Navracsics Tibor: az innováció stratégiai alappillér
Budapest, 2012. március 27., kedd (MTI) - Az innováció Magyarország jövőjének, stratégiájának egyik alappillére - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, a kormány számára koordinációs szerepet ellátó Nemzeti Kutatási, Innovációs és Tudománypolitikai Tanács (NKITT) elnöke a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) keddi közgyűlésén.
Túljegyzés mellett keltek el a spanyol és olasz állampapírok
Túljegyzés mellett adott el állampapírokat Spanyolország és Olaszország kedden.
Plágiumgyanú - Nyilvános a Schmitt-jelentés
Nyilvánosságra hozta jelentésének összefoglalóját az államfő kisdoktorijával szemben felmerült plágiumgyanú miatt felállított bizottság a Semmelweis Egyetem honlapján kedden. A testület január 23-án állt fel, tagjait eddig nem nevezték meg.
Újra az alkotmánybíróság elé kerül a magánnyugdíj-pénztári törvény
A magánnyugdíj-pénztári törvény soron kívüli megsemmisítését kérik magánszemélyek az Alkotmánybíróságtól a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének múlt évi beadványát megismételve - közölte a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) kedden az MTI-vel.
Tovább romlott a fogyasztói hangulat Svájcban
Svájcban romlott a februári fogyasztói hangulatot tükröző mutató. Az index a második egymást követő hónapban csökkent, de még így is meglehetősen kedvező maradt, elsősorban a járművek iránti erős keresletnek köszönhetően.
A kelet-európai üzletág eladását szorgalmazza Praktiker főrészvényese
A Praktiker főrészvényese szerint a német barkácsáruház-láncnak vissza kellene vonulnia a kelet-európai piacról.
A hó eleje óta nem volt ilyen erős a forint a dollárral szemben
A forint a nemzetközi kedvező hangulat hatására tovább erősödött kedd délelőtt. Az elemzők szerint az MNB keddi kamatdöntő ülése érdemben várhatóan nem befolyásolja majd forint árfolyamát.
Változatlanul jó a hangulat Európában
Továbbra is növekedést jeleznek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a kereskedés első órájának elteltével, sőt a nyereségek nőttek is a reggeli értékekhez képest. A befektetőket változatlanul az tartja jó hangulatban, hogy Ben Bernanke Fed-elnök hétfőn azt sejtette, a gazdaság és a foglalkoztatás fellendítése céljából további ösztönző lépések lehetnek szükségesek.
Ismét lépett az MNB a vállalati hitelezési képesség érdekében
Magyar Nemzeti Bank a vállalati hitelezés támogatása érdekében 2012. április 3-tól kétéves hiteleszközt vezet be. A jegybank ezzel párhuzamosan bővíti az általa fedezetként elfogadott értékpapírok körét és átalakította a fedezetek befogadási mértékeit. A változtatások 2012. április 16-tól lépnek életbe.
Kiskereskedelem - az olcsóbb termékek iránt van kereslet
Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2.789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Fiktív cégek százait leplezte le a NAV
Több száz fiktív cég akadt fenn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton, amelynek célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának társaságot, hogy megcsapolják az államkasszát - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.
Gondot okoz a csapadékhiány - veszélyben a gabona
Már nem csak az őszi repcevetéseket érinti súlyosan, ha tovább tart a tavaly ősz óta tapasztalt száraz időjárás, hanem a gabonát is komolyan veszélyezteti - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
Nem javult tovább a német fogyasztói hangulat, sőt...
Németországban a várakozásokkal ellentétben romlott a fogyasztói bizalom. Az áprilisra előre tekintő, kedden ismertetett hangulatmutató 5,9 pontra csökkent a felülvizsgált márciusi 6 pontról. Az elemzők 6,2 pontot vártak a mutatót készítő GfK piackutató intézettől.
Sztrájk miatt lebénult a német légiközlekedés
Sztrájk kezdődött kedden kora reggel több németországi nemzetközi repülőtéren, a munkabeszüntetés miatt már reggel több száz járatot kellett törölni.
Emelkedéssel nyitott a magyar piac kedden
A nemzetközi tendenciáknak megfelelően pozitív nyitást hozott a keddi nap a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a BUX index 111,92 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel 19.212,99 ponton kezdte a napot.
Döntött a parlament a kiegészítő bérkompenzáció szabályairól
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keresők bérkompenzációjának végrehajtásához szükséges törvénymódosításokat, és változtatott a költségvetésen is, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknek az ötszázalékos béremelés is gondot okoz. Erre a célra a büdzsé módosításával 21 milliárd forintot csoportosítottak át a Nemzeti Foglalkoztatási Alapba.
Erősödő indexekkel nyithat Európa
Emelkedéssel kezdhetik a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden elsősorban annak hatására, hogy Ben Bernanke Fed elnök hétfőn arra utalt, a gazdasági növekedés fellendítése, és foglalkoztatás bővítése céljából további monetáris enyhítésre lehet szükség.
Bernanke szavai Ázsiában is éreztették hatásukat
Az amerikai piacok hétfői szárnyalását látva Ázsiában is erőteljes emelkedés bontakozott ki. Nemcsak az amerikai, de az ázsiai befektetők is optimizmussal fogadták a Fed elnökének tegnapi beszédét, melyben jelezte, hogy az amerikai monetáris politika alkalmazkodó marad a munkaerőpiac támogatása érdekében.
OTP részvény - egyre esélyesebb a lefordulás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,63 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 19.101,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma mindössze 5,9 milliárd forint volt. A magyar piacon nincs impulzus, de a nemzetközi piacokon sem, ez tükröződik az alacsony forgalomban és a befektetői határozatlanságban, bizonytalanságban. Változás akkor várható a BÉT-en, ha a nemzetközi piacokon is visszatér a forgalom. Az OTP részvények ára 11 forinttal, 0,28 százalékkal 3.890 forintra csökkent, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.
Akik a Magyar Telekomban látnak fantáziát...
A tegnapi kereskedésben a Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,22 százalékkal 580 forintra nőtt, forgalma 335,5 millió forint volt. Mai elemzésünkben a telekom-részvény várható árfolyam alakulását követjük nyomon.