Munkahelyi képzés támogatására pályázhatnak a nagyvállalkozások

Március első felében jelenik meg a "Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalkozások számára" című pályázati kiírás két komponense, egy a közép-magyarországi régióban, egy pedig az ország többi részén megvalósuló projektek számára; a pályázati keret viszonylagos szűkössége és a kedvező feltételek miatt várható nagy érdeklődés miatt célszerű gyorsan dönteni a pályázásról - hívja fel a figyelmet a Deloitte.
2012. 03. 12. 07:28
Megosztás:

Eddig hét felmentés született a plázastop alól

Eddig 23 kereskedelmi beruházás kapcsán érkezett kérelem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a vidékfejlesztési tárca delegáltjaiból álló plázastop-bizottsághoz, ebből a testület tízet bírált el, hét esetben támogatták a beruházók kérelmét, háromban elutasították - írta hétfői számában a Népszabadság.
2012. 03. 12. 07:15
Megosztás:

BUX - heti kilátások, mire számíthatunk?

A BÉT részvénypiacának forgalma az előző hetinél közel 30 milliárd forinttal nagyobb volt, de az árfolyamok tovább estek ezen a héten, részben a nemzetközi hangulat, részben a késlekedő IMF-megállapodás miatt. A tőzsdemutató, a BUX 2,62 százalékot, 507 pontot veszített értékéből, és a hetet 18.803,43 ponton zárta. Nézzük, mit hozhat a folytatás: BUX index technikai elemzés.
2012. 03. 12. 06:44
Megosztás:

Cafeteria elemek megismertetésére csaknem 740 millió forintot költött a NÜSZ

Az Erzsébet-utalvány és a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) népszerűsítésére a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ) Kft. több mint 739 millió forintot költött tavaly novembertől ez év január végéig a Kantar Media listaáras reklámköltés adatai szerint - számolt be hétfőn a Világgazdaság.
2012. 03. 12. 06:21
Megosztás:

Nem lesz újabb roncsprémium-program Olaszországban

Olaszország nem tervez újabb ösztönzőket az autópiaci forgalom élénkítésére - közölte Corrado Passera ipari miniszter az Il Sole 24 Ore napilapnak adott interjúban vasárnap.
2012. 03. 12. 05:43
Megosztás:

Nagy baj lehet ebből! Az emberek nem veszik komolyan a tiltást

Az általános tűzgyújtási tilalom ellenére szinte egymást érik Pest megyében a nádas- és avartüzek; legutóbb Szentmártonkáta külterületén lobbant lángra egy fenyőerdő aljnövényzete - közölte a megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese vasárnap az MTI-vel.
2012. 03. 12. 04:26
Megosztás:

Napi Gazdaság - Az év közepén zárulhat a magyar-szlovák gázvezeték közbeszerzése

Budapest, 2012. március 12., hétfő (MTI) - Az év közepére zárulhat le a magyar-szlovák gázvezeték közbeszerzési eljárása, az összeköttetést az MVM leánycége végzi - írta hétfői számában a Napi Gazdaság Felkai Györgyre, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatójára hivatkozva.
2012. 03. 12. 03:43
Megosztás:

Csehország továbbra is számol az euró bevezetésével

A cseh kormány továbbra is számol az euró bevezetésével és nem kíván tárgyalásokat kezdeményezni az Európai Unióval (EU) Václav Klaus államfő azon elképzeléséről, hogy Csehország kapjon kivételt a közös pénznem bevezetése alól. Erről Petr Necas cseh miniszterelnök beszélt a prágai közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.
2012. 03. 11. 23:01
Megosztás:

Sikertelen a német megszorító csomag

Felerészben sem sikerült teljesíteni a 2011-re előirányzott megszorításokat Németországban - írta a vasárnap a Der Spiegel.
2012. 03. 11. 22:22
Megosztás:

A vártnál hamarabb jöhet a görög fellendülés

A görög szuverén adósságválság rendezésében mérföldkőnek számító sikeres magánbefektetői kötvénycsere akció pozitív gazdasági hatásai a vártnál korábban jelentkezhetnek, amennyiben az ország következetesen végrehajtja a strukturális reformprogramot - nyilatkozta a kötvénycsere program kialkudásában kulcsszerepet játszó International Institute of Finance (IIF) igazgatója Charles Dallara a görög Ethnos napilapnak.
2012. 03. 11. 21:47
Megosztás:

A magánnyugdíj-pénztári tagok csaknem háromnegyede kitart korábbi döntése mellett

A magánnyugdíj-pénztári tagok majdnem háromnegyede nem tervezi a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe - közölte a Stabilitás Pénztárszövetség az MTI-vel.
2012. 03. 11. 21:21
Megosztás:

Győzike egyre nagyobb bajban - 22,2 milliós adócsalás a vád

Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-vel.
2012. 03. 11. 20:43
Megosztás:

A Mona Lisa másolat titka

Művészettörténészek szerint valószínűleg Leonardo da Vinci Salai néven ismert tanítványa és sokak szerint szerelmese festhette azt a Mona Lisa-másolatot, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy egy időben készült az eredeti portréval.
2012. 03. 11. 20:18
Megosztás:

Kína ellopta az F-35-ös vadászgép titkos terveit

"Kínai kémek" feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és "ellopták" a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit - írta a The Sunday Times.
2012. 03. 11. 19:48
Megosztás:

Műszaki szakemberhiány! Már a németországi jólétet veszélyezteti

A Siemens vezérigazgatója Peter Löscher szerint a németországi jólét alapjait fenyegeti a műszaki szakemberhiány.
2012. 03. 11. 19:21
Megosztás:

Az önfeladás útjára lépett a felvidéki magyarság

A Jobbik szerint a korábbi kormányzása idején magyarellenes törvényeket alkotó, Robert Fico vezette Smer fölényes győzelme tovább fogja rontani a felvidéki magyarság helyzetét; az ellenzéki párt úgy véli, hogy a szombati szlovák választások eredménye súlyos figyelmeztetés a magyar kormány és a Kárpát-medence többi magyar közössége számára is.
2012. 03. 11. 18:53
Megosztás:

Új adó - Katasztrófavédelmi hozzájárulás: nem elég befizetni, be is kell jelenteni

A katasztrófavédelmi hozzájárulást nem elég befizetni, az adózóknak több adminisztratív kötelezettségnek is eleget kell tenniük, így például március végéig bejelentési kötelezettségük van a katasztrófavédelmi hatóság felé, amelynek elmulasztása szankciót von maga után - figyelmeztet a Deloitte.
2012. 03. 11. 18:29
Megosztás:

Az MSZP az önfényezés befejezésére szólította fel a kormányt

Az MSZP szerint a kormánynak be kell fejeznie az "önfényezést", a párt álláspontja szerint az erre költött forrásokat munkahelyteremtésre, illetve a többkulcsos adórendszer bevezetésére kellene költeni.
2012. 03. 11. 18:10
Megosztás:

Az összes banánfa elpusztulhat - titokzatos kór rágja a növényeket

Délkelet-Ázsiából származik kutatók szerint az a gombafertőzés, amely globális pusztító hadjáratot végez az édesebb-, illetve a főzőbanánok körében.
2012. 03. 11. 17:50
Megosztás:

A vizitdíjról megy a vita

Németországban a 2004-ben bevezetett vizitdíj eltörlését javasolják a kormánypárti liberálisok, a vita azzal kapcsolatban indult el, hogy az egészségbiztosítóknál rekord nagyságú, 20 milliárd eurós többlet halmozódott fel.
2012. 03. 11. 17:20
Megosztás: