A Gazdasági Kabinet az újraindítást segítő akcióterv részleteit tárgyalta
Megkezdte őszi munkáját a Gazdasági Kabinet, melynek első ülésén a kabinet tagjai áttekintették a globális és európai gazdasági folyamatokat, különös tekintettel a magyar gazdaság helyzetére. A kabinet megállapította: a magyar gazdaság dinamikus növekedéséhez békeköltségvetésre van szükség, amely részeként kiemelten szükséges támogatni a magyar családokat, a vidéki fiatalokat és a hazai kis- és középvállalkozásokat - közölte szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Megjelent a szociális ellátás szakmatámogatásának új pályázata
A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján megjelent a szociális ellátás területi szakmatámogatási rendszerének ellátására kiírt, három évre szóló, évente 380 000 000 forintos támogatást biztosító pályázat - közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Esztergomban.
Az Ethena alulteljesít a Rabooval szemben, miközben a Toncoin hatalmasat zuhan a Telegram vezérigazgatójának letartóztatása miatt
Az Ethena mostanában nehéz időszakot él meg, nem tudta teljesíteni a befektetők elvárásait, miközben az AI Moonshot Raboo ($RABT) figyelemre méltó erőt mutatott, innovatív megközelítésével és növekedési potenciáljával vonzva magára a figyelmet. Ezzel párhuzamosan a Toncoin jelentős esést szenvedett el, miután a Telegram vezérigazgatóját letartóztatták, ami az egész kriptopiacot megrázta.
A megemelt NAV-büntetések 50 százalékát is el lehet tüntetni
Kemény világ köszöntött augusztus 1-jétől a vállalkozókra, a kormány ugyanis jelentősen megemelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiszabható pénzbüntetési tételeket a három leggyakoribb mulasztás esetében. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő elmondta, a cégek többsége értetlenül áll a döntés előtt, ugyanakkor pánikra szerinte nincsen ok, mert egy megbízható adózó akár a bírság felét is eltüntetheti, és mellette automatikusan akár négymillió forintra is kérhet részletfizetést és/vagy halasztást. Ehhez viszont jó adózói magatartás kell, amiben egy adótanácsadó könnyen segíthet.
Párizs a legdrágább európai főváros
Az Európai Unió fővárosai közül Párizsban a legdrágábbak az új lakások, és a vizsgált városok közül a lakásárak 2023-ban szintén egy francia nagyvárosban, Marseilleben nőttek a legnagyobb mértékben, 23,6%-al. A Deloitte Property Index 24 európai országra kiterjedő felmérése szerint egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni. A visegrádi országok közül pedig továbbra is a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban bérelni lakást – állapította meg a Deloitte kutatása.
Kampány indult az airbnb-k működésének korlátozása ellen
„2024 szeptemberében egy népszavazásnak álcázott közvélemény kutatás keretében dönthetnek Terézváros lakói a kerületükben működő airbnb-k működésének teljes betiltásáról. Miközben az érintett szálláskiadók, és a kerületben a turizmusból élő vállalkozók, dolgozók nem szavazhatnak, egy esetleges negatív döntés súlyos megélhetési válságba taszíthatja őket. Ezért a szálláskiadók összefogtak és 2024. augusztus 22-én 80 aktivista részvételével megtartották kampánynyitójukat Hagyjuk élni Terézvárost! címmel” – áll a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete és a Felelős Szálláskiadók Szövetsége közös közleményében.
Német nyugdíjkorhatár - jobb, mint a magyar vagy sem?
Mennyi a német nyugdíjkorhatár? Hány év a németországi nyugdíj korhatár jelenleg? A német öregségi nyugdíjhoz minimálisan szükséges biztosítási időtartam 5 év (60 hónap).
A különböző öregséginyugdíj-típusokhoz különböző hosszúságú minimális biztosítási időtartamok tartoznak.
Száz megawatt megtermelt napenergia veszik kárba naponta Magyarországon
Több mint száz megawatt napenergia – egy paksi reaktorblokk teljesítményének 20 százaléka – veszik el naponta Magyarországon a vállalati napelemes rendszerek leszabályozása miatt. Az egyre növekő számú, idén június végére már mintegy 0,5 gigawatt kapacitást elérő saját célra termelő erőművek (SCTE) ugyanis nem táplálhatnak vissza a hálózatba, ezért a megtermelhető energia – iparági számítások szerint – átlagosan 20, esetenként akár 30–40 százaléka – kárba vész. A felesleg jelentős része hasznosítható lenne energiamenedzsment-rendszerekkel, illetve hő- és villamosenergia-tárolási megoldásokkal, de a magyar cégek többsége – nyugat-európai társaikkal ellentétben – nem él ezekkel a lehetőségekkel.
Megkétszereződött a szója vetésterülete hazánkban
Megduplázódott a szója vetésterülete hazánkban. Közös európai stratégiára van szükség, amely csökkenti és hosszú távon akár meg is szüntetheti a fehérjetakarmányok esetében meglévő importfüggőségünket, ezért tovább kell növelni a GMO-mentes fehérjenövények vetésterületét - jelentette ki Nagy István agárminiszter a Szója Roadshow újmohácsi állomásán, kedden az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
Az ABB öt új, hibrid-elektromos komphajó hajtóművének szállítására nyert kizárólagos szállítói megbízást a Washington State Ferries-től
A Washington State Ferries (WSF) az ABB-t bízta meg, hogy az új, innovatív, 160 autó szállítására méretezett hibrid-elektromos komphajók hajtásrendszerének kizárólagos beszállítójaként (propulsion single source vendor/PSSV) vegyen részt az új kompflotta kialakításban. A projekt jelentős mérföldkövet jelent a fenntartható tengeri szállítás fejlődésében az Egyesült Államokban és azon túl is, az ABB pedig kulcsszerepet játszik az öt új építésű hajó kialakításában és szállításában.