Mikor lesz 'béke' Magyarország és az USA között?
Az Országgyűlés elnöke szerint úgy javíthatók az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást, valamint politikát. Kövér László az MTI-nek adott évértékelő nyilatkozatában utalt arra: tiltakozásul küldött levelet az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa elnökének.
Ezek a legstresszesebb munkakörök
Az év utolsó hónapja a legtöbb foglalkoztatási ágazatban kiemelt pszichoszociális kockázatot jelent a munkavállalók, ezen belül is elsősorban a családos nők számára. Egy friss brit munkavédelmi felmérés szerint az egészségügy, a szociális és oktatási szféra alkalmazottjai, az adminisztratív és az ügyfélszolgálati területeken, valamint a kereskedelemben és a vendéglátásban dolgozók a leginkább kitettek a kóros mértékű munkahelyi stressz hatásainak. A téli betegségek, a balesetek számának növekedése, az év végi céges zárások, a szoros határidők és az elvárt kiemelkedő kereskedelmi forgalom fokozott terheléssel és munkahelyi stresszel járnak ezen ágazatok egyébként is leterhelt munkavállalói számára. Éppen ezért decemberben kiemelt fontossággal bír a munkahelyi stressz megfelelő kezelése, ami a munkáltató feladata, és amelynek tudatosítása érdekében az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kétéves figyelemfelkeltő kampányt folytat.
Ukrajna megoldja? - Ukrajna megkétszerezte gázimportját Európából
Ukrajna 4 milliárd köbméter földgázt vásárolt Európából az idei első 11 hónapban, ami csaknem kétszerese az egy évvel korábbinak. Az Ukrtransgaz ukrán gázforgalmazó honlapjára felkerült adatok szerint Ukrajna a tavalyi első 11 hónapban 2,1 milliárd köbméter, egy évvel korábban 0,1 milliárd köbméter földgázt importált Európa felöl.
Hogyan élénkítsük a lakáspiacot? - 2,5%-os fix kamatozású hitel lehet a megoldás
A növekedési hitelprogram mintájára 2,5 százalékos fix kamatú, forintalapú lakáshitelt, az új lakásoknál - minden számlával igazolt költségre - áfa-visszaigénylést és négyzetméterenként 30 ezer forintos energetikai támogatást javasol a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) a lakásépítések élénkítésére.
Ne vezesse be a kormány az online árukövetési rendszert!
A Demokratikus Koalíció (DK) felszólítja a kormányt, hogy ne vezesse be a elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszert, mert az a korrupció visszaszorítására alkalmatlan, a magyar cégeket viszont keményen bünteti.
A sztrájk miatt visszaváltja a MÁV az Olaszországba szóló jegyeket
Visszatéríti az Olaszországba szóló jegyeket a MÁV-Start, mert sztrájk miatt szombat éjféltől vasárnap estig vonatkimaradásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani az olasz vonalakon - tájékoztatta a Mávinform szombat reggel az MTI-t.
Egyetértési nyilatkozatot írt alá a HIPA és a Lafarge Cement Magyarország Kft.
A kutatás-fejlesztés és a duális képzés elősegítésére egyetértési nyilatkozatot írt alá a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) valamint a Lafarge Cement Magyarország Kft. képviselője pénteken Budapesten.
Elutasították az OTP Ingatlanlízing keresetét elsőfokon
Elutasította az OTP Ingatlanlízing Zrt. magyar állammal szemben indított devizahiteles keresetét a Fővárosi Törvényszék pénteken elsőfokon.
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása
Jövőre 11 milliárd forint lesz a baromfiágazat állatjóléti támogatása, ez 3 milliárd forinttal több az idei eredeti keretnél - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
Új élőállat-fogadó és -beszállító rendszert adtak át a Hungerit Zrt.-nél
A Hungerit Zrt. versenyképességét javítja a mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással elkészült új élőállat-fogadó és -beszállító rendszer, amelyet pénteken adtak át a baromfiipari cégnél Szentesen.
Nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban
Negyedéves alapon 2014 harmadik negyedévében 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban (EU) az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteki jelentése szerint. A 18 tagállamból álló eurózónában 0,2 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma.
Elemzők: továbbra is alacsony ipari bővülés várható
Továbbra is alacsony ipari termelésnövekedére számítanak az év utolsó két hónapjában az MTI által megkérdezett elemzők.
KSH: megegyeznek az ipari termelés októberi részletes adatai az első becsléssel
A ipari termelésre vonatkozó első becsléssel azonos adatokat közölt pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), októberben éves összehasonlításban 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene a szeptemberi 7,6 százalék után, a termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Új követelmények a robottervezésben – robotok a korláton kívül
Miért kell elhagyni az acélból készült munkásoknak biztonsági ketrecüket – ideje elgondolkodni ezen. Ideje a robotokról alkotott képünket a mai igényekhez illeszteni, és az iparban használt robotokat új feladataiknak megfelelően megtervezni - olvasható az Univerzal Robots sajtóközleményében.
Investors in People minősítést kapott az Unilever
Az emberi erőforrások fejlesztésének legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését azon szervezetek kapják meg, amelyek a jó és fenntartható üzlet érdekében a legjobb szervezeti gyakorlatokat tudják felmutatni.
A GEFCO az algériai piacra lép
A GEFCO csoport, az ipari logisztika globális szereplője és az autóipari logisztika vezető európai szolgáltatója, kibővíti észak-afrikai hálózatát és leányvállalatot nyit Algériában. „A GEFCO magas szintű, többletértéket jelentő logisztikai szolgáltatásokat kínál Algériában a cégcsoport nemzetközi standardjaival összhangban. Észak-Afrika ígéretes és dinamikus régió a nemzetközi kereskedelem szempontjából. Nemzetközi hálózatunk stabilitása támogathatja helyi ügyfeleink növekedését, az észak-afrikai bemenő és kijövő nemzetközi forgalom irányítását” - mondja Jean-Paul Ornano, a GEFCO Marokkó ügyvezető igazgatója és a Csoport Észak-Afrikáért felelős területi igazgatója.
Már 12 vállalat és intézmény segíti a gazdálkodókat a Contivo programban
Több mint 60 gazdálkodó csatlakozott eddig a Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ szakmai programhoz. Ők már csaknem 40 ezer hektárnyi földterületen kamatoztatják a szerzett ismereteket és szolgáltatásokat, hangzott el a program évértékelő konferenciáján. A siófoki rendezvényen két új szakmai partner is csatlakozott az országban egyedülálló összefogáshoz.
40 éve nem volt ilyen gyenge méztermés
A rendkívül rossz időjárás miatt az átlagos termésmennyiségnek alig a fele került idén a hordókba – mondta az MTI-nek Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke, a pénteken kezdődő, háromnapos VII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál egyik főszervezője.