Kiemelt beruházás lett a gyöngyöshalászi gumigyár

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította az Apollo Tyres Hungary Kft. Gyöngyöshalászon megvalósuló beruházásával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
2014. 10. 11. 00:00
Megosztás:

Enefi Nyrt. Rendkívüli tájékoztatója a Patakhő Kft-vel kapcsolatban

A Patakhő Energiaszolgáltató Nonprofit Kft. nyilvánosságra került közleményére hivatkozással (http://nol.hu/gazdasag/veszelyben-sarospatak-tavhoellatasa-1491635) az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. tájékoztatja Befektetőit, hogy a Patakhő Kft. és a TITÁN Faktor Zrt. közötti jogvitának a Társaság nem részese, abba a jövőben sem kíván beleavatkozni.
2014. 10. 10. 23:30
Megosztás:

Módosul a vasúti törvény

Az uniós kötelezettségszegési eljárás lezárása érdekében adott be képviselői módosító javaslatot a vasúti törvényhez Völner Pál (Fidesz), a törvényjavaslat szövege pénteken jelent meg az országgyűlés honlapján.
2014. 10. 10. 23:00
Megosztás:

A kisvállalkozások nagyon várták a pályázatok megjelenését

A mikro-, kis- és középvállalkozások nagyon várták a 2014-2020-as időszak európai uniós fejlesztési pályázatok megjelenését, a források megnyitását, és számítanak az operatív programok minél előbbi uniós jóváhagyásra - nyilatkozta Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke az MTI-nek azt követően, hogy a kormány közzétette az új fejlesztési időszak pályázati kiírásait.
2014. 10. 10. 22:35
Megosztás:

Túlmunkára kötelezné a sofőröket a BKV

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint a BKV háromhavi túlmunkára kötelezné a buszvezetőket. A BKV közlése szerint a járművezetők folyamatosan jelezték, hogy az alapórán felül is dolgoznának.
2014. 10. 10. 22:10
Megosztás:

Lázár János: kiírtuk az első pályázatokat, elérhetőek a 2014-2020-as időszak forrásai

Egy hónappal azután, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor miniszterelnök aláírta az Európai Unió és Magyarország közötti partnerségi megállapodást, megjelentek az új uniós pályázatok, "ezzel új időszámítás kezdődött, a koncepciótlan fejlesztéseket felváltja a munkahelyteremtést, az exportra épülő gazdasági növekedést előmozdító korszak" - nyilatkozta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken az MTI-nek.
2014. 10. 10. 21:55
Megosztás:

Új munkahelyeket teremt a Szegedi SZEFO Zrt.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó Szegedi SZEFO Zrt. újabb telephelyet nyitott Hódmezővásárhelyen. Az üzem október 10-i átadásával csaknem 1200 főre emelkedett a vállalat munkavállalóinak száma. A fejlesztéssel a társaság növelte konfekció kapacitását folyamatosan bővülő export piacának kiszolgálására. Ezzel párhuzamosan az első telephelyen bővítette a rehabilitációs foglalkoztató munkatermet és a foglalkoztatottak létszámát. A beruházás a település önkormányzata segítségével valósulhatott meg.
2014. 10. 10. 21:35
Megosztás:

Átadták Bécs főpályaudvarát

Ünnepélyesen átadták pénteken Bécs főpályaudvarát, ahol decembertől a budapesti vonatok is megállnak majd.
2014. 10. 10. 21:15
Megosztás:

Az IMF újabb tanulmányában is javította magyarországi prognózisát

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pénteken közzétett Közép- Kelet- és Délkelet-Európát vizsgáló regionális tanulmányának (REI) őszi frissítése szerint is javultak a magyar gazdaság kilátásai; a tavaszi tanulmányhoz képest gyorsabb növekedésre, exportbővülésre, lakossági fogyasztásra, magasabb, de 3 százalék alatti államháztartási hiányra és alacsonyabb inflációra számítanak.
2014. 10. 10. 20:55
Megosztás:

A magyar állam tulajdonába kerültek a Főgáz-részvények

A magyar állam megvásárolta a Főgáz Zrt.-nek a Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában álló 50 százalékos társasági részesedését - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI érdeklődésére.
2014. 10. 10. 20:35
Megosztás:

Londoni elemzők meredeken csökkentik magyar inflációs előrejelzésüket

Meredeken csökkentették az idei és a jövő évi magyarországi inflációra szóló előrejelzésüket londoni pénzügyi elemzők a várakozásoktól messze elmaradó, negatív szeptemberi inflációs adatok pénteki ismertetése után.
2014. 10. 10. 20:15
Megosztás:

Mol: nincs értelme fenntartani a sziszeki finomítót

A Mol Nyrt. szerint nincs értelme pénzt és energiát fektetni a horvátországi Sziszekben található olajfinomító életben tartására - idézi a Jutarnji List című zágrábi lap pénteken Ferencz I. Szabolcsnak, a Mol Csoport csoportszintű társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatójának ezzel kapcsolatos nyilatkozatát.
2014. 10. 10. 19:55
Megosztás:

Mit mond az IBM globális kutatása a pénzügyi vezetőkről?

A pénzügyi vezetők jelentős része munkája kétharmadában táblázatokra, kimutatásokra vagy a megérzéseire hagyatkozik. Több mint négyötödük tisztában van a vállalati adatok integrálásának fontosságával, de csak negyedük érzi úgy, hogy saját csapata igazán profi lenne ebben. Hogyan segíthet nekik a technológia? Erről szól az IBM globális kutatása és októberi konferenciája.
2014. 10. 10. 19:29
Megosztás:

Közel 9 milliárdos járműipari beruházást hoz Magyarországra az Alumetal

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) elnöke és Szymon Adamczyk, az Alumetal S. A. elnök-vezérigazgatója ma bejelentették az Alumetal 150 új munkahelyet teremtő, csaknem 9 milliárdos forintos komáromi beruházását. A bejelentést a helyszínen üdvözölte Dr. Molnár Attila, Komárom város polgármestere és Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár.
2014. 10. 10. 19:05
Megosztás:

Közel 65 százalékos a gáztárolók töltöttsége

Folyamatos a hazai földgázkészlet feltöltése, október elején a tárolók töltöttségi szintje megközelíti 65 százalékot - közölte az MVM Csoport az MTI-vel pénteken.
2014. 10. 10. 18:40
Megosztás:

Megerősítette befolyását az Agnelli család a Fiat Chrysler felett

A részvény New York-i tőzsde bevezetése előtt megnövelte befolyását a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) csoport felett a főrészvényes, az Agnelli család - idézi a Reuters hírügynökség jelentése alapján a milánói tőzsde közleményét az Automotive News hírportál.
2014. 10. 10. 17:18
Megosztás:

7 hónapos Exkluzív startup reality-t szervez a Forbes és a Day One Capital 2015 tavaszán

A Forbes magazin és a Day One Capital Kockázati Tőkealap-kezelő (Day One Capital) Magyarországon először egy egyedülálló és nagyszabású startup eseményt indít STARTUP BROADWAY címmel. A startupok életét és fejlődését testközelből bemutató héthónapos program 2015 tavaszán veszi kezdetét egy régiós eseménysorozat részeként.
2014. 10. 10. 16:55
Megosztás:

Takarékszövetkezetek - Újabb tizenhat taggal bővült a garanciaközösség

Újabb tizenhat taggal bővült a takarékszövetkezetek garanciaközössége, ezzel a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és immár 49 hitelintézet ezentúl egyetemlegesen felel egymás kötelezettségeiért - közölte a TakarékBank pénteken az MTI-vel.
2014. 10. 10. 16:33
Megosztás:

Itt az ideje kockáztatni!

A világgazdaság növekedése továbbra is támogatja a részvénypiacokat, de a Fed kamatemelése és a geopolitikai feszültségek miatt időszakosan nagyobb korrekciókra lehet számítani. Idehaza marad az alacsony kamatkörnyezet, így az infláció növekedése esetén pozitív reálhozam eléréséhez érdemes kockázatosabb eszközök irányába mozdulni. A forint esetében az utolsó negyedévben már kiegyensúlyozottabb árfolyamra számítunk – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
2014. 10. 10. 16:10
Megosztás:

Gyenge nyitás New Yorkban

Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a fontosabb New York-i tőzsdemutatók.
2014. 10. 10. 15:50
Megosztás: