Amnesty International: a kormány megpróbálja elhallgattatni a civil szervezeteket

Az Amnesty International Magyarország a Norvég Civil Alappal folyó vita kapcsán felszólította a magyar kormányt, hogy hagyjon fel a civil szervezetek "célkeresztbe állításával" és biztosítsa, hogy "megfélemlítés nélkül gyakorolhassák" az egyesülési és a szólásszabadság jogát. A szervezet erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2014. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A MOL vezetésével esett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,73 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 695,19 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
2014. 06. 17. 19:36
Megosztás:

Kína a világ legnagyobb robotpiaca

Kína lett a világ legnagyobb robotpiaca tavaly, lehagyva Japánt - derült ki az iparági szövetség kedden közzétett statisztikáiból.
2014. 06. 17. 19:15
Megosztás:

Szeretik a magyar innovációkat Ázsiában

Második alkalommal vesznek részt magyar IT-cégek Ázsia legnagyobb infokommunikációs kiállításán, a június 17-20. között zajló CommunicAsia rendezvényen. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) által a négynapos szingapúri expóra biztosított kollektív magyar stand a világ mintegy félszáz országából érkező több tízezer vendégnek mutat be magyar innovációkat.
2014. 06. 17. 18:55
Megosztás:

Megoldás a béremelés helyett a kkv-k számára

Bár a bérek az utóbbi időszakban felívelő pályára álltak, a gazdasági mutatók is javultak, azonban a vállalati szektor nem elég erős ahhoz, hogy komolyabb béremeléseket hajtson végre. Azok a cégek, amelyek esetleg nem tudnak béremelést vagy prémiumot adni, egy, számukra kedvező biztosítással jutalmazhatják a dolgozóikat, de a konstrukció a kulcsemberek megtartására is alkalmas - olvasható a Budapest Prime sajtóközleményében.
2014. 06. 17. 18:33
Megosztás:

Irak kurdisztáni régiójában nyitott irodát a MOL

A Mol-csoport június 1-jével megnyitotta új regionális irodáját Erbilben, Irak kurdisztáni régiójának fővárosában; az új iroda feladata a cégcsoport közel-keleti és afrikai tevékenységeinek helyi irányítása - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2014. 06. 17. 18:10
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-ek számára kiemelten fontos az orosz-ukrán helyzet alakulása

A visegrádi országok számára kiemelten fontos kérdés az orosz-ukrán helyzet alakulása, mivel mindkét ország a V4-ek kiemelt gazdasági partnere - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a visegrádi országok gazdasági minisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2014. 06. 17. 17:50
Megosztás:

Szijjártó Péter a horvát külügyminiszter-helyettessel tárgyalt

A magyar-horvát határátkelőhelyek építésének gyorsításáról, valamint a két országot összekötő gázvezetékrendszer kétirányúsításáról is tárgyalt Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettessel kedden Budapesten.
2014. 06. 17. 17:30
Megosztás:

Megváltozik a mobilparkolás menete júliustól

Megváltozik a mobilparkolás menete július elsejétől, amikor bevezetik az országos, egységes mobilparkolási és autópálya-használati rendszert.
2014. 06. 17. 17:10
Megosztás:

Szijjártó: az export további növekedésének kulcsa az élelmiszer- és borkivitel

A magyar export további növekedésének kulcsa az élelmiszer- és borkivitel folyamatos növelése - mondta Szijjártó Péter kijelölt külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kedden, egy magyar borokat népszerűsítő budapesti bemutatón.
2014. 06. 17. 16:50
Megosztás:

Londoni elemzők: a magyar makrokörnyezet további kamatcsökkentést indokol

A magyar makrogazdasági környezet újabb jegybanki kamatcsökkentéseket indokol, és továbbra sem kizárt a monetáris enyhítés folytatása a 2,00 százalékos alapkamat eléréséig - jósolták magyarországi tárgyalásaikat összegző keddi tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
2014. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Hogy látják kívülről? - Külföldi sajtó Magyarországról

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Joachim Gauck német államfő budapesti látogatásáról közölt cikket kedden, a liberális Süddeutsche Zeitung pedig beszámolt a Gauck-látogatásról és recenziót közölt Igor Janke lengyel újságíró Orbán Viktorról szóló könyvéről.
2014. 06. 17. 16:10
Megosztás:

Gyengültek a New York-i indexek

Gyengültek a fontosabb New York-i indexek kedden tőzsdenyitáskor.
2014. 06. 17. 15:50
Megosztás:

Arab delegáció a földművelésügyi tárcánál

Magyarországon kezdett hivatalos tárgyalásokat kedden Halífa Ahmad Ál Alí, az Abu Dhabi Élelmezésbiztonsági Központ ügyvezető igazgatója és üzleti kísérete - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel.
2014. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Nagyszabású kezdeményezés a magyar borok népszerűsítésére

Kezdeményezést indít a Lidl Magyarország a magyar borok hazai és nemzetközi népszerűsítésére. A kezdeményezés első lépésként a LIDL WINE EXPO 2014 HUNGARY nevű rendezvényen 7 magyar borrégió 130 borászatának 594 féle borát mutatja be az áruházlánc három európai ország Lidl képviselőinek azzal a céllal, hogy minél több hazai bor váljon elérhetővé a külföldi Lidl áruházaik polcain.
2014. 06. 17. 15:10
Megosztás:

Reklámadó - Az államfő aláírta a törvényt

Aláírta Áder János köztársasági elnök a reklámadóról szóló törvényt, amelyet múlt szerdán fogadott el az Országgyűlés - derül ki az Országgyűlés honlapjáról.
2014. 06. 17. 14:50
Megosztás:

Most lendülhet be igazán a Növekedési Hitelprogram 2

2014 első félévében is a jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP) határozta meg a vállalati hitelpiacot azzal együtt, hogy a cégek érdeklődése a program második szakaszában egyelőre visszafogott volt. A Budapest Bank szerint a következő hónapokban fokozott érdeklődés várható a kis- és középvállalkozások (kkv) körében a kedvező kamatozású hitel iránt. A bankcsoport 28 milliárd forint értékben kötött szerződést az NHP második fázisának keretében. Ezzel november óta a bankcsoport helyezte ki az összes NHP2 forrás 16,5%-át, így a piaci részesedésén felül, kiemelkedő mértékben járult hozzá a kkv szektor fejlesztéséhez.
2014. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Saját pénz bevezetésére készül Koszovó

Saját pénz bevezetésére készül Koszovó, így hamarosan az eddig használt euró helyett dardannal lehet majd fizetni a balkáni országban - írta kedden a Pristina Tribuna című napilap.
2014. 06. 17. 14:05
Megosztás:

Júliustól lehet az ING részvényeivel kereskedni

Az ING Csoport bejelentette leányvállalata, az NN Csoport részvényeinek tőzsdei bevezetésére vonatkozó előzetes kibocsátási ársávját és a kibocsátás nagyságrendjét, a részvények kereskedése várhatóan július 2-án kezdődik az amszterdami Euronext értéktőzsdén - közölte az ING Csoport kedden az MTI-vel.
2014. 06. 17. 13:45
Megosztás:

Csökkenő hozam a három hónapos dkj-aukción

Csökkenő hozam mellett a tervezettnél nagyobb értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) kedden az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK).
2014. 06. 17. 13:25
Megosztás: