Újraindulhat az ukrán gabonaexport
Az ukrán parlament feloldotta pénteken a búza és a kukorica kivitelére még tavaly októberben elrendelt tilalmat, az árpaexportot viszont továbbra sem engedélyezik.
Hódmezővásárhelyen jelentős energia-megtakarítás a közvilágításban
Budapest, 2011. október 7., péntek (MTI) - A tervezett 25 százalékkal szemben 35 százaléknyi energiát takarít meg a hódmezővásárhelyi önkormányzat azzal, hogy lecserélte a közvilágítási lámpatesteket - közölte a szállító és kivitelező közös sajtóközleményben pénteken.
Párizs és Berlin is a bankok feltőkésítése mellett áll ki
Egyetértés van a német és francia kormányok között arról, hogy szükség van az európai bankok feltőkésítésére, és nincs nézeteltérés azzal kapcsolatosan, hogy ezt miként kellene megvalósítani - mondták francia pénzügyminisztériumi források a Dow Jones üzleti hírügynökségnek pénteken.
Módosították a 900 megahertzes frekvenciaárverés jelentkezési határidejét
Módosította október 20-ról 2011. december 8-ra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala a 900 megahertzes frekvenciaárverésre a jelentkezési határidőt - közölte az NMHH pénteken az MTI-vel.
Megújulnak az utak az Észak-alföldi Régióban
Huszonhét útszakasz, összesen 280 kilométer hosszúságban újul meg 2013-ig az Észak-alföldi Régióban - jelentette be Pajna Zoltán, a regionális fejlesztési tanács elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Debrecenben.
18,6 milliárdos többlettel zárt a központi költségvetés
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első kilenc havi hiánya 1.570,7 milliárd forint volt az előzetes adatok szerint, amely a módosított éves előirányzat 132,6 százaléka, a központi költségvetés szeptemberben 18,6 milliárd forintos többlettel zárt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken a kormány.hu honlapon.
Nagy lehetőségek előtt a térinformatika alkalmazása
A következő időszakban nagy lehetőség nyílik a térinformatikai alkalmazások szélesebb körű használatára, ilyen terület például a közigazgatás átalakítása, ésszerűsítése, továbbá a meglévő adatbázisok egységesítése - mondta Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken Budapesten a térinformatikáról szóló szakmai tanácskozást követő sajtótájékoztatón.
Napközbeni gyengülés után korrigált a forint
Budapest, 2011. október 7., péntek (MTI) - A napközbeni gyengülést követően korrigált a forint, és a péntek délutáni jegyzések már erősödést mutattak az előző napi árfolyamokhoz képest.
Vegyesen nyitott Amerika
Vegyesen kezdték a pénteki kereskedést a legfontosabb Wall Street-i tőzsdeindexek azt követően, hogy a vártnál kedvezőbb munkaerő-piaci adatokat közölt a munkaügyi minisztérium.
A devizapiaci intervenció ellenére alig változott a lengyel jegybank devizatartaléka
Lengyelországban alig változott a nemzeti bank devizatartaléka szeptemberben az egy hónappal korábbihoz képest, annak ellenére, hogy a jegybank kétszer is beavatkozott a devizapiaci folyamatokba a zloty védelmében.
Közép-Kelet-Európa felkészültebb a válságra, mint az euróövezet
Okkal feltételezhető, hogy Közép-Európa gazdaságai és a balti államok kevésbé sérülékenyek, és jobban felkészültek a gazdasági környezet romlásának kezelésére, mint sok euróövezeti tagország - áll a Financial Times pénteki közép-kelet-európai befektetési mellékletében.
Nem változik a gáz ára a negyedik negyedévben sem
Nem változik a gáz ára 2011 negyedik negyedévében, így a végfogyasztói árak a fűtési szezon kezdetével sem emelkednek.
Mini ipari parkot építenek Tatabányán
Tatabánya, 2011. október 7., péntek (MTI) - Barnamezős beruházásban 1,4 hektáros területen, összesen ötezer négyzetméretes csarnok felépítésével mini ipari parkot alakít ki Tatabányán a Tata-Projekt Kft. - jelentette be Solti Péter, a társaság ügyvezetője pénteken sajtótájékoztatón Tatabányán.
Az IMF szerint is csökkenhet az EKB kamatszintje
A Nemzetközi Valutaalap szerint az Európai Központi Bank csökkenteni tudná a kamatot.
Jól jöhet az albániai bankoknak a görög válság
Profitálhatnak a görög válság miatt kialakult bizonytalan helyzetből az albániai bankok - fejtette ki az osztrák Raiffeisen albániai érdekeltségének igazgatóhelyettese.
USA - Vártnál jobb lett a szeptemberi foglalkoztatottsági adat
Az Egyesült Államokban szeptember folyamán a nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma a vártnál jóval nagyobb mértékben, 103.000 fővel bővült a felülvizsgált augusztusi 57.000 fős bővülés után. A munkanélküliségi ráta így maradt 9,1 százalékon. Az előzetes elemzői várakozások 55.000 fős bővülésre számítottak a foglalkoztatottságot tekintve. Az előzetes augusztusi adatok 0 fős bővülésről szóltak.
Fél százalékos csökkenésben az olaj árfolyama
Fél százalékos csökkenést mutat az amerikai könnyűolaj határidős jegyzése a szeptemberi amerikai foglalkoztatottsági adatok nyilvánosságra kerülése előtt.
Bokros: a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat
Bokros Lajos európai parlamenti képviselő szerint a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat, amely ezért teljes mértékben eredménytelen, a kormánynak a saját meghirdetett céljai közül egyetlen egyet sem sikerült elérnie, vagy megközelítenie.
Czerván György: Magyarországon az uniós átlag duplája a mezőgazdaság részesedése a GDP-ből
Kecskemét, 2011. október 7., péntek (MTI) - Magyarországon a GDP 3 százalékát teszi ki a mezőgazdaság részesedése, mely az uniós átlag duplája, de az ország adottságai valamint az élelmiszerek iránti növekvő kereslet miatt növekedni fog az ágazat szerepe - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten.
Feketemunkásokat fogott a NAV egy mátraaljai szüreten
Harminckét bejelentés nélkül foglalkoztatott munkásra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, egy a Mátraaljai borvidéken tartott ellenőrzés során - tájékoztatta pénteken a NAV az MTI-t.