Komoly HR problémákat okoz az energia- és az inflációs válság a vállalatoknak
Habár Magyarországon már eddig is érezhetők voltak a háborús konfliktus hatásai, a közgazdászok szerint a komolyabb nehézségek még csak most kezdenek begyűrűzni a hazai gazdaságba, amelynek egyik sarokpontja a bérköltség növekedése lehet. „A nagymértékű infláció nagyon nehéz helyzet elé állítja a vállalatokat, hisz, ha emelik a béreket, a termékek előállítása drágul, ami miatt az eladási árakat is emelniük kell. Ez viszont a vevőknek vagy a végfogyasztóknak jelent majd plusz költségeket. Ez egy olyan öngerjesztő folyamat, amit nagyon nehéz megállítani, valahogy azonban kezelni kell, ha hazánkban szeretnénk tartani a nagyvállalatok gyártását.” - vázolta fel Mihályi Magdolna a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.
Visszaesett az Erste Bank nyeresége
Jelentősen, 9,4 százalékkal 97,99 milliárd forintra nőtt az Erste Bank működési bevétele az első fél évben, ugyanakkor az adózott nyereség tizedére, 4,4 milliárd forintra esett vissza a rendkívüli tételek miatt - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Így lehet trükközni a családi házak rezsijével, ha többgenerációs a ház
Mit lehet tenni egy többgenerációs családi ház esetében a változó rezsi-árak kapcsán, hogy megússzuk az akár több százezres számlákat? A rezsidíjak változásának bejelentését követően nagyon sok kérdés érkezett a többgenerációs házak villany-, és gázszámlájával kapcsolatban a Bankmonitor.hu-hoz. Nézzük, milyen megoldások vannak, mert vannak!
KATA-alanyok: mégis van megoldás!
Magánszemélyként vállalkozói jövedelemadózás, átalányadózás, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, egyszerűsített foglalkoztatás, önálló tevékenység és munkaviszony létesítése, cégként pedig kisvállalati, valamint társasági adózás. Távirati stílusban jelen pillanatban ezek a lehetséges alternatívák, amelyek a KATA szabályozás szigorodása miatt elérhetőek a tételes adózásból kiesők számára. De pontosan milyen szabályai vannak az egyes adónemeknek? Jelen áttekintésben a céges formában működő adózók előtt nyitva álló opciókat vizsgálja a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég.
Elektronikusan is intézhetnek közigazgatási ügyeket a Sziget fesztiválozók
A Sziget Fesztiválon is biztosítják az elektronikus ügyintézés lehetőségét: egy mesterséges intelligencia alapú, érintőképernyős eszköz segítségével önállóan, tíz ügytípus közül választva intézhetnek ügyeket a kilátogatók - közölte NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szerdán az MTI-vel.
Rezsikalkulátor: aki számol, jellemzően túlfizetés jön ki...
Az indulását követő 10 napban több, mint 80 ezer kalkulációt végeztek az ügyfelek a money.hu rezsikalkulátorával. Bár messzemenő következtetéseket egy ilyen, modellezést segítő eszköz adataiból nem lehet levonni, az azonban látszik, hogy a háztartások nagyobb része az átlag feletti fogyasztási értékekre kalkulál, többletfizetéssel számol.
A Bankszövetség félrevezetően kommunikál az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban
A Bankszövetség félrevezető kommunikációt folytat az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban - szögezte le a gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A várakozások felett nőtt a Magyar Telekom bevétele
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
Csökken az ekho, devizában is fizethető a társasági adó
A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; ma jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedden.