Kevesebb munkahely létesült az Egyesült Államokban

Az amerikai vállalkozások az októberi 184 ezer után 146 ezerrel növelték novemberben a munkavállalóik számát az ADP adatai szerint. Ez három hónapja a legkevesebb, és némileg elmarad a 150 ezres várakozástól.
2024. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Kilenc számjegyű kikiáltási ár is szerepel a Kieselbach Galéria téli aukcióján

December 9-ig még kiállításon is megtekinthető a Kieselbach Galéria téli árverésének anyaga, benne igazi kuriózumokkal. A 266 tételes, teljes műtárgylistán a magyar festészet múzeumi rangú főműveinek kivételesen gazdag válogatása kapott helyet, köztük Czóbel Béla, Derkovits István, Rippl-Rónai József, Egry József festményei. Az aukcióra a budapesti Marriott Hotelben december 10-én 18.00 és 22.00 óra között kerül majd sor. A katalógus, az árverésre kerülő képek listája már elérhető a Kieselbach Galéria oldalán.
2024. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Szegedi tudósok úttörő mRNS-terápiával gyógyítanák a gerincsérüléseket

Új mRNS-alapú terápiát fejlesztenek gerincvelő-sérülések kezelésére a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) Nógrádi Antal professzor vezetésével, a rágcsálókon végzett ígéretes vizsgálatok után már a kutyákat gyógyító beavatkozásokat tervezik – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.
2024. 12. 05. 07:30
Megosztás:

Aktív növekedési pályán az ország vezető HR-szolgáltatója: tapasztalt vezetőt igazolt a Prohuman

A tapasztalt HR-szakember, Göndöcs Viktor stratégiai vezérigazgató-helyettesként csatlakozik az ország vezető HR-szolgáltatójához. A Prohuman célja, hogy a következő időszakban a legerősebb szakembergárda kiépítésével képes legyen még tovább fejleszteni szolgáltatási portfólióját, illetve erősítse szakértő szerepét Magyarországon és nemzetközi szinten egyaránt. A vállalat integrált HR-szolgáltatóként már napjainkban is 25 ezer munkavállalót biztosít a legkülönbözőbb szektorok részére.
2024. 12. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb telt házas épület a HelloParks Fót megaparkban

Sikeresen zárta az elmúlt időszak bérbeadási tranzakcióit a HelloParks, amely összesen már négy raktárcsarnokát töltötte meg 100 százalékosan. Az ipari ingatlanfejlesztő a nyári-őszi időszakban közel 20 ezer négyzetméter területre kötött új megállapodásokat piacvezető nemzetközi cégekkel fóti megaparkjában. A társaság jövőre egy újabb 45 ezer négyzetméteres csarnok kivitelezését kezdi meg Fóton.
2024. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Álmokból Valóság – Az MCC és a Design Terminal sikeres Ötlet Inkubátor programja

Az MCC és a Design Terminal közös célja, hogy a tehetséges fiatalokat támogassa abban, hogy ötleteiket ne csak papírra vessék, hanem meg is valósítsák. Az idei Ötlet Inkubátor program nem egyszerű képzés volt – egy utazás, amely során a résztvevők saját határaikat feszegették, tanultak egymástól és mentoroktól, miközben egy közösség részévé váltak.
2024. 12. 05. 05:30
Megosztás:

Ismét fontos társadalmi feladatokat támogat az ünnepek közeledtével az ALTEO

A hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének megteremtésén fáradozó Csodaműhely Egyesület és a rendhagyó kulturális kezdeményezést működtető AppArt Egyesület részesült idén támogatásban az ALTEO fűtési problémák enyhítésére, valamint energetikai korszerűsítésre kiírt nyílt pályázatán.
2024. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Így adózz a karácsonyi ajándékok után!

A karácsonyi időszakban sok cég ajándékoz munkavállalóinak vagy üzleti partnereinek. Az ajándékozás nem mindig tehető meg adómentesen, ezért fontos ismerni az ajándék adózásának szabályait az ajándékozott személyétől és az ajándék értékétől függően. -Niveus összefoglaló.
2024. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Brüsszel lakosságszáma a külföldről érkezők miatt emelkedik

Brüsszel lakossága 1996 óta egyenletesen növekszik, és 2024-ben elérte 1,25 milliót, ami elősorban a külföldről érkezők emelkedő számának tudható be - közölte a Belga nevű belga nemzeti hírügynökség a Brüsszeli Statisztikai és Elemző Intézet (BISA) szerdán közzétett jelentését ismertetve.
2024. 12. 05. 04:00
Megosztás:

Kampány indul az Egészségablak időpontfoglaló funkciójának népszerűsítésére

Országos plakátkampányt indít az Egészségablak applikáció időpontfoglalás funkciójának népszerűsítésére a Belügyminisztérium - jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2024. 12. 05. 03:30
Megosztás:

Felsőfokú végzettség nélkül nem lesz 300 ezer feletti nyugdíjad?!

Az köztudott, hogy a tanulás magasabb keresethez vezet, de mégis mennyire? A Bankmonitor most kielemezte egyik kalkulátorának kereseti adatait, hogy megmutassa, hogyan alakulnak a keresetek a végzettség függvényében.
2024. 12. 05. 03:00
Megosztás:

Éves mélypontra zuhant a brit gazdaság aktivitása

Több mint egy éve nem mért mélypontra, az élénkülés és a visszaesés határának közvetlen közelébe csökkentek a brit gazdaság aktivitásának mérőszámai novemberben.
2024. 12. 05. 02:30
Megosztás:

Folytatódik a tanárok és óvónők béremelése

A Belügyminisztérium javaslata szerint a tanárok és óvónők fizetése január 1-jétől átlagosan újabb 21,2 százalékkal emelkedik.
2024. 12. 05. 02:00
Megosztás:

Ezért mennek tönkre hamar a nyílászárók

A nyílászárók az épületek legsérülékenyebb pontjai, ugyanis állandó használatban vannak, és sérülés esetén jelentősen csökkenthetik az ingatlan hőtartását. A rosszul záródó, vagy korán minőségét vesztő ablakok és ajtók akár az épület piaci értékét is lecsökkenthetik, ez pedig jelentős anyagi károkat okozhat. Cikkünkben lerántjuk a leplet a nyílászárók korai elöregedése mögött.
2024. 12. 05. 01:30
Megosztás:

Kiderült: Nyugdíjasként is dolgoznia kell a magyar nyugdíjasoknak

Csupán minden ötödik magyar gondolja azt, hogy nem kell nyugdíjasként dolgoznia – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár reprezentatív felméréséből. Ráadásul sokan azon sem lepődnének meg, ha 70 éves korukig, vagy még azután is munkába kellene járniuk.
2024. 12. 05. 01:00
Megosztás:

1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése

Mintegy 1200 kistelepülésen indult meg a népesség növekedése a Magyar falu programnak is köszönhetően - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter éves meghallgatásán a parlament igazságügyi bizottságának szerdai budapesti ülésén.
2024. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Jövőre megkezdődik a brit vasút újbóli államosítása

Jövőre megkezdődik a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme.
2024. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Legendás Mercedeseket mutatnak be Szegeden

Az elmúlt évtizedek Mercedes-Benz klasszikusait, száz legendás autót mutatnak be jövő tavasszal Szegeden, a Classic Car Show & Expón - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2024. 12. 04. 22:30
Megosztás:

Online csalókat fogott el a rendőrség

Online csalásokkal foglalkozó bűnbanda tagjait fogták el a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a honlapján.
2024. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Ukrajna a háború alatt nem erőlteti a NATO-tagságot

Ukrajna a háború alatt nem erőlteti a NATO-tagságot, figyelembe véve az egyes tagállamok álláspontját, ugyanakkor a szövetséghez való csatlakozás változatlanul stratégiai célja - jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján.
2024. 12. 04. 21:30
Megosztás: