Kicsit gyengült a forint árfolyama
Gyengült kissé a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre péntek esti árfolyamához képest a forint. Az elmúlt héten azonban nyereségre tett szert, az euróval és a svájci frankkal szemben közel másfél, a dollárral szemben közel fél százalékosra.
OTP részvény elemzés - mit hoz az április?
Egy elég tömött gazdasági naptár vár a befektetőkre ezen a héten, az európai inflációs adatokon keresztül, a kínai feldolgozóipari BMI értéken át egészen az amerikai munkerőpiacig tudhatunk meg új számokat.
Új tisztségviselők a Menedzserszövetség élén
A Menedzserszövetség 2021. március 19-én lezajlott éves tisztújító közgyűlésén új tisztségviselőket választottak a szövetség Elnökségébe, Felügyelőbizottságába és Etikai Bizottságába. Így március 22-től egy teljesen megújult vezetés segíti Kapitány István, a Menedzserszövetség tavaly márciusban megválasztott elnökének munkáját.
A streamingnek köszönhetően bővült a hangfelvételipar
Tavaly 7,4 százalékos növekedéssel 21,6 milliárd dolláros bevételt termelt a globális hangfelvételipar. A magyarországi digitális bevételek több mint 1 milliárd forinttal, azaz 40 százalékkal nőttek, ennek köszönhetően a fizikai forgalom csökkenésével együtt is 23,8 százalékkal magasabb lett a 2020-as magyarországi hangfelvétel-kiadói bevételek összege, mint egy évvel korábban.
Így emelkedik a nyugdíj korhatára, folyamatosan, félévente ugorva
Ahogyan azt a világ fejlett társadalmaiban megfigyelhetjük: öregedik a lakosság, mind több nyugdíjas korú ember él egyre hosszabb életet. Mindemellett a nyugdíjasok számának növekedésével párhuzamosan a nyugdíjak finanszírozási problémáival is szembe kell, hogy nézzenek az országok nyugdíjrendszerei. Így a legtöbb európai ország a nyugdíj korhatár emeléséről döntött az elmúlt években, így senkit sem kellene, hogy meglepetésként érjen, hogy az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára hazánkban is lépcsőzetesen emelkedik. A hatályos jogszabály (1997. évi LXXXI. törvény) alapján Magyarországon is évről-évre emelkedik a nyugdíjkorhatár. Mutatjuk hogyan.
Franciaország kivár az újabb korlátozásokkal
Miközben az őszi hullám tetőzéséhez közelítenek a koronavírus-járvány kórházi mutatói Franciaországban és a szakemberek újabb korlátozásokat szorgalmaznak, Emmanuel Macron államfő egyelőre még nem szeretne a harmadik utasnak nevezett kormánystratégián változtatni, de nem zárt ki a közeljövőben újabb szigorításokat.
50 ezer diák vett részt a ZsetON versenyen
A ZsetON vetélkedő sikeres volt, a feladatokat több mint 50 ezer középiskolás és - idén kísérleti jelleggel - egyetemista diák töltötte ki - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügyekért felelős államtitkára a ZsetON - hangolódj a pénzügyekre! elnevezésű online kvíz döntőjén pénteken.
Betörtek egy budapesti oltópontra
Betörtek egy XVI. kerületi oltópontra vasárnap; egészségügyi védőfelszereléseket vittek el, de oltóanyagot nem - erősítette meg a rendőrség vasárnap az MTI-nek.