Kétéves csúcsára emelkedett a GKI konjunktúraindexe
Októberben négyhónapos stagnálás közeli állapot után új lendületet vett a GKI konjunktúraindexének emelkedése, és kétéves csúcsára került. Az üzleti várakozások 2019 májusában voltak utoljára ilyen kedvezőek, a fogyasztói várakozások pedig háromhónapos romlás után visszaemelkedtek idei júniusi szintjükre - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.
Erősödött a forint
Az elmúlt heti idei mélypontjáról kissé erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben; az eurót a péntek esti 364,62 forint után hétfő reggel fél kilenckor 364,22 forinton jegyezték
Ötmilliárddal támogatja a kormány a Falusi Civil Alap tartaléklistás pályázatait
A kormány a Magyar falu program keretében meghirdetett Falusi Civil Alap tartaléklistás pályázataira 5 milliárd forint forrást biztosított, melyből 1428 civil szervezet tevékenységét tudják támogatni - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Zala megyei Gellénházán, a program polgármesteri találkozóját és fórumát követő sajtótájékoztat
Több mint hatszoros a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma
Szeptemberben 639 051 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami a tavalyi azonos időszakhoz képest több mint hatszoros növekedés, a 2019-es rekordévvel összehasonlítva pedig azt mutatja, hogy visszatért az utasforgalom 42 százaléka - közölte a Budapesti Airport csütörtökön az MTI-vel.
Idén is meghirdetik a szakképző iskolások pénzügyi versenyét
Szakképző iskolák tanulóinak hirdet pénzügyi versenyt idén immár harmadik alkalommal Pénzügyi junior klasszis! címmel a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával; a versenyre november 3-ig várják a 14-19 éves diákok jelentkezését - közölték a szervezők az MTI-vel csütörtökön.
Nyugdíj varázslat - emeljük, emeljük, de mégis zuhan! Hogy lehet ez?
Számos politikai vita lángol fel napjainkban a nyugdíjrendszer kérdéskörben, amin senki sem csodálkozik, hiszen a választásokhoz közeledve minden politikai formáció póbál kedvező ígéreteket tenni a népes nyugdíjas szavazótábornak. A szakmai viták kereszttüzében a nyugdíjak számítási módszere (is) áll, melynek egyik gyakran visszatérő eleme az un. svájci indexálás szükségessége, amely arról szól, hogy a nyugdíjak évenkénti korrekciójakor az infláció mellett a bérek emelkedését is figyelembe kellene venni. Mit jelentene mindez a nyugdíjak nagyságára vonatkozóan?
Tanítási és munkaszüneti hetet rendeltek el Oroszországban
Egységes országos tanítási szünet bevezetését javasolta az iskolák számára az október 30. és november 7. közötti időszakra a koronavírus-járványhelyzet romlása miatt csütörtökön az orosz egészségügyi minisztérium, miközben mind az új fertőzöttek, mind a halottak száma új napi rekordot döntött meg.
Eddig jóval több aszteroidával ütközött a Föld, mint azt gondoltuk
Jóval több aszteroidával ütközött 3,5-2,5 milliárd évvel ezelőtt a korai Föld, abban az időszakban a becsapódások száma tízszer több lehetett az eddig feltételezettnél - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport, amely szerint ez a magas ütközési szám lassította az oxigén felhalmozódását a légkörben.
Ismét melegszik az idő
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Ennek hatására javult az oltási kedv Brüsszelben
A védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára kedvezményeket biztosító, október 15-től érvényes rendelkezés hatására nőtt a koronavírus elleni oltásra jelentkezők száma Brüsszelben. Az új fertőzöttek napi száma egy hét alatt 65 százalékkal emelkedett Belgiumban - közölte a helyi média vasárnap.