Megint habzik a Rába
A magyar vízügyi hatóságok azonnali tájékoztatást kértek osztrák kollégáiktól, miután a napokban ismét habképződést észleltek a Rábán Szentgotthárdnál - közölte az MTI-vel csütörtökön a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
Újabb kamatvágás Oroszországban
Csütörtökön ismét csökkentette kulcsfontosságú kamatait az orosz központi bank, ezúttal is 50 bázisponttal. Az új kamatok október 30-tól hatályosak.
Mit szóltak az elemzők a 10% feletti munkanélküliséghez?
Még nem érte el mélypontját a munkanélküliség: 2009 végére 11, a jövő év első hónapjaiban pedig akár 11,5 százalékra is emelkedhet az állástalanok aránya - vélekedtek a frissen közölt munkanélküliségi adatokról az MTI által megkérdezett elemzők.
Holnaptól már mazsolázhatunk a kgfb tarifák között
Pénteken teszi közzé tizennégy biztosító a 2010-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáit, a járműtulajdonosok december 31-ig köthetnek új biztosítást.
Hatalmas veszteséggel rukkolt elő a Continental
A világ egyik vezető autóipari beszállító és abroncsgyártó cége, a német Continental csütörtökön 1,039 milliárd eurós adózás utáni veszteséget jelentett a harmadik negyedévről, egy évvel korábban még 2,4 millió eurós adózott eredménye volt.
Társasági formát vált a PannErgy Polifin
A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. október 28-án döntést hozott a PannErgy Polifin Kft. zártkörű részvénytársasággá alakításáról. Az átalakulás lezárásának tervezett idõpontja 2009. december 31. - olvasható a BÉT honlapján.
Gyengén indított, de némiképp korrigált a forint
A világgazdasági fellendülés mértékének pontosítására vár a piac, s az ezzel kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi a forint árfolyama is: az eurót 273,83 forinton jegyezték csütörtök délelőtt tízkor, szemben a szerda délutáni 273,23 forinttal.
Meglepő eredmény a Lufthansa-tól
Javulásnak indult a német Lufthansa légitársaság helyzete: Európa legnagyobb utasforgalmú légitársasága 184 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről csütörtökön, 23,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 149 milliónál. Az elemzők további, 15 milliós veszteségre számítottak.
A válság ellenére is stabil és versenyképes a Videoton
Megőrizte stabilitását és versenyképességét a Videoton cégcsoport annak ellenére, hogy tagvállalatainak szinte mindegyike a gazdasági válság által leginkább sújtott ágazatokhoz kapcsolódik - mondta el a holding vezérigazgatója az MTI-nek.
Ötezer alá bukott az OTP
Ismét ötezer forint alá került az OTP Bank részvényárfolyama a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön. A hétfőn még 5.640 forinton záró bankpapír ára a csütörtöki nyitás során 4.970 forintra esett, majd a kereskedés első negyedórájában a 4.901 forintos árfolyamig is süllyedt, azóta a 4.950 forintos szint körül ingadozik.
Nincs kereslet a támogatott lakáshitelre
Kevesen igényelték eddig lakás vásárlásához az október elseje óta elérhető támogatott forinthitelt - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
KSH- 10% felett a munkanélküliségi ráta
2009 III. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 784 ezer, a munkanélkülieké 436 ezer fő volt, ami 10,3%-os munkanélküliségi rátát jelentett - olvasható a KSH jelentésében.
BÉT - Továbbra is a mélység az úr
Egyaránt kisebb mínuszos nyitást várnak a csütörtökön az MTI által megkérdezett részvénypiaci elemzők, míg a nap folyamán akár a korábbi napok zuhanása is folytatódhat.
Econet - Vissza nem térítendő támogatást nyert az NFÜ-től a Magyar Vendor
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a vállalati
innováció ösztönzése körében 2009 tavaszán kiírt pályázaton az econet.hu Nyrt. közvetett 100 százalékos tulajdonában álló Magyar Vendor Informatikai Szolgáltató Kft. „Aktív TV3.0” megnevezésű projektje 94.794.750 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el - olvasható a BÉT honlapján.