Mennek a levesbe a régi USB töltők
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói megállapodtak, hogy 2024-től a kis- és közepes méretű hordozható elektronikus eszközök legtöbbje csak az USB Type-C típusú töltővel lesz árusítható az Európai Unióban - közölte az uniós parlament kedden.
Az ALTEO is különadót kap
A hétvégén megjelent kormányrendelet alapján olyan cégekre is kivetik a különadót, melyeknek az erőműve idén vagy jövőre kerül ki a KÁT, METÁR rendszerből, vagy amelyek idén vagy jövőre kerülnének be a támogatott rendszerbe, de nem élnek a lehetőséggel (a korábban elnyert támogatott rendszerben való értékesítéssel).
Nem szűnik az inflációs nyomás Ausztriában
Tartósnak ígérkezik a magas inflációs nyomás Ausztriában: az áprilisi 26,0 százalék után májusban 25,1 százalékkal emelkedtek a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbihoz képest. Havi bázison 1,0 százalékos volt az áremelkedés. A legnagyobb árfelhajtó tényező a szilárd üzemanyagok árának emelkedése volt - írja az osztrák nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden publikált jelentése.
Elhunyt Horváth Péter, a controllingpápa, cégalapító, mecénás
A stuttgarti központú Horváth nemzetközi vezetési tanácsadó cég több mint 1000 munkatársa gyászolja cégalapítójukat, Horváth Pétert, a felügyelőbizottság tiszteletbeli elnökét. "Hirtelen halála teljesen váratlanul ért minket, és mindannyiunkat nagyon fájdalmasan érint" - mondta Helmut Ahr vezérigazgató. "Horváth Péterrel nemcsak egy jövőbemutató gondolkodású, szenvedélyesen vállalkozó személyiséget veszítünk el, hanem egy olyan mentort is, aki energiájával és lelkesedésével mindig képes volt lenyűgözni a körülötte lévőket."
ÁSZ: Az ipar digitalizációja – mérési dilemmák
A digitalizáció a társadalmi-gazdasági élet szerves része, előnyeit mindennapi életben is tapasztalhatjuk. A mesterséges intelligencián alapuló megoldásoknak köszönhetően jobb minőségű élelmiszer állítható elő kevesebb víz felhasználásával, az intelligens fűtő és hűtő rendszerek költségmegtakarítást eredményeznek, és a környezetet is sokkal kevésbé terhelik. Mindemellett a modern gazdaságban a digitális technológiák alkalmazása (robotika, automatizálás, felhő alapú informatika) a versenyképesség kulcsa, hazánk gazdasági növekedésének egyik sarokköve. Az ÁSZ szakértőinek elemzése bemutatja az ipar digitalizálására irányuló kezdeményezéseket, intézkedéseket, és értékeli azok eredményességét.
Már a személyi kölcsönök is infláció alatti kamaton forognak
Soha nem volt még az inflációhoz mérten olyan alacsony szinten, 3,83 százalékon a személyi kölcsönök átlagos kamatfelára, mint 2022. áprilisában. Ráadásul a money.hu adatai szerint a nettó átlagkeresettel rendelkező ügyfelek még ma is szép számmal találnak egyszámjegyű kamatozású hitelajánlatot a bankoknál, vagyis immár nem csak jelzálog, de személyi kölcsönt is lehet az infláció alatti kamatszinten felvenni.
Sokasodnak a trendforduló jelei a lakáspiacon
2021-ben országosan egyharmados forgalomnövekedés mellett 12,5%-os árnövekedést mértünk a lakóingatlanok piacán. A már év elején is azonosított számtalan, és egyre mélyülő kockázat mellett az orosz-ukrán háborúval egy újabb válság jelent meg, ezek hatása előrejelzésünk szerint idén már forgalomcsökkenést hozhat, miközben van rá esély, hogy a reálár-szint 2022-ben összességében még nőhet. A trendforduló ugyanakkor egyre valószínűbb – olvasható az OTP Jelzálogbank legfrissebb, a NAV 2021-es tranzakciós adatait feldolgozó Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében.
Itt az infláció, és úgy tűnik, egy ideig velünk is marad
Manapság rengeteget hallunk arról, hogy nyakunkon az infláció, a nyár folyamán még további drágulás várható. Az infláció a pénz vásárlóerejének romlását, vagyis az árszínvonal emelkedését jelenti, hogy a mai pénzünkből a jövőben majd kevesebbet tudunk vásárolni, mint ahogy ma meg tudnánk tenni. Mitől alakul ki az infláció? Tehetünk-e ellene, tehet-e valaki ellene, és ha igen, hogyan? Az OVB Magyarország egy friss blogcikkében összegyűjtött néhány lényeges fogalmat az inflációval kapcsolatban.
A MAN és az ABB E-mobility felpörgeti az elektromobilitás megvalósításának következő szakaszát a közúti távolsági teherszállításban
A MAN Truck & Bus az egykori berlini Tempelhof Repülőtér helyén, Dr. Volker Wissing digitalizációért és közlekedésért felelős német szövetségi miniszter jelenlétében először mutatta be a nyilvánosság előtt a hamarosan sorozatgyártásba kerülő elektromos meghajtású kamionjának prototípusát. A 2024-ben piacra kerülő úttörő jelentőségű elektromos haszongépjármű különleges műszaki jellemzője, hogy alkalmas lesz a jövő technológiájával végzett megawatt nagyságrendű töltésre. Az elektromos járművek töltési megoldásainak vezető globális szolgáltatójaként az ABB E-mobility a következő három évben mindent megtesz azért, hogy a megatöltés technológiáját a piaci érettség megfelelő szintjére emelje. Ezért a MAN és az ABB E-mobility most felpörgeti az elektromobilitás megvalósításának következő szakaszát, hogy a távolsági szállítást végző nehéz tehergépjárművek által megtehető napi távolság elérje a 600-800 km-t. Ráadásul a két cég elektromobilitás melletti határozott kiállása világosan jelzi, hogy az iparág készen áll a továbblépésre, és most a jogalkotókon a sor, hogy kialakítsák a zéró kibocsátású közúti árufuvarozás szakmapolitikai keretrendszerét.
Alig mozdult a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Fitch szerint a tavalyi növekedés fele várható az idén a kínai gazdaságban, de ez sem biztos
Megerősítette Kína hosszú lejáratú devizaadósság-kötelezettségeinek elsőrendű, stabil kilátású "A plusz" osztályzatát csütörtökön a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a döntéshez fűzött részletes elemzésében közölte ugyanakkor azt is, hogy a koronavírus-gócokban érvényesített újbóli korlátozások miatt a tavalyi növekedési ütemnek valamivel több, mint a felét valószínűsíti az idei évre a kínai gazdaságban, de még erre az előrejelzésére is lefelé ható kockázatokat érzékel.
Népszavazás lesz Tatán az Avalon szállodájáról
Július 31-ére tűzte ki a tatai választási bizottság a civilek által kezdeményezett népszavazás időpontját, a voksolás azt szeretné megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján - mondta el az iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön.
Itt a teljes lista! Mutatjuk hányan haltak meg településenként COVID-ban Magyarországon
Az Átlátszó.hu kérésére a Nemzeti Népegészségügyi Központ kiadta azokat a részletes, település-szintű információkat, melynek segítségével megismerhetjük, hogy hazánk melyik településén (a legkisebb falvaktól a nagyvárosokig ABC rendben) hány halálos áldozata volt a covid-járványnak 2021. február 1. és 2022. január 31. között. Az adatokat település-bontásban közöljük most A-tól Z-ig, ABC rendben. Válassza ki a kezdőbetűt, majd keresse meg a települést, melynek neve mögött látható az adat.