felszámolótól - jelentette be kedden a cég központjában Görgényi Ernő polgármester.
2014. 11. 19. 01:00
Megosztás: