Az Agrya ellenzi az online árukövetési rendszer jelenlegi tervezet szerinti bevezetését

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
2014. 12. 13. 09:00
Megosztás:

Nagy kockázat, de lehetőség is a panaszos ügyfél

A negatív ügyfélélmény, a rossz benyomás súlyos hatással van a cég árbevételére, így stabilitására is: bevétele akár ötödét kockáztatja az a vállalkozás, amely nem fordít kiemelt figyelmet az ügyfél,- és panaszkezelésre – derül ki a DEVELOR Tanácsadó Zrt. ügyfélélmény-kutatásából.
2014. 12. 13. 08:00
Megosztás:

Leminősítette Franciaországot a Fitch Ratings

Leminősítette Franciaország államadós-besorolásait pénteken a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy érdemben romlottak a francia költségvetési, adósságdinamikai és növekedési kilátások.
2014. 12. 13. 07:30
Megosztás:

A szülők több mint fele nem találja el, milyen játékra vágyik gyereke

Játéksziget bolthálózatot üzemeltető Formatex kutatása szerint a szülők 58 százaléka nem azt veszi meg a gyerekének, amivel a legszívesebben játszik.
2014. 12. 13. 07:00
Megosztás:

Rövidebb menetidő, sűrűbb vonatközlekedés az új vasúti menetrendben

Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet - közölte a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
2014. 12. 13. 06:00
Megosztás:

Alacsony olajár, orosz balhé - ebből még nagy baj lesz!

A folyamatosan csökkenő olajárak fő haszonélvezői közé tartoznak a közép- és kelet-európai felzárkózó térség gazdaságai is, de az orosz gazdaságra nehezedő nyomás egy idő után régiós járványkockázattá válhat - vélekedtek pénteki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
2014. 12. 13. 04:00
Megosztás:

Útdíj - A Magyar Autóklub kifogásolja az egyeztetés és a hatástanulmány hiányát

A Magyar Autóklub alapvetően két dolgot kifogásolt a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal folytatott pénteki tárgyalásokon, azt, hogy a döntés előtt nem egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, illetve azt, hogy nem mutattak be a hatástanulmányt - mondta Kovács Kázmér ügyvéd, az autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke az MTI-nek.
2014. 12. 13. 03:00
Megosztás:

A Videoton vállalatcsoport árbevétele 17 százalékkal nőtt az idén

A Videoton vállalatcsoport az idén 17 százalékkal növelte konszolidált árbevételét a tavalyi évhez képest, amely így várhatóan 134 milliárd forintot tesz ki 2014-ben – jelentette be az elnök-vezérigazgató a vállalatcsoport évzáró rendezvényén pénteken, Székesfehérváron.
2014. 12. 13. 01:00
Megosztás:

Megvonta Bulgáriától a befektetési ajánlású minősítést az S&P

Megvonta Bulgáriától a befektetési ajánlású minősítést pénteken a Standard & Poor's, elsősorban a banki kockázatokkal és a tartós defláció negatív növekedési hatásaival indokolva a lépést.
2014. 12. 13. 00:01
Megosztás:

Az új berlini repülőtéren 2017 második felében indulhat a forgalom

Az eredeti tervekhez képest 6 éves késéssel, 2017 második fél évében indulhat a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházást irányító társaság pénteki bejelentése szerint.
2014. 12. 12. 23:30
Megosztás:

A légi irányítás számítógépes hibája okozott komoly fennakadásokat a londoni légiforgalomban

Jelentős forgalmi fennakadásokat okozott pénteken London légterében az irányítási rendszer informatikai hálózatának meghibásodása.
2014. 12. 12. 23:10
Megosztás:

Európai uniós támogatással építik ki Jászladány szennyvízcsatorna-hálózatát

Több mint 2,8 milliárd forintos beruházás keretében, döntően európai uniós támogatással megkezdik Jászladány szennyvízcsatorna-hálózatának kiépítését. A fejlesztéshez korábban megállapított önerő 15 százalékos mértékét a kormány 5 százalékra csökkentette - közölte a projekt kommunikációját végző Szféra Tisza Kft. pénteken az MTI-vel.
2014. 12. 12. 22:40
Megosztás:

Az EU által finanszírozott útfejlesztési projekteknek meg kell felelniük a rentabilitás kritériumának

Az Európai Unió (EU) által finanszírozott útfejlesztési projekteknek minden esetben meg kell felelniük a rentabilitás kritériumának - nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek arra a kérdésre válaszolva, hogy nincs-e ellentmondás a miniszterelnök Napi Gazdaságban megjelent interjúja és az általa korábban elmondottak között.
2014. 12. 12. 22:10
Megosztás:

MNB: októberben 162 új szerződést kötöttek

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 októberében 162, míg 2012 áprilisa és 2014 októbere között 180 412 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken a honlapján, egyúttal bejelentette: a forintosítás miatt ezután nem frissíti az adatokat.
2014. 12. 12. 21:45
Megosztás:

Új biztonsági szolgáltató a repülőtéren

A Budapest Airport Zrt. új biztonsági szolgáltatót alkalmaz a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér termináljainak közúti előterén, egyebek mellett azért, hogy az illegális taxisok jelenlétét visszaszorítsa.
2014. 12. 12. 21:20
Megosztás:

Földadó - nemet mond rá a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és -formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával - közölte az elnökség döntését a NAK pénteken az MTI-vel.
2014. 12. 12. 20:55
Megosztás:

Százmillió eurós hitelszerződést kötött az MVM az Európai Beruházási Bankkal

Új, 100 millió euró keretösszegű beruházási hitelszerződést írt alá az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. az Európai Beruházási Bankkal (EIB) pénteken Budapesten.
2014. 12. 12. 20:30
Megosztás:

Az NFM a döntés előkészítés során egyeztetett a szakmai szervezetekkel

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az útdíjrendszerrel kapcsolatos döntés előkészítése során egyeztetett az érintett szakmai szervezetek képviselőivel, pénteken pedig a Magyar Autóklubbal tisztázták a sajtóban megjelent félreértéseket - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel.
2014. 12. 12. 20:10
Megosztás:

Az adóhatóság folytatja a kamarai hozzájárulások behajtását

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folytatja az elmaradt kamarai hozzájárulások beszedését, először a 2012 óta nem fizető cégek számláiról emelik le a tartozásokat - közölte az adóhatóság az MTI-vel.
2014. 12. 12. 19:50
Megosztás:

Félmilliárdos technológiai fejlesztést valósít meg az Albacomp RI Kft.

Az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. uniós források felhasználásával, 499 millió forint összköltséggel valósít meg technológiai fejlesztést, amelynek eredményeképpen a társaság működéséhez szükséges villamos energiát a jövőben környezetbarát módon és gazdaságosan tudják előállítani - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2014. 12. 12. 19:30
Megosztás: