Akár el is bukhatják a pályázati támogatást az energiahatékonysági pályázatokon nyertes cégek
Akár el is bukhatják a vissza nem térítendő támogatást azok a cégek, amelyek energiahatékonysági pályázat segítségével valósítanak, vagy valósítottak meg naperőmű beruházást. Azzal ugyanis hogy a napelemes rendszerek hálózatra visszatáplálnak gyakran előfordul hogy többet termeltek, mint amit elhasználtak, ezáltal jövedelemük képződik. „Ez pedig automatikusan a pályázat feltételeivel ellentétes helyzetet teremt, mivel a pályázatok saját célú villamosenergia ellátását célzó naperőmű telepítésére szóltak, nem pedig bevétel termelésre” – hívja fel a figyelmet Lamos Zsolt, az Assix Intersolar ügyvezetője.
Ismét közbeszerzést nyert a Gloster
Konzorcium tagjaként nyert a Gloster az állam által kiírt 500 milliárd forintos keret tenderen, amit „Homogén” kliens oldali IT eszközök (SZGRH21) tárgyában hirdettek meg.
Változik a BKM Budapesti Közművek Ügyfélszolgálati rendje, ideje
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. tájékoztatja a budapesti lakosságot, hogy ügyfeleinek hatékonyabb kiszolgálása és ügyfélszolgálatainak összehangoltabb működése érdekében 2022. június 7-től új nyitvatartási rendet, és további változásokat vezetett be.
Durva kamatemelés a babavárósoknak
Megközelítette a 7 százalékot a babaváró hitel június elején közzétett referenciakamata, ami több mint egy százalékpontos emelkedést jelent az előző hónaphoz képest. Így még a rendeletmódosításból fakadó alacsonyabb büntetőkamat ellenére is jelentősen nagyobb büntetésre számíthatnak a feltételeket nem teljesítő igénylők, mint a program során eddig bármikor - hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.
Megérkeztek a pályakezdő fiatalok 2022-es munkaerőpiaci igényei
29 százalékkal nőt a pályakezdők bérigénye a tavalyi évhez képest. A munkaerő kereslet növekedése, az infláció, a háború és a bizonytalanság sok tekintetben hozott változást a korábbi évek kutatási eredményeihez képest. A fiataloknak elsőszámú szemponttá vált a fizetés mértéke, az elismerés és hosszútávú karrierlehetőségek. Változatlanul a nagyvállalatok a legkedveltebb munkaadók. A nők és férfiak közötti bérigény szakadék pedig 20%-ra ugrott.
A DHL Supply Chain 2022-ben a világ logisztikai szolgáltatóinak körében ismét vezető besorolást kapott a Gartner® Magic Quadrant™ Third-Party jelentése alapján.
A DHL Supply Chain, a Deutsche Post DHL Group szerződéses logisztikai szakértője 2022-ben a Gartner Magic Quadrant Third-Party jelentése alapján, 7. alkalommal kapott vezető besorolást a logisztikai szolgáltatók körében[1]. A Gartner vezető kutató és tanácsadó vállalat évente értékeli a logisztikai szolgáltatókat világszerte, jövőbeli stratégiájuk teljessége és annak megvalósításában való képességük alapján. Négy csoport egyikébe helyezik el a vállalatokat: a speciális piaci igényeket kielégítő, a jövő trendjeit diktáló, a kihívásokat kereső és a vezető szerepet betöltő kategóriákba. Ebben az évben a DHL két részlegét együtt vették figyelembe a kutatásban, a DHL Supply Chain-t és a DHL Global Forwarding-ot.
Vegyesen alakult szerda reggelre a forint
A főbb devizákkal szemben vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Van segítség a problémás lakásbérlővel szemben
Egyre több bérbeadó szabja a beköltözés feltételéül a közjegyző előtt tett egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, az okirat segítségével ugyanis közvetlenül végrehajtást lehet indítani a nem fizető vagy kiköltözni nem akaró bérlővel szemben - tájékoztatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara az MTI-t.
Törökország távolodik az uniós értékektől és normáktól?
Az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amely szerint Törökország távolodik az uniós értékektől és normáktól, az utóbbi két évben az ország következetesen az uniós csatlakozási folyamatban tett kötelezettség-vállalásaival ellentétesen cselekszik.
Timmermans: a klímaválság kellős közepén vagyunk
A klímaválság kellős közepén vagyunk, a zöld átállást minél hamarabb be kell vezetni, ezt a folyamatot az ukrajnai háború fel fogja gyorsítani - jelentette ki Frans Timmermans, az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztos kedden, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
A magyar lakosság 21 százaléka rendelkezik egészségpénztári tagsággal
A magyar nagykorú lakosság 91 százaléka számára fontos, hogy félretegyen egészségügyi költéseire, a megkérdezettek 72 százaléka pedig rendszeresen költ is valamilyen egészségápoláshoz kötődő termékre, a válaszadók 21 százaléka tagja valamelyik egészségpénztárnak - közölte az OTP Egészségpénztár kedden az MTI-vel a megbízásából készült felmérés alapján.
Zuhanásban a brit gazdaság aktivitási mutatói
Meredek csökkenéssel a tavaly március óta tartó kilábalás kezdete óta nem mért mélypontra süllyedtek a brit gazdaság aktivitásának kedden ismertetett végleges májusi mutatói, mindenekelőtt az ukrajnai háború okozta üzleti bizalomvesztés és a gyorsuló infláció miatt.
A magyar gazdaság növekedéséhez szükséges a kormány és a lízingszakma együttműködése
A magyar gazdaság stabilitásának megőrzése és tartós növekedésének biztosítása érdekében a kormányzati szféra és a lízingszakma szoros együttműködésére, valamint az állami támogatási programok folytatására, kibővítésére van szükség - hangsúlyozza a Magyar Lízingszövetség a pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó "extraprofit" adóteherrel kapcsolatban az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.