Ezekre az adózási szabálymódosításokra számíthatunk 2022-től
A magyar országgyűlés elfogadta az új, 2022-es adótervekre vonatkozó törvénytervezetet. A módosítások főként a személyi jövedelemadóval, az átalányadózással, a társasági adóval, valamint az áfával kapcsolatos új szabályozásokat foglalja magában, de tartalmazza a kriptoeszközökre vonatkozó kedvezőbb adózási szabályozást is. Összegyűjtöttük, hogy az új adócsomag részeként pontosan milyen változásokra számíthatunk a jövő évtől!
Tovább emelkedtek a lakásárak 2020-ban és idén sem terveznek ebből lejjebb adni
A tavalyi évben számos elemzés szólt a 2020-as évben várható ingatlanpiaci recesszióról, ám a NAV tavalyi forgalmi adatait feldolgozó OTP Lakóingatlan Értéktérképből kiderül, hogy koránt sincs vége az áremelkedésnek, hiszen éves összevetésben minden településtípus esetén drágultak a lakások. Az OTP Ingatlanpont szakértője országos szinten vizsgálja az árak alakulását.
A magyarok jól járnak a GVH döntéseivel
Az eMAG megkezdte a kuponok kibocsátását felhasználói számára, amelyre a versenyhatóság májusi döntése kötelezte. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásai során született, hasonló kötelezettségvállalások előnyösek a fogyasztóknak és a jogérvényesítés szempontjából is fontosak.
Emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, bár a májusi inflációs adatok a szigorítás irányába taszigálhatnák a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottságát, a heti munkanélküliségi jelentés továbbra is arról tanúskodik, hogy a munkaerőpiac még mindig nyomás alatt áll.
HUNPénzügyi Tervező: Ezt se felejtsük el, miután végeztünk a felújítási munkálatokkal!
Néhány év alatt jelentősen megnőtt a lakások átlagos négyzetméterára Magyarországon, az év elejétől elérhető állami támogatás pedig komoly felújítási hullámot hozhat, ami még tovább növeli az ingatlanok értékét. Az értékváltozást érdemes a biztosításokban is lekövetni, mert ellenkező esetben kellemetlen meglepetés érheti az ingatlantulajdonost, ha káresemény történik.
Minden probléma dacára átlagon felül válságálló az építőipar
A piaci nehézségek és a kiszámíthatatlanság ellenére átlag feletti az építőipar válságállósága az Opten által bevezetett új mutató szerint. Míg átlagosan a vállalkozások 22,4%-a kapott átlag feletti válságálló minősítést, addig az építőipari ágazatban 26,4% ez az arány. Azonban hátradőlni nem szabad, a bizonytalan környezet, valamint a felszín alatt lappangó lánctartozás hatásaira fel kell készülni.
Orbán Viktor nagy bejelentése az adóvisszatérítésről
Tegnap nagy bejelentés érkezett a miniszterelnök részéről. Ha a GDP 5,5 százalék fölött növekszik, akkor komoly adóvisszatérítésre számíthatnak a munkavállalók a személyi jövedelemadóból, amelynek a maximuma 800 ezer forint lehet, és mintegy 600 milliárd forinttal terhelheti a költségvetést.
A járvány hatására jobban bízunk a tudományban
Egy átfogó nemzetközi felmérés szerint az elmúlt egy évben jelentősen csökkent a tudomány iránt szkeptikusok aránya, az emberek 88%-a pedig oltáspártinak számít. Az európaiak azonban a legtöbb kérdésben kevésbé pozitívak, mint a világ többi részén élők. A Magyarországon is jelenlévő 3M vállalat kutatása rávilágított arra is, hogy a fenntarthatóság témája sem szorult teljesen a COVID árnyékába.
A magyar hálózatok jól teljesítettek a járvány alatt
A magyar távközlési hálózatok, az infrastruktúra jól vizsgázott, bírta a pandémia okán bevezetett távmunka és távoktatás miatti megnövekedett terhelést - mondta online konferencián Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön.
Megbírságolták az RTL Klub szolgáltatóját
Nem megfelelő korhatár-besorolás miatt 12 millió forintos bírságot rótt ki az RTL Klub szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén. Két helyi frekvenciapályázaton a grémium elvégezte az alaki vizsgálatot, valamint elfogadta három vidéki rádiós pályázati felhívás tervezetét is.
Katonai konvojok miatt lassulhat a forgalom
Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-t.